Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kúltúra

HVG360 hvg360

Tokió Vice – 2. rész: Csak egy jakuza megy így állásinterjúra

A Tokió Vice – Egy újságíró a japán maffia hálójában című könyv nyomán készült HBO Max-sorozatból is ismerős lehet Jake Adelstein, a fiatal amerikai újságíró története. A szerző Japán egyik legnagyobb napilapjánál kap tudósítói állást. Munkája során az átlagemberek elől elzárt helyekre is eljut, és rádöbben, hogy az udvarias, modern és csillogó Tokió álarca mögött kegyetlen világ lappang. Egyre jobban belekeveredik ebbe a közegbe, és olyan információkhoz jut, amelyek szerettei és a saját életét is veszélybe sodorják. Adelstein az oknyomozó újságírás legjobb hagyományait krimiszerű izgalommal, fekete humorral és öniróniával ötvözi. A HVG Könyvek által kiadott regény több részletét is közöljük sorozatunkban.

hvg.hu Élet+Stílus

Már megint át kell verekedniük magukat a nőknek a sztereotípiákon

Miniszterelnökként ne italozzanak a barátaikkal, egyetem helyett meg inkább alapítsanak családot. Erős hónap volt az augusztus abban az értelemben, hogy egyes előítéleteket sikerült megdönteni, mások viszont kaptak némi konzervatív hátszelet. Az Állami Számvevőszék hírhedt jelentésén kívül már csak az augusztus 20-i tűzijáték körüli cirkusz borzolta jobban a kedélyeket – még szerencse, hogy voltak remek koncertek és filmek, amelyek segítettek lehiggadni. Ha egy szigeten nyaralva, a világtól elzártan töltötte az elmúlt egy hónapot, akkor zárkózzon fel cikkekkel a hvg.hu Kultúra és Élet+Stílus rovatának augusztusi válogatásából.

HVG360 hvg360

Tokió Vice – 1. rész: „Felejtse el ezt a sztorit, vagy magának annyi”

A Tokió Vice – Egy újságíró a japán maffia hálójában című könyv nyomán készült HBO Max-sorozatból is ismerős lehet Jake Adelstein, a fiatal amerikai újságíró története. A szerző Japán egyik legnagyobb napilapjánál kap tudósítói állást. Munkája során az átlagemberek elől elzárt helyekre is eljut, és rádöbben, hogy az udvarias, modern és csillogó Tokió álarca mögött kegyetlen világ lappang. Egyre jobban belekeveredik ebbe a közegbe, és olyan információkhoz jut, amelyek szerettei és a saját életét is veszélybe sodorják. Adelstein az oknyomozó újságírás legjobb hagyományait krimiszerű izgalommal, fekete humorral és öniróniával ötvözi. A HVG Könyvek által kiadott regény több részletét is közöljük a most induló sorozatban.

Nagy Gergely hvg360

Nagy Gergely: Értelmiségi, valódi szolidaritás nélkül. Hozzászólás egy interjúhoz

Szerzőnk a HVG-ben megjelent Horkay Hörcher Ferenc-interjúra reagál. Mit ér az én szabadságom, ha másoké hiányzik? Az az értelmiségi szerepfelfogás, amely az interjúban megjelenik, pontosan ezt a kérdést kerüli meg. Nagyon különös, hogy miként lehet erről a rendszerről úgy beszélni, mintha annak, ami itt történik, ne volna morális tartalma egyáltalán, írja Nagy Gergely.

Mátraházi Zsuzsa hvg360

Ljasuk Dimitry: Ukrajna, de Európa is feláldozható gyalog az orosz–amerikai sakkjátszmában

A 44 éves reklámszakember, környezetvédő filmes Leningrádban született, kisgyerekként került Magyarországra. Számos kanyar után helyezkedett el jelenlegi szakmájában, a maga alapította ügynökséget vezeti. Magyarnak tartja magát, de büszke ukrán származására. Szerinte a propaganda fedi el a nyilvánvaló tényeket az emberek elől Oroszországban, Ukrajnában, Magyarországon – de nyugaton is. Elkészült első játékfilmje, hamarosan bemutatják.

1
64 65 66 67 68
191
Van, aki kalandor, van, aki rohamoz, van, aki ráér – így tanulhatja el az írás csínját-bínját J. K. Rowlingtól és Stephen Kingtől

Van, aki kalandor, van, aki rohamoz, van, aki ráér – így tanulhatja el az írás csínját-bínját J. K. Rowlingtól és Stephen Kingtől

Árréssapkát kaphat Nagy Mártontól az izzadásgátló stift és a mosogatógép-tabletta is

Árréssapkát kaphat Nagy Mártontól az izzadásgátló stift és a mosogatógép-tabletta is

Tompos Márton: Lájkokra váltotta Fekete-Győr András azt a dilemmát, hogy induljanak-e a választáson

Tompos Márton: Lájkokra váltotta Fekete-Győr András azt a dilemmát, hogy induljanak-e a választáson

Vajon lehetek önmagam terapeutája?

Vajon lehetek önmagam terapeutája?

Nem tett jót a polgári légi közlekedésnek az indiai–pakisztáni konfliktus

Nem tett jót a polgári légi közlekedésnek az indiai–pakisztáni konfliktus

„Amíg 3-4 ember eljön, tüntetni fogunk” - Ismét tiltakoznak a gyülekezési jog korlátozása ellen

„Amíg 3-4 ember eljön, tüntetni fogunk” - Ismét tiltakoznak a gyülekezési jog korlátozása ellen

A 80-as évekbe repít vissza ez az izgalmas új retró Porsche

A 80-as évekbe repít vissza ez az izgalmas új retró Porsche

Drasztikusan alulmúlta a piaci várakozásokat a kiskereskedelmi forgalom

Drasztikusan alulmúlta a piaci várakozásokat a kiskereskedelmi forgalom

„A megélhetési válság miatt cseréltem le a házamat egy lakóautóra”

„A megélhetési válság miatt cseréltem le a házamat egy lakóautóra”

A címlapról ajánljuk