Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#instant tudomány

Bedő Iván hvg360

Mit csinál Elon Musk cége az emberek agyával?

Sem tudományosan, sem a gyakorlatban nem igazán új, hogy betegek vagy sérültek az agyhullámaik felhasználásával számítógépezzenek vagy mozogjanak, de elképzelhető, hogy az újabb agyi implantátum valamikor piacképes termékhez vezet.

HVG hvg360

Kisállatokon vizsgálták, de nagyon emberi: így működik a szerelem, a szeretet és a ragaszkodás

Megtalálták a vágy ujjlenyomatát, biológiai aláírását amerikai kutatók. Állatkísérletek segítségével, idegtudományi alapon adtak lehetséges magyarázatot arra, hogy miért akarunk jobban együtt lenni néhány emberrel, mint másokkal, mi történik az agyban, ha szerelmesek vagyunk, illetve mi változik meg a nagy érzelmek elmúltával.

Bedő Iván hvg360

Van-e humánus kivégzés, és ha igen, akkor a nitrogén alkalmas-e erre?

A tervekkel szemben mégsem alakult gyorsan és fájdalommentesen az alabamai nitrogénes kivégzés – derült ki egy újságíró beszámolójából, aki megtekinthette a kivégzést. Egy brutális gyilkosság miatt elítélt Kenneth Eugene Smith több percig vonaglott, de a börtön egyik tisztviselője szerint olyan tüneteket produkált, amivel számoltak, semmi szokatlan nem történt a kivégzésen. Biztos ez? Cikkünkben ennek jártunk utána. Felkavaró, felnőtt tartalom következik.

HVG hvg360

Milyen ízű legyen egy gyógyszer? Nehéz kérdés

Aki adott már be gyereknek orvosságot, az tudja, hogy ilyenkor ingoványos talajra téved: ha a gyereknek nem ízlik a – legtöbbször folyékony – gyógyszer, akkor kiköpi, ha viszont túlságosan ízletesnek találja, többet követel belőle. Az viszont, hogy ki és hogyan ítéli meg egy gyógyszer ízét, nem egyforma, komoly szerepe van benne a genetikának – állapították meg amerikai kutatók.

HVG hvg360

Mi történik egy focifanatikus agyában, amikor nyer vagy veszít a csapat?

Az akár szélsőséges indulatokat is mutató sportrajongók agyi funkcióinak tanulmányozása egyedülálló lehetőséget kínál annak elemzésére, hogy az intenzív odaadás, illetve ennek szélsőségesebb megnyilvánulása, a fanatizmus hogyan befolyásolja a neurális tevékenységeket – állítják chilei kutatók.

1 2 3 4 5 6 7
55
Kimatekozta a román elnökválasztási győzelmet Nicusor Dan

Kimatekozta a román elnökválasztási győzelmet Nicusor Dan

Hatásos vagy felesleges a prosztatarák-kezelés? Ez az új megoldás megmondja, és életeket menthet

Hatásos vagy felesleges a prosztatarák-kezelés? Ez az új megoldás megmondja, és életeket menthet

Mit tehet egy magyar ember, ha Trump végül arra jut, hogy meg kell vonni Európától egy-egy internetes szolgáltatást?

Mit tehet egy magyar ember, ha Trump végül arra jut, hogy meg kell vonni Európától egy-egy internetes szolgáltatást?

Kétszer annyi orosz kapja meg a magyar állampolgárságot, mint a háború előtt

Kétszer annyi orosz kapja meg a magyar állampolgárságot, mint a háború előtt

Felejtse el a BMI-t, van egy sokkal beszédesebb mutató

Felejtse el a BMI-t, van egy sokkal beszédesebb mutató

Mától tovább járnak a metrók

Mától tovább járnak a metrók

RTL: Luxushotelbe közvetítette az intézetis lányokat a letartóztatott igazgató

RTL: Luxushotelbe közvetítette az intézetis lányokat a letartóztatott igazgató

Komoly tervekkel érkezik az akkugyári hulladékot feldolgozó cég Vésztőre, a CATL, a BYD és az EVE akkumaradékára utazik

Komoly tervekkel érkezik az akkugyári hulladékot feldolgozó cég Vésztőre, a CATL, a BYD és az EVE akkumaradékára utazik

Akinek hasít az építőipar: Paár Attila WHB-ja fénysebességre kapcsolt

Akinek hasít az építőipar: Paár Attila WHB-ja fénysebességre kapcsolt

A címlapról ajánljuk