Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kékszalag

hvg.hu Nagyítás

Vitorlázás a múltban

Kalózok és az idén 120 éves vitorláshajó, a Kishamis, kemény szelek és makulátlan fedélzeti elegancia. A balatoni vitorlázást két világháború és a kommunizmus sem tudta megtörni. Nagyításunkban a balatoni yollék és az 50-es cirkálók mellett a tó legszebb hajóinak mondott 30-as cirkálókat is megmutatjuk, ''tudósítunk'' korabeli Kékszalag versenyekről, ahol a Balaton minden legendás – és persze a mindennapos kisebb-nagyobb – vitorlása rajthoz állt és többnyire célba is ért. Vitorlázzon velünk a múltba.

MTI Sport

Kékszalag: Gyenge szélben rajtolt el a mezőny

Nagyon gyenge délies szél várta a Balatonfüred és Zamárdi közötti mintegy hét kilométeres rajtvonalon felsorakozott mezőnyt. Az abszolút kategória győzelmére több hajónak is komoly esélye van, köztük Józsa Mártonnak a Fifty-fiftyvel - egy 50 láb hosszú katamaránnal -, valamint a 11-szeres bajnok Litkey Farkasnak, aki idén egy Svájcban vásárolt, 35 lábas katamaránnal indult, melyet Cellum névre kereszteltek.

MTI Sport

Magához tért a magyar vitorlás szcéna

Idén közel 170 vitorlásversenyt rendeznek majd, a hagyományos évadnyitó balatoni viadal május 16-án lesz Füreden. A legnagyobb hazai verseny, a 47. Kékszalag július 2-án rajtol.

MTI Sport

Felborult több hajó a Kékszalagon, menteni kellett az embereket

A Kékszalag vitorlásverseny résztvevőinek mintegy ötöde felkészületlennek bizonyult tudásban vagy műszakilag, ezért bajba került az egyébként nem rendkívüli időjárásban. A vízi mentők csütörtök délután óta folyamatosan mentik az embereket; az anyagi kár jelentős, személyi sérülés csak néhány esetben történt eddig, azok sem súlyosak – mondta Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vezetője péntek hajnalban, mentés közben.

hvg.hu Gasztro

Minden élmény egy kikötőben

A Balaton, a borok és a vitorlássport rajongóit idén is várják Balatonfüredre, ahol július 10-től a Kékszalag verseny több száz résztvevője száll a vízre, a válogatott nyári borkínálat pedig a kikötő környékén, a Tagore sétányon és a Vitorlás téren sorakozik fel. A VinCE Balaton szervezői már elindították FINOM kampányukat, az immáron harmadik nyári borfesztiválra pedig ingyenes koncertekkel,futballvilágbajnokság-közvetítéssel,exkluzív élménykóstolókkal és számos érdekességgel is készülnek.

MTI Itthon

Férfiholttestet találtak a Balatonban

Egy férfi holttestét találták meg a Balatonban Balatonszemesnél hétfőn; feltételezhetően Kosztolányi Balázst, az október 9-én eltűnt vitorlázót találták meg, a rendőrség azonban ezt egyelőre nem tudta megerősíteni.

MTI Sport

Csak jövőre akart nyerni a Kékszalag idei győztese

Csak szárnypróbálgatásnak szánták, mégis rekordot döntöttek a győztes csapat tagjai az idei Kékszalag MVM Partner Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásversenyen az új építésű, Fifty-Fifty elnevezésű kétárbocos katamaránnal.

MTI Sport

Kékszalag: több száz hajó van még versenyben

Pénteken 9 óráig 130 hajó ért célba a 44. Kékszalag vitorlásversenyen, amelyet csütörtökön rekordidővel nyert meg a Józsa Mártonék kétárbocos katamaránja. A Fifty-Fifty nevű hajót 10 óra 34 perc 15 másodperc alatt vezették sikerre a légvonalban 145 km-es távon, megdöntve ezzel a Nemere II 57 éves rekordját.

MTI Sport

Elrajtolt a Kékszalag a Balatonon

Reggel kilenc órakor Balatonfüredről elrajtolt a 44. Kékszalag MVM Partner Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásverseny mezőnye.

1 2 3
Egy Ferrari volt itthon a gyorshajtási csúcstartó tavaly

Egy Ferrari volt itthon a gyorshajtási csúcstartó tavaly

Futballőrült apáca a világ legidősebb embere

Futballőrült apáca a világ legidősebb embere

Jön a Minecraft 2

Jön a Minecraft 2

Enyhe, de szeles, változékony idő várható a jövő héten

Enyhe, de szeles, változékony idő várható a jövő héten

A Kínai Kommunista Párt múzeumát méltatta a Századvég politikai elemzési igazgatója Pekingben

A Kínai Kommunista Párt múzeumát méltatta a Századvég politikai elemzési igazgatója Pekingben

Kétéves mélypont közelében, 415-nél ingadozik a forint

Kétéves mélypont közelében, 415-nél ingadozik a forint

"A magyar főváros kulturális pezsgése hiányzott" – interjú az újranyitott Concerto tulajdonosával

"A magyar főváros kulturális pezsgése hiányzott" – interjú az újranyitott Concerto tulajdonosával

Nagy erejű földrengés rázta meg Tibetet, sokan meghaltak

Nagy erejű földrengés rázta meg Tibetet, sokan meghaltak

Az én hetem: Péterfy Gergely a Tüzes Mezőkön sétál és pacalt ebédel Nápolyban 

Az én hetem: Péterfy Gergely a Tüzes Mezőkön sétál és pacalt ebédel Nápolyban 

A címlapról ajánljuk