#jogász

hvg.hu Itthon

Elhunyt Szüdi János

A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével kitüntetett jogász 71 éves volt.

hvg.hu Itthon

Nyugdíjba megy a bírónő, nem akar 20 deka sajt ellopásáért elítélni embereket

Nyugdíjba megy Dénes Veronika büntetőbíró, aki szerint a gyűlöletbűncselekmény tudatlanságból fakad, ezért azt kell megszüntetni, amúgy sem híve az általános szigornak. A HVG-nek adott interjúban beszél a 2006-os zavargások utáni ítéletekről, és arról, miért van elege a szegénységből fakadó kisstílű bűntettekből.

hvg.hu Itthon

Megszólalt az Allee-ben molesztált kisfiú édesanyja

A szülőket hibáztatták először a felettesei annak a takarítónak, aki az Allee bevásárlóközpont egyik WC-jében molesztált egy hatéves kisfiút szeptember első hetében. A gyermek jogász végzettségű édesanyja azonban nem hagyta magát, és a férfit végül a héten jogerősen elítélték. Az Indexnek mindent elmesélt az anya, köztük azt is, hogyan igyekeznek átvészelni ezt a megrázkódtatást.

MTI Gazdaság

Jogászok zsebébe vándorolnak a banki nyereségek

Európa legnagyobb bankjai több mint 77 milliárd dollár jogi kiadást könyveltek el a pénzügyi válság kezdete, 2008. szeptembere óta – írta a Bloomberg hírügynökség. A Bloomberg felmérésében olyan nagybankok szerepeltek, mint a brit Lloyds Banking Group vagy a német Deutsche Bank.

hvg.hu Karrier

Álláskeresőknek: jogászokból hiány van, a mérnökök nem kapósak

Főképp betanított munkavégzésre kaphatnak esélyt azok, akik külföldön keresik a boldogulást, s ez is az egyik legkeresettebb, de olykor veszélyekkel tarkított álláskategória – derült ki a Jobinfo.hu friss álláspiaci elemzéséből. Mindeközben az ország keleti és nyugati része között tovább nő a munkaerő-piaci szakadék, 2012-höz képest a főváros tovább erősítette álláspiaci dominanciáját.

I. N. Gasztro

A bor megköveteli a jogait

Magyarországon ugyan még furcsának tűnhet az elnevezés, de Nyugat-Európában természetes, hogy borjogászokat alkalmaznak többek között a szeszes italokat előállító vállalkozások. A szakma a legégetőbb borjogi kérdéseket pénteken tárgyalja meg a budapesti Corinthia Hotelben az I. Borjog és bormarketing konferencián. A rendezvény egyik szervezője Prónay Bence borjogász.

1 2
Egy fura hiba miatt elveszhet az iPhone-ok wifire kapcsolódási képessége

Egy fura hiba miatt elveszhet az iPhone-ok wifire kapcsolódási képessége

Az UEFA megtiltotta, hogy szivárványos stadionban tartsák a német–magyar mérkőzést

Az UEFA megtiltotta, hogy szivárványos stadionban tartsák a német–magyar mérkőzést

Átvizsgáltak 64 000 000 kilométernyi folyót – megvannak az eredmények

Átvizsgáltak 64 000 000 kilométernyi folyót – megvannak az eredmények

Ez a világ legkúlabb utcája idén

Ez a világ legkúlabb utcája idén

BKK: több rekordot is megdöntött a megújult MOL Bubi

BKK: több rekordot is megdöntött a megújult MOL Bubi

Győrben figyelmeztetett a terjeszkedő iszlám veszélyeire Semjén Zsolt

Győrben figyelmeztetett a terjeszkedő iszlám veszélyeire Semjén Zsolt

Nigéria bemutatja, milyen az, amikor egy állam megbukik

Nigéria bemutatja, milyen az, amikor egy állam megbukik

Tömött sorokban ítélik el a kormány melegellenes törvényét a cégek, szervezetek, politikusok

Tömött sorokban ítélik el a kormány melegellenes törvényét a cégek, szervezetek, politikusok

A címlapról ajánljuk
Még több hír a VOLKSWAGEN támogatásával