Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#közérdekű adat

Oroszi Babett Itthon

Milliókat kért két minisztérium néhány adatigénylés megválaszolásáért

Kikértük, hogy a tárcák összesen mennyi pénzt akartak beszedni a közérdekű adatigénylések megválaszolásáért azóta, hogy fizetőssé tették az információk kiadását. Kiderült, volt miért aggódnia azoknak a civileknek, akik a kezdetektől fogva ellenezték a módosítást, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) például több mint 4 millió forint költségtérítést kért 10 adatigénylés után, de a tárca még így is elbújhat a XIX. Rendőrkapitányság mögött, amely 11,5 millió forintot szeretett volna beszedni egyetlen válaszért.

hvg.hu Vállalkozás

22 milliárdért épült a pesti Duna-partra a vizes vb-s monstrum - és fillérre el kell vele számolniuk

Első fokon úgy döntött a bíróság, hogy az Orbán Viktor barátjának érdekeltségébe tartozó Market Zrt. köteles kiadni a 48,7 milliárd forint összértékű, Dagály-környéki beruházás részletes adatait az Indexnek. Korábban üzleti titokra hivatkozva tagadták meg a költségvetés és az alvállalkozói szerződések kiadását.

hvg.hu Itthon

7,7 milliót kért a minisztérium a közérdekű adatokért egy LMP-stől - és még olcsón megúszta

Sallai R. Benedeknek oldalanként tíz forintot számoltak fel a 770 ezer oldalas dokumentációért, amelyből kiderülhetne, hogyan osztott szét az állam több ezer hektár földet. A DK-tól 20 milliót kért az NFM a trafikpályázatok anyagaiért. Az októbertől hatályos új törvény alapján nemcsak az anyag-, hanem a munkaerőköltséget is felszámolhatják az állami szervek, tehát még ennél is jobban megkérhetik az árát a nyilvánosságnak.

hvg.hu Itthon

"Elkapták" a közérdekű adatokat eltitkoló egykori MTVA-dolgozót

A rendőrség elkapta azt a volt MTVA-dolgozót, aki a törvényi előírás és bírósági végzés ellenére sem volt hajlandó kiadni az Átlátszó.hu-nak azokat a közérdekű adatokat, amelyeket a Marslakók című köztévés sorozattal kapcsolatban kértek ki.

Gergely Zsófia Itthon

Parlagfű-gate: 177 ezer ember akaratát vette semmibe a kormány

Több mint 1,1 milliárd forintot ajánlottak fel az állampolgárok a személyi jövedelemadójuk 1 százalékából parlagfű-mentesítésre 2009-ben – de hiába rendelkeztek így több mint 177 ezren, a pénz nagy részét az illetékes miniszter átcsoportosította másra, főként az állami létszámleépítések miatti végkielégítésekre. De vettek belőle terepjárót, számítógépeket és egy csomó irodaszert is. A szakértők szerint elfogadhatatlan, hogy semmibe vették az adózók akaratát, és komolyan felmerül a kormány, valamint az ellenőrző szervek felelőssége.

hvg.hu Itthon

Ki kell adni a rapid NAV-vizsgálat eredményét

Nem titkolhatja a NAV annak a belső vizsgálatnak az eredményét, amely állítólag egyetlen hétvége alatt mindent rendben talált a Horváth András által felfedett, ezermilliárdos áfacsalások ügyeinek kezelésével kapcsolatban.

1 2 3
Harmincan mondtak fel, de ez nem felmondási hullám a Kolibri Színház új igazgatója szerint

Harmincan mondtak fel, de ez nem felmondási hullám a Kolibri Színház új igazgatója szerint

Lavrov: Donald Trump mindent ért, Európa viszont háborút akar

Lavrov: Donald Trump mindent ért, Európa viszont háborút akar

Adrien Brody nemcsak egy Oscar-díjat kapott, hanem egy hatalmas csókot is

Adrien Brody nemcsak egy Oscar-díjat kapott, hanem egy hatalmas csókot is

Bóka János: A varsói gyors sosem fog befutni Budapestre

Bóka János: A varsói gyors sosem fog befutni Budapestre

Még egy őrült kamerás mobil érkezik, kezünkben a legújabb Realme, cserélhető objektívvel

Még egy őrült kamerás mobil érkezik, kezünkben a legújabb Realme, cserélhető objektívvel

Az evangélikusok vették át Iványiék intézményeinek egy részét

Az evangélikusok vették át Iványiék intézményeinek egy részét

Remény a prosztatarákosoknak: műtét nélkül csökkenthető a tumor mérete

Remény a prosztatarákosoknak: műtét nélkül csökkenthető a tumor mérete

Trump 54 ezer milliárd forintot követel Magyarországtól 2038-ig

Trump 54 ezer milliárd forintot követel Magyarországtól 2038-ig

Ferenc pápának köszönhetik az új életüket, most mindennap várják a híreket róla

Ferenc pápának köszönhetik az új életüket, most mindennap várják a híreket róla

A címlapról ajánljuk