Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kvótanépszavazás

Hont András Itthon

Hont: További jó gyűlölködést, magyarok!

Az igazi behódolás nem az, amelyről sokat emlegetett regényében Michel Houellebecq ír, hogy tudniillik a nyugati világ megadja magát az iszlámnak, hanem az, ahogy Magyarországon a morál és a tudás letéteményesei hódolnak be a cinizmusnak és az elmebajnak.

hvg.hu Itthon

Tölgyessy már sejti, mi lesz a népszavazás után

Akár érvényes lesz a népszavazás, akár nem, a Fidesz hatalmas győzelemként kommunikálja majd a nemek elsöprő arányát – mondta Tölgyessy Péter politikai elemző. A baloldal meddő pozícióba, az érvénytelenség csapdájába kormányozta magát, így a vergődése folytatódik a referendum után. Orbán viszont hatalmas kockáztatás után megnyerte a főnyereményt, amit most szeretne hazavinni.

Joó Hajnalka Itthon

Orbán nem véletlenül köntörfalaz

Sem a pontos szövegét, sem a megfelelő helyét nem találta még meg a kormány annak a várható (alap)törvény-módosításnak, amelyet az október 2-i kvótaellenes népszavazás után fogadtatna el az Országgyűléssel – értesült a hvg.hu. A lehetőséget egyelőre a kormány jogászai vizsgálják, az alaptörvény mellett egyéb – feles – jogszabályok is módosulhatnak.

MTI Itthon

NVI: az érvénytelen voksok miatt tarthat tovább kihirdetni a népszavazás eredményét

Pálffy Ilona NVI-elnök szerint vasárnap este 10-11-re már igen magas lesz a beérkezett szavazatok feldolgozottsága, bár az "érvénytelen szavazatokról szóló vita elbizonytalanítja a szavazatszámlálókat". Jelenleg 8,275 millió választó szerepel a névjegyzékben, ennek a fele kell ahhoz, hogy érvényes legyen Orbánék kvótanépszavazása.

hvg.hu Itthon

Harrison Fordot is várják a Kossuth téri demonstrációra

Pécsen és a berlini magyar követségnél is demonstrációt szerveznek a pénteki Kossuth téri megmozduláshoz kapcsolódva az október 2-i kvótanépszavazás előtt – közölték a szervezők. Mindenkit várnak, még a Magyarországon forgató és a helyiekkel szinte naponta fotózkodó Harrison Fordot is.

MTI Itthon

Balog valamit még ráírt volna a migránsos plakátokra

Magyarország nem az emberek ellen van, hanem a migráció egész világra kiterjedő folyamata ellen - mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német lapnak. Közölte, ő még ráírta volna a kormány migránsos plakátjaira, hogy nem minden migráns terrorista vagy erőszaktevő.

Szlavkovits Rita Itthon

A kampányfórumon fellélegeztek, amikor Majka után Rétvári jött

Rétvári Bence a keresztény kártyát is kijátszotta a szerb határ menti Tiszaszigeten. Másfél óráig beszélt, ebbe belefért a tagállamok munkanélkülisége, a népszavazáson való részvétel elbagatellizálásának réme, a migráció költségeinek taglalása is. Nem csak az államtitkár készült, de a helyiek is: komplett műsorral várták az államtitkárt, aki hungarikumot is kapott ajándékba.

1
9 10 11 12 13
26
Beperelték Nagy Ferót, mert a kutyája ráugrott valakire az utcán

Beperelték Nagy Ferót, mert a kutyája ráugrott valakire az utcán

857 lóerővel és gigantikus 6K kijelzőkkel sokkol a legújabb SUV

857 lóerővel és gigantikus 6K kijelzőkkel sokkol a legújabb SUV

Bloomberg: Nyáron nagy verseny lesz a földgázért  

Bloomberg: Nyáron nagy verseny lesz a földgázért  

A pókselyem erős és gyógyít – most már laborban is létre tudják hozni

A pókselyem erős és gyógyít – most már laborban is létre tudják hozni

Másfél milliárd eurót fizethet Olaszország a SpaceX-nek biztonsági szolgáltatásokért

Másfél milliárd eurót fizethet Olaszország a SpaceX-nek biztonsági szolgáltatásokért

Új éjjeli melegedő és életmentő pont nyílt Józsefvárosban és Újbudán

Új éjjeli melegedő és életmentő pont nyílt Józsefvárosban és Újbudán

Életet menthet a HMD új kütyüje, elég hozzá megnyomni egy gombot

Életet menthet a HMD új kütyüje, elég hozzá megnyomni egy gombot

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

Több mint ezerkétszáz műalkotást adott kölcsön a Szépművészeti Múzeum az állami szerveknek

Több mint ezerkétszáz műalkotást adott kölcsön a Szépművészeti Múzeum az állami szerveknek

A címlapról ajánljuk