Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#interjú

Kovács Bálint hvg360

„Velük marad a színház illata” – Milyenek a drámatagozatos középiskolai képzések?

Sokan azt gondolják, drámatagozatra kizárólag azoknak érdemes felvételizniük, akik biztosan színészek vagy rendezők szeretnének lenni, és ezt már kiskamaszként is biztosan tudják. A valóság nem is lehetne ettől távolabb – mondja az ország egyik legnevesebb drámás középiskolája, a Vörösmarty Mihály Gimnázium (VMG) igazgatóhelyettese, Meleg Gábor, aki egyúttal a VMG drámai munkacsoportjának vezetője is.

Szentgyörgyi Rita hvg360

Bertrand Piccard környezetvédő: „Találkoznék Orbán Viktorral, elmagyaráznám a megújulók előnyeit"

„A szuverenista, nacionalista kormányoknak felesleges ökológiáról beszélni, nem érinti meg őket. Ezzel szemben az energetikai önellátás, a gazdasági fejlődés már jó hívószavak lehetnek", mondja az 1958-ban Lausanne-ban született felfedező, aki szerint „nem a karbonsemlegesség fogja megváltani a világot a klímakatasztrófától, hanem a modernizáció". Az interjúban szóba kerül az emberi psziché és „egy jobb, boldogabb társadalom" jövőképe is. HVG-portré.

Mastercard

A magyarok fele nem tudja, hogy kibertámadás során mit tegyen

A kiberbiztonság területén az elmúlt évtizedekben hihetetlenül jelentős tapasztalat, szaktudás halmozódott fel például a bankszektorban, ez a szaktudás pedig mára bérelhető, megvásárolható és igen hatékonyan használható a kis és középvállalkozásoktól kezdve a nagyobb cégek számára egyaránt. A piacnak erről a mozgásáról, a kibervédelemről, digitális tudatosságról beszélgetünk a Mastercard kiberbiztonsági megoldásokért felelős üzletfejlesztési igazgatójával, Wittinghoff Dániellel.

Kovács Bálint Kult

„Szégyellem, hogy olyan boldogok voltunk, amikor megölték Ceaușescut”

Senkinek nem állt érdekében, hogy ezt a történetet széles körben megismerjék, most mégis film készült róla: a Libertate ’89 – Nagyszeben a romániai forradalom egyik véres és kaotikus, rengeteg halálos áldozattal járó epizódjáról szól. A rendező azt mondja: bár így is nehéz végignézni a filmet, a valóság még ennél is sokkal durvább volt. Interjú.

Serdült Viktória hvg360

Alexander Faludy: Megpróbáltunk nem olyanok lenni, mint a nagyapám. Aztán valamilyen szinten olyan lettem

Nagyapját valószínűleg szórakoztatná, édesapját viszont kissé elborzasztaná, hogy néhány éve végleg Magyarországra költözött – vallja Alexander Faludy. Faludy György újságíróként dolgozó unokája Angliában született, ahol először a Cambridge-i Egyetem egyik legfiatalabb hallgatója, majd anglikán pap lett, végül Budapesten talált otthonra. A hvg360-nak adott interjújában arról is beszélt, miért haragudott nagyapjára és mi hozta el kapcsolatukban a megbékélést. HVG-portré.

Serdült Viktória hvg360

Tényleg eleve reménytelen, hogy megszűnjön a főváros-vidék ellentét? Budapest 150

Miként vált egy 200 ezres településből alig két generáció alatt több mint egymilliós, befogadó világváros, ahol nem lehetett nem toleránsnak lenni? Mi adta Budapest nemzeti vonzerejét, mi táplálja a Budapest-tudatot, és hogyan alakult ki a főváros és a vidék közötti, sokszor áthidalhatatlannak tűnő ellentét? Erről is beszélgettünk Buza Péter író-újságíró művelődéstörténésszel, aki azt is elárulta, miért nem nőtt Budapesttel együtt a többi magyar város. Fővárosi nagyinterjú a főváros 150. születésnapjára.

hvg.hu Itthon

Donáth Anna: A Momentumból nem lesz a DK KDNP-je

Keményen nekiment a DK-nak, ennek ellenére azt mondja, hogy a két párt helyi szinten továbbra is együtt fog működni. Donáth Anna úgy véli, hogy a DK-val szemben ellenzéki térfélen a Momentum az utolsó mohikán, hiszen Gyurcsány pártja eddig akárkivel működött együtt, azt maga alá darálta.

