Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kormánykoalíció

MTI Világ

Beosztottjával szűrte össze a levet, kormányválság lett belőle

Válságba sodorta az egyébként is gyenge lábakon álló ausztrál kormánykoalíciót pénteken, hogy Barnaby Joyce kormányfőhelyettes közölte: nem áll szándékában lemondani amiatt, hogy viszonyt kezdett korábbi sajtótitkárával, aki jelenleg gyereket vár tőle.

MTI Világ

Belép az új szlovák kormányba a Híd-Most párt

A szlovákiai Híd-Most párt országos tanácsa szombaton elfogadta azt a határozatot, ami lehetővé teszi, hogy a párt belépjen a kormányzatba, és létrejöjjön egy négypárti kormánykoalíció az eddigi miniszterelnök, Robert Fico vezetésével. Erről az Új Szó című szlovákiai magyar napilap számolt be internetes oldalán.

MTI Világ

Van baj az osztrák kormányban

A szociáldemokrata és néppárti kormánykoalíció lehetséges felbomlásáról beszélt a felső-ausztriai választások eredményei nyomán az osztrák alkancellár egy tartományi lapnak adott interjújában szerdán.

MTI Világ

Reuters: saját párttársai rúghatnak Berlusconiba

Szakításhoz vezethet a jobbközép Szabadság Népe pártban Silvio Berlusconi pártelnök döntése, aki a párt minisztereinek lemondatásával véget vetett a római nagykoalíciós kormánynak. A Szabadság Népe legalább húsz szenátora kész szembefordulni Silvio Berlusconival és bizalmat szavazni az Enrico Letta vezette kormánynak – értesült a Reuters hírügynökség.

MTI Világ

Szakadhat a görög kormánykoalíció

A hárompárti görög kormányból való kilépést javasolta pénteken a Demokratikus Baloldal pártjának (Dimar) elnöke. A párt tiltakozik a közszolgálati televízió és rádió bezárása miatt, ezért lépne ki a koalícióból.

MTI Világ

Kényelmesen nyerhet a román kormánykoalíció

A kormányzó Szociál-liberális Szövetség (USL) kényelmes, de nem alkotmánymódosító többséggel, a szavazatok 57 százalékával nyerheti meg a december 9-i romániai parlamenti választásokat - derült ki a CURS közvélemény-kutató intézet hétfőn közzétett felméréséből.

MTI Világ

Megvan az új szerb kormánykoalíció

Kedden Belgrádban aláírták a szerbiai koalíciós megállapodást, s ezzel az utolsó akadály is elhárult a biztos parlamenti többséggel rendelkező új belgrádi kormány megalakításának útjából.

MTI Világ

Veszélyben a holland kormánykoalíció, előrehozott választás jöhet

Összeomlottak szombaton Hollandiában a költségvetési megtakarításokról több hete folytatott tárgyalások a kormánypártok és a koalíciót kívülről támogató, szélsőjobboldali Szabadságpárt között – jelentette a holland sajtó, miután a Szabadságpártot vezető Geert Wilders elhagyta a hágai tárgyalások helyszínét. A miniszterelnök szerint előrehozott választások jöhetnek.

MTI Világ

Már csak szerdán tárgyalnak a görög pártok az újabb megszorításokról

Elmaradt a görög kormánykoalíció pártjai vezetőinek keddre tervezett csúcstalálkozója, ahol arról lett volna szó, hogy támogatják-e az újabb megszorító intézkedéseket egy 130 milliárd eurós mentőcsomagért cserébe. A görög kormányfői hivatal kedd esti bejelentése szerint a megbeszélés szerdán lesz.

1 2 3
Időkapszula: szinte új autóként vár gazdára ez a 34 éves Audi Coupé

Időkapszula: szinte új autóként vár gazdára ez a 34 éves Audi Coupé

BKK-busszal ütközött, kisiklott a 17-es villamos a Kolosy téren – fotók

BKK-busszal ütközött, kisiklott a 17-es villamos a Kolosy téren – fotók

Európa már készíti az azonnal élesíthető választ Trump számára

Európa már készíti az azonnal élesíthető választ Trump számára

Újabb EU-s büntetést kapott a magyar állam, jelentős pénzeink mennek rá

Újabb EU-s büntetést kapott a magyar állam, jelentős pénzeink mennek rá

A csalók rémálma lesz az Android új funkciója

A csalók rémálma lesz az Android új funkciója

Figyelmeztet a YouTube: veszélyes levél terjed, valakik próbálják átverni az embereket

Figyelmeztet a YouTube: veszélyes levél terjed, valakik próbálják átverni az embereket

Megszólalt a Hunyadi forgatókönyvírója: ezért vett fel FUCK NER pólót a díszbemutatón

Megszólalt a Hunyadi forgatókönyvírója: ezért vett fel FUCK NER pólót a díszbemutatón

A Trump-adminisztráció célba vette Irán olajkereskedelmét, tankerek feltartóztatására készülnek

A Trump-adminisztráció célba vette Irán olajkereskedelmét, tankerek feltartóztatására készülnek

Így lázadnak Musk ellen a Teslások: Audi, Mazda, Honda emblémát ragasztanak a kocsijukra

Így lázadnak Musk ellen a Teslások: Audi, Mazda, Honda emblémát ragasztanak a kocsijukra

A címlapról ajánljuk