Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kátyú

hvg.hu Vállalkozás

A Generalinak 40 milliójába kerültek a kátyúk

A Generalihoz tavaly több mint 1200 bejelentés érkezett a kátyúkárokkal kapcsolatban, a társaság pedig 40 millió forintot fizetett ki ügyfeleinek – közölte a társaság. Idén is sok kátyúkárra lehet számítani, jó tudni mi is a teendő ilyen esetben.

MTI Hírek

Ha hiányos a dokumentálás, az autós fizetheti a kátyúkárt

Gyakran hiányos a dokumentálás, ezért nem minden esetben ismerik el az utak kezelői azt a kárt, amelyet kátyúk okoznak a járművekben. A biztosítók tapasztalatai szerint az esetek felében történik ez meg – derül ki a Genertel Biztosító csütörtöki közleményéből.

hvg.hu Napi merítés

Mit tehetünk, ha kátyúba hajtottunk?

Megállíthatatlanul itt a tavasz, azonban a jó idő közeledtével tömegével jelennek meg a kátyúk az utakon. A JogIQ jogi blog friss bejegyzésében megtudhatjuk, mit kell tennünk, ha kátyúba hajtottunk, és kárunk keletkezett.

hvg.hu Itthon

Összeszámolták a kátyukat a magyar utakon

Ebben az évben több mint hatmilliárd forintból kátyúmentesített a Magyar Közút Nonprofit Zrt., amely szerint a legveszélyesebb utak Borsod és Jász-Nagykun-Szolnok-megyében vannak - közölte az MR1-Kossuth Rádió.

hvg.hu Autó

Komoly károkat okozott az időjárás az utakban

Naponta több ezer kátyú keletkezett az elmúlt időszakban a mintegy 40 Celsius-fokos hőingadozás hatására a Magyar Közút Zrt. által üzemeltetett közúthálózaton - közölte a társaság kedden. A közútkezelő munkatársai dolgoznak a hibák kijavításán, de kérik az autósokat, hogy addig is vegyék figyelembe a forgalomkorlátozó táblákat.

1 2 3 4 5 6 7 8
Xabi Alonso bejelentette, hogy távozik a Bayer Leverkusentől

Xabi Alonso bejelentette, hogy távozik a Bayer Leverkusentől

Nagy dobásra készül a Microsoft, jön az Xbox kézikonzol

Nagy dobásra készül a Microsoft, jön az Xbox kézikonzol

Egyre több adat támasztja alá: híznak a férfiak a házasságban

Egyre több adat támasztja alá: híznak a férfiak a házasságban

A kormány visszaüt: importtilalom a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben

A kormány visszaüt: importtilalom a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben

Nagyon büdös ez a béka, de egészen új gyógyszereket adhat az emberiség kezébe

Nagyon büdös ez a béka, de egészen új gyógyszereket adhat az emberiség kezébe

Kombájnnal ütközött egy autó, ketten meghaltak

Kombájnnal ütközött egy autó, ketten meghaltak

Szókirakó játékokkal szokott lazítani az új pápa

Szókirakó játékokkal szokott lazítani az új pápa

Egyre több adat támasztja alá: híznak a férfiak a házasságban

Egyre több adat támasztja alá: híznak a férfiak a házasságban

Indul az árrésstop, máris lépett a Rossmann – sok vásárló meg fog lepődni a kasszánál

Indul az árrésstop, máris lépett a Rossmann – sok vásárló meg fog lepődni a kasszánál

A címlapról ajánljuk