Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kétharmad

Szigetvári Viktor Vélemény

Szigetvári Viktor: 2014 és egy népszerű félreértés

Bő terjedelemben foglalkoztunk eddig is a jövő évi választás értelmével és esélyeivel. Most úgy döntöttünk, hogy beszéljenek a szereplők a tétről és a lehetőségekről. Elsőként az Együtt–PM szövetség társelnöke fejti ki a véleményét.

MTI Itthon

Zuglói főrabbi: szép lenne, ha a kormány felszámolná a fasiszta megnyilvánulásokat

Kardos Péter zuglói főrabbi szerint szép lenne, ha a kormány a kétharmad birtokában valami olyat tenne, ami után a magyar zsidók azt kiálthatnák a világ felé, hogy Magyarországon "fasiszti kaputt". Igaz, akkor nem lenne kiktől megvédeni bennünket - fogalmazott az egyházi vezető a budapesti gettó felszabadulásának 68. évfordulóján tartott istentiszteleten pénteken Budapesten, a Dohány utcai zsinagógában.

MTI Itthon

Bajnai: Orbánék visszaéltek a kétharmaddal

„Magyarország többsége 2010-ben a radikális változásra szavazott (...), a kormány azonban visszaélt a történelmi lehetőséggel” - mondta Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület elnöke Szécsényben, egy civil fórumon pénteken.

hvg.hu Plázs

Adrenalinfüggők paradicsoma lehet a legmagasabb európai függőhíd

Megnyitották Európa legmagasabb függőhídját Svájcban. A legbátrabbak több mint 3000 méteres magasságban tehetnek száz métert úgy, hogy alattuk 500 méteres mélység tátong. Az átkelő a működtetők szerint biztonságos, de csak jó időben engedik használni.

MTI Itthon

Szerdán 11 óra után lehet Áder János nagy pillanata

Az Országgyűlés mai ülésén dönt Áder János fideszes európai parlamenti képviselő köztársasági elnöki jelöltségéről. A kormánypárti politikus megválasztásához az első fordulóban a parlamenti képviselők kétharmadának szavazatára lesz szükség. Az ellenzéki pártok korábban azt közölték: vagy részt sem vesznek a titkos voksoláson, vagy nemmel szavaznak a Fidesz-KDNP jelöltjére.

MTI/Népszabadság Itthon

ET: többpárti támogatás kellene a médiatörvény elfogadásához

Az Európa Tanács (ET) szerint többpárti támogatáshoz kellene kötni a jelenleg kétharmados médiatörvény elfogadását, változtatásra lenne szükség a magyar médiahatóság és a Médiatanács tagjainak kinevezési és jelölési módján, a közmédiában el kellene törölni az MTI kizárólagos hírkészítési jogát és meg kellene szüntetni a médiabiztos intézményét - írta az ET magyar médiaszabályozásról készített, birtokába került jelentéstervezetének megállapításait ismertetve pénteki számában a Népszabadság.

MTI Itthon

Orbán Viktor: "a mostani kétharmad után is van élet"

A kormány elkötelezett abban, hogy "a Kúria a régi fényében ragyoghasson", ezért készen áll megtalálni annak módját, hogy a Kúria minél hamarabb ismét a régi épületét használhassa - közölte a miniszterelnök kedden Budapesten, a Kúria másfél évszázaddal ezelőtti visszaállítása alkalmából tartott teljes ülésen.

HVG Itthon

Vörös Imre: alkotmányellenes puccsal élnek Orbánék?

Alkotmányellenes puccsnak tekinthető-e, ha a kétharmados többség visszaél a szabad választáson szerzett jogaival? - ezt elemzi Vörös Imre jogász-akadémikus az e heti HVG-ben megjelent írásában. A volt alkotmánybíró szerint a sarkalatos törvények bebetonozó hatása ellenére egy egyszerű többségű kormány sem lesz eszköztelen.

MTI Itthon

MSZP: lehetséges a kétharmad megszerzése

Az MSZP szerint a párt megkerülhetetlen a Fidesz-kormány leváltásában, sőt "okos politizálással", nyitottsággal az emberek gondjaira, valamint jó szövetségesi politikával a kétharmados alkotmányozó többség megszerzését is lehetségesnek gondolják.

hvg.hu Itthon

"Orbán kezelése ront a beteg állapotán"

Európa egyik legkevésbé kedvelt és valószínűleg a leginkább félreértett politikusaként jellemzi Orbán Viktort az EU Observeren közölt írásában Nick Thorpe, a BBC magyarországi tudósítója.

hvg.hu Itthon

Erődemonstrációra készül a Fidesz

Tömegdemonstrációval mutatná meg a Fidesz Nyugat-Európának, hogy a Fidesz-kormány mögött valós támogatottságot jelent a kétharmad - írja a Népszabadság.

hvg.hu Napi merítés

Török Gábor: tévedtem

Bár Török Gábor a tavalyi választásokat megelőzően úgy látta, hogy a kétharmados többségre inkább lehetőségként, semmint veszélyként érdemes tekinteni, utóbb elismeri, tévedett.

hvg.hu Napi merítés

Erre kéne használni a kétharmadot

Lázár János az országgyűlési képviselők javadalmazását átalakító javaslatot jelentett be nemrégiben. Az elképzelés - noha a kormánypárti frakcióvezető megpróbálta a képviselői juttatások visszavágásaként bemutatni - a honatyák tiszteletdíjának érdemi és jelentős emelését tartalmazza, így a jelen közállapotok között aligha számíthat széleskörű társadalmi támogatottságra. Annak ellenére sem, hogy alapjában véve a megoldás helyes - olvasható a Haza és haladás blogon.

1
4 5 6 7 8 9 10
700 kilométeres hatótávú vadonatúj Hyundai villanyautó érkezett

700 kilométeres hatótávú vadonatúj Hyundai villanyautó érkezett

Fegyelmi indult a rendőr ellen, aki nem akarta, hogy a KDNP-t reklámozzák a fényképével

Fegyelmi indult a rendőr ellen, aki nem akarta, hogy a KDNP-t reklámozzák a fényképével

„Te jó isten, Rob lett az” – így reagált testvére az új pápa megválasztására

„Te jó isten, Rob lett az” – így reagált testvére az új pápa megválasztására

Xabi Alonso bejelentette, hogy távozik a Bayer Leverkusentől

Xabi Alonso bejelentette, hogy távozik a Bayer Leverkusentől

Tovább egyszerűsödik a vásárlás a BudapestGO appban

Tovább egyszerűsödik a vásárlás a BudapestGO appban

Videón a V6 mellett kitartó vadonatúj Audi RS5

Videón a V6 mellett kitartó vadonatúj Audi RS5

Három biztosító sem emeli a díjait egy évig, meghallották Nagy Márton szavát

Három biztosító sem emeli a díjait egy évig, meghallották Nagy Márton szavát

Puzsér reagált Gyurcsány visszavonulására: 2006 óta először csapást mért Orbán Viktorra

Puzsér reagált Gyurcsány visszavonulására: 2006 óta először csapást mért Orbán Viktorra

Viccesnek tűnő kísérlet: medveállatkákat tetováltak, sok ember örülhet majd az eredménynek

Viccesnek tűnő kísérlet: medveállatkákat tetováltak, sok ember örülhet majd az eredménynek

A címlapról ajánljuk