Bábel Vilmos hvg360

Összejön mondjuk havi 10 millió, a nagy részét visszaforgatod, a többi megy ingatlanba meg valutába – interjú egy drogdílerrel

Hogyan működik a drogdílerkedés, ha valaki egyedül dolgozik, itthon veszi és itthon adja el az anyagot? Kik vásárolják, hol tárolja az ember a drogot, kap-e fenyegetéseket, van-e lelkiismeret-furdalása? Egy dílerrel beszélgettünk a „munkájáról", és arról, miért nem olyan a dílerkedés, mint a filmekben.

Csatlós Hanna Élet+Stílus

„Próbálunk Meg Ryanként fennmaradni” – így indult a Benedek Ágota nevével fémjelzett Leányvállalat könyvkiadó

Egy romantikus vígjátékba illő fordulattal és egy ajkai panellakás felének az árából útjára lehet indítani ma Magyarországon egy független könyvkiadót, derül ki Molnár Geraldine és Benedek Ágota lapunknak adott interjújából. Az általuk létrehozott Leányvállalat három könyvvel jelent meg a piacon, ebből az egyik Benedek új könyve, az Akkor inkább már most megdöglök.

Csatári Flóra Dóra hvg360

Marozsán Erika: Sokat veszít színészi kvalitásaiból, aki átadja magát a közösségi média valóságshow-jának

15 évesen az "ölébe hullott" egy nagy film főszerepe, úgy tartja, ajándékba kapott egy karriert. Marozsán Erika színésznő a hvg360-nak adott interjúban azt mondta, nagyon fiatalon elkötelezett volt, és pontosan látta az utat, amit be akart járni. A közösségi média sok mindent felülír, és nem csak arról van szó, hogy fokozatosan átveszik a filmek szerepét. Marozsán szerint a közösségi platformok zaja és drogos hatása miatt sokkal labilisabbak most a tinédzserek, mint annak idején. Interjúnk annak a sorozatnak a részeként készült, amelyben azt mutatjuk be, mi lett azokkal, akiket 20 éve az akkori Magyar Hírlap az 50 legsikeresebb fiatal közé választott.

1
14 15 16 17 18
91
8000 tonna évente: Kína megépítette a világ első úszó lazacfarmját

8000 tonna évente: Kína megépítette a világ első úszó lazacfarmját

Elfelejtette lehajtani a darut, letarolta a vasúti átjárót egy teherautós Sopronnál – videó

Elfelejtette lehajtani a darut, letarolta a vasúti átjárót egy teherautós Sopronnál – videó

Az Egyesült Királyság 3 milliárd fontot költ képzésekre, hogy ne bevándorlókkal legyen telített a munkaerőpiac

Az Egyesült Királyság 3 milliárd fontot költ képzésekre, hogy ne bevándorlókkal legyen telített a munkaerőpiac

Ukrán banki csalókkal riogat Orbán, a kormányülésen is ezzel foglalkoznak

Ukrán banki csalókkal riogat Orbán, a kormányülésen is ezzel foglalkoznak

Kitüntették Farkas Bertalant

Kitüntették Farkas Bertalant

Vádlott marad Schadl György egykori alelnöke – nem adja fel a kifosztott exvégrehajtó

Vádlott marad Schadl György egykori alelnöke – nem adja fel a kifosztott exvégrehajtó

Ez a 15 legnépszerűbb új villanyautó most Európában

Ez a 15 legnépszerűbb új villanyautó most Európában

Csavarhúzóval indította a traktort egy zalai férfi, rombolás és kórház lett a vége

Csavarhúzóval indította a traktort egy zalai férfi, rombolás és kórház lett a vége

Vegye elő a telefont, nyissa meg a böngészőt, épp most jelenik meg ez a sor hasznos funkció

Vegye elő a telefont, nyissa meg a böngészőt, épp most jelenik meg ez a sor hasznos funkció

A címlapról ajánljuk