Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#közlekedési bűncselekmény

Gergely Zsófia Itthon

Rezesova azt kéri, kerülhessen át szlovák börtönbe

Kezdeményezni fogja áthelyezését szlovák börtönbe Eva Rezesova, akit csütörtökön ítéltek 9 év szabadságvesztésre. Ehhez két jóváhagyást kell megszereznie: egyrészt Magyarországét, amit az illetékes Igazságügyi Minisztérium attól tesz függővé, hogy „szolgálja-e beilleszkedését a társadalomba”. Másrészt a szlovákoknak kell bólintaniuk, ami borítékolható, hisz a szlovák konzul személyesen ülte végig a tárgyalásokat. Megkérdeztük, milyen más szlovák állampolgárok ügyét tartotta ennyire fontosnak, de elhajtott bennünket.

Gergely Zsófia Itthon

„A szívem a helyén van” – Rezesova az utolsó szó jogán

Rezesova kérlelte a bíróságot, hogy enyhe büntetésért szabjanak ki rá, ügyvédje azzal érvelt, hogy védence azért mégsem egy 14 halálos áldozattal járó buszbalesetet okozott, az ügyész pedig keményen beszólt az igazságügyi szakértőknek – a keddi tárgyalási nappal célegyenesbe érkezett az utóbbi idők legjelentősebb közlekedési bűncselekményének eldöntése. Most először a balesetben meghalt család képviselője is beszélt arról, hogy Rezesova pár év múlva biztosan szabadul, a rokonok viszont soha nem kapják vissza szüleiket, nagyszüleiket.

Gergely Zsófia Itthon

Halasztás: csak ősszel lesz ítélet a Rezesova-perben

Többi időre van szüksége a Rezesova-ügybe bevont igazságügyi szakértőnek, ezért mégsem folytatódik jövő héten a másodfokú eljárás – tudta meg a hvg.hu. Így szeptermberben tartják a következő tárgyalásokat, ítélet is akkor születhet. A bíróság fenntartotta addig is a vádlott előzetes letartóztatását, ami ellen Eva Rezesova fellebbezett, mert házi őrizetben szeretné várni a döntést.

Eltemették Wachsler Tamást

Eltemették Wachsler Tamást

Látta, hogy baj lesz, az Instagram és a WhatsApp eladását fontolgatta Mark Zuckerberg

Látta, hogy baj lesz, az Instagram és a WhatsApp eladását fontolgatta Mark Zuckerberg

A Hamász és a háború ellen tüntettek a Gázai övezetben – videó

A Hamász és a háború ellen tüntettek a Gázai övezetben – videó

Gyárfás Tamás meg volt győződve arról, hogy felmentik a Fenyő-ügyben

Gyárfás Tamás meg volt győződve arról, hogy felmentik a Fenyő-ügyben

A kecskeméti polgármester szerint nem az MNB alapítványa, hanem a szivárványos póló veszélyes az oktatásra

A kecskeméti polgármester szerint nem az MNB alapítványa, hanem a szivárványos póló veszélyes az oktatásra

Tóth Gabi is ott lesz a Lakatos Márk elleni, Kossuth téri tüntetésen

Tóth Gabi is ott lesz a Lakatos Márk elleni, Kossuth téri tüntetésen

„Már addigra eldől, hogyan fogunk olvasni, amikor még egy betűt sem tanultunk az iskolában”

„Már addigra eldől, hogyan fogunk olvasni, amikor még egy betűt sem tanultunk az iskolában”

A Ford ST és RS nevek életben maradhatnak, de csak elektromosként

A Ford ST és RS nevek életben maradhatnak, de csak elektromosként

Növekszik a bajba jutott, KHR listára kerülő hitelek száma

Növekszik a bajba jutott, KHR listára kerülő hitelek száma

A címlapról ajánljuk