Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#infláció

MTI Gazdaság

KSH: 3,7 százalékos volt az infláció januárban

A fogyasztói árak 2013 januárban átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek decemberhez képest, és 3,7 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

MTI Gazdaság

Még lejjebb csúszhatott a magyar gazdaság

A Napi Gazdaság elemzői konszenzusa szerint tavaly az utolsó negyedévben 2 százalékot meghaladó mértékűre mélyülhetett a recesszió a magyar gazdaságban, míg az infláció januárban 1 százalék lehetett az előző hónaphoz képest.

Gazdaság

Lassult az infláció Csehországban

A kereslet oldaláról nem jelentkezhetett inflációs nyomás Csehországban, mivel a válság miatt hozott megszorító intézkedések visszavetették a lakossági költekezést.

MTI Itthon

Selmeczi: az MSZP leragadt a múltban

A Fidesz szóvivője szerint az MSZP leragadt a múltban, amikor a romló gazdasági mutatókra, köztük a növekvő inflációra figyelmeztetett.

Nagy Gergő Gazdaság

Már január közepén bukik a költségvetés

Több fontos elem is bedőlni látszik már az idei költségvetésben, ezzel mintegy 180 milliárd esik ki a büdzséből. Ha emellé még hozzátesszük a bizonytalan bevételi tételeket is, akkor már 400 milliárd körüli kiesésről is beszélhetünk. Ez az összeg pedig már jelentősen megcsappantja a tartalékokat, és akkor még nem beszéltünk az európai recesszió hatásairól.

MTI Gazdaság

Karvalits: a különadók megnyomhatják az inflációt

A Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint az átalakított különadóknak rövid távon kedvező hatásuk volt a makrogazdasági adatokra, de hosszú távon fennáll a kockázat, hogy hátrányosan befolyásolják a növekedést.

MTI Gazdaság

Londonban úgy látják, hogy folytatódik a magyar dezinfláció

A következő hónapokban várhatóan egyre meredekebb ívben lassul tovább a magyarországi infláció, és valószínűleg folytatódik a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris enyhítési ciklusa is, bár a kamatcsökkentési folyamatnak most már nem elsődleges tényezője az inflációs pálya - vélekedtek a vártnál alacsonyabb decemberi inflációs számok keddi ismertetése után londoni pénzügyi elemzők.

MTI Gazdaság

Csökkenő inflációra számítanak az elemzők

Az elemzők szerint az élelmiszerárak emelkedésének enyhülése, illetve a dohánytermékek, alkoholok vártnál kisebb árnövekedése miatt lett az előre jelzettnél alacsonyabb az infláció decemberben, s az idén tovább csökkenhet a fogyasztói árindex.

hvg.hu Gazdaság

KSH: decemberben 5 százalékos volt az infláció

A fogyasztói árak 2012-ben átlagosan 5,7 százalékkal emelkedtek, decemberben 5,0 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban és nem változtak a novemberihez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

MTI Gazdaság

Csúcsot döntött a kínai infláció

Kínában a tavaly decemberi infláció hét hónapja a legmagasabbra szökött, elsősorban az élelmiszerárak emelkedése miatt, amit a szokatlanul hideg időjárás okozott.

hvg.hu Gazdaság

Mészárszékre kerülhetnek a kötvénypiacok

Miután a gazdaságok kiheverték a 2008-2009-es sokkokat, a kormányok költségvetési hiányukat is tolerálható szintre csökkentetik, beindulhat a növekedés. Az idén beinduló növekedés 2014-ben azonban már az inflációt is megdobhatja. Ha ez bekövetkezik, akkor a mostani, alig valamennyit fialó államkötvények a "mészárszékre kerülhetnek" - írja Zsiday Viktor befektetési szakértő.

1
91 92 93 94 95
116
Rekordméretű vulkánkitörés volt a Jupiter holdján, Magyarországnál is nagyobb területet érintett

Rekordméretű vulkánkitörés volt a Jupiter holdján, Magyarországnál is nagyobb területet érintett

Máris találtak egy hatalmas biztonsági rést a DeepSeek rendszerében

Máris találtak egy hatalmas biztonsági rést a DeepSeek rendszerében

Idén is lesz CPAC Hungary, nem találják ki, ki lesz a főszónok

Idén is lesz CPAC Hungary, nem találják ki, ki lesz a főszónok

Hadházy: Sorra rúgja ki az embereket a Paks II.-n dolgozó orosz cég, leállt a munka

Hadházy: Sorra rúgja ki az embereket a Paks II.-n dolgozó orosz cég, leállt a munka

Érzékeny adatok kerülhettek ki egy budapesti végrehajtói irodából, a rendőrség lopás miatt nyomoz

Érzékeny adatok kerülhettek ki egy budapesti végrehajtói irodából, a rendőrség lopás miatt nyomoz

Egy lacipecsenyés heteken át mérgezett egy fát fáradt sütőolajjal a pécsi adventi vásáron

Egy lacipecsenyés heteken át mérgezett egy fát fáradt sütőolajjal a pécsi adventi vásáron

Gattyán György bezárta a hírportálját

Gattyán György bezárta a hírportálját

Nagy Márton ledobta a humorbombát a magyar gazdaságra

Nagy Márton ledobta a humorbombát a magyar gazdaságra

"Trump nem csinál titkot abból, hogy a kormányzást a diktátorok módjára képzeli el"

"Trump nem csinál titkot abból, hogy a kormányzást a diktátorok módjára képzeli el"

A címlapról ajánljuk