Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#lézer

MTI Tech

Hajszálvékony, mégis repülőgépeket küldhet a földre

A Virgin Atlantic légitársaság New Yorkba tartó utasszállító repülőgépének kapitánya úgy döntött, hogy visszafordulnak Londonba, miután lézersugarat irányítottak a pilótafülkére. Egyelőre senkit nem vettek őrizetbe az ügyben, és azt sem tudják, honnan jöhetett a lézersugár. Nem ez volt az első ilyen eset.

MTI Instant tudomány

Meghalt a lézer egyik feltalálója

Meghalt Charles Townes Nobel-díjas fizikus, a lézer egyik feltalálója. A berkeley-i Kaliforniai Egyetem (UC) nyugalmazott professzora 99 éves volt, kórházba szállítás közben hunyt el kedden – olvasható az egyetem honlapján.

hvg.hu Tech

Na, ez felgyorsítja majd az internetet

Brit és német kutatók megalkották a világ leggyorsabb lézerét, ennek pedig a mindennapjainkra is nagy hatása lehet: úgy tűnik, a technológiát az internet felgyorsítására is használni lehet majd.

MTI Világ

Légvédelmi lézert fejleszt Izrael

Egy izraeli cég lézert alkalmazó légvédelmi fegyvert fejleszt ki közelről kilőtt, alacsonyan haladó rakéták és aknalövedékek ellen, amelyeket a meglévő védelmi rendszerek a rövid pályájuk miatt nem tud kivédeni - jelentették be vasárnap.

MTI Ingatlan

Indulhat a szegedi lézer kutatóközpont beruházása

Azzal, hogy a kormány áprilisban jóváhagyta a szegedi ELI lézer kutatóközpont építésének első fázisához nyújtandó támogatást, megkezdődhet 61,3 milliárd forintba kerülő kiemelt nagyberuházás megvalósítása. A költségek 85 százalékát az EU, 15 százalékát a Magyar Állam vállalta - mondta Tölgyesi Viktória, az ELI-HU Nonprofit Kft. uniós koordinációs igazgatója, csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.

MTI Világ

Lézerrel vakították el egy orosz repülő pilótáját

Pénteken késő este lézerrel elvakították egy a vnukovói repülőtéren leszálláshoz ereszkedő orosz repülőgép pilótáját. A Hamburg-Moszkva járaton közlekedő gépnek sikerült leszállnia, sérülés nem történt.

MTI Tech

Lézerrel szúrnák ki az út mellé rejtett pokolgépeket

Egy olyan lézert fejlesztettek ki a Michigani Állami Egyetem kutatói, mely megbízhatóan leplezi le az út menti robbanószerkezeteket, amelyek például Irakban és Afganisztánban számos amerikai és szövetséges katona életét oltották ki - közölte a Science Daily című tudományos ismeretterjesztő portál.

1 2 3 4 5 6 7 8
A legendás Stirling Mossnak állít emléket a legújabb V12-es sportautó

A legendás Stirling Mossnak állít emléket a legújabb V12-es sportautó

Koszlott, illegálisan működő idősotthonokat számolt fel a NAV

Koszlott, illegálisan működő idősotthonokat számolt fel a NAV

Orbán a CPAC-en: „Itt áll előttünk meztelenül az egész Soros-birodalom. Elég ronda látvány”

Orbán a CPAC-en: „Itt áll előttünk meztelenül az egész Soros-birodalom. Elég ronda látvány”

Milliós bírságot kapott a TV2 a Hunyadi szexjelenetei miatt

Milliós bírságot kapott a TV2 a Hunyadi szexjelenetei miatt

Kereskedelmi Szövetség: A kormány vezesse ki a legrövidebb időn belül az árrésstopot!

Kereskedelmi Szövetség: A kormány vezesse ki a legrövidebb időn belül az árrésstopot!

Generációs kérdések, társadalmi kihívások, formabontó filmek – csütörtökön indul a Friss Hús

Generációs kérdések, társadalmi kihívások, formabontó filmek – csütörtökön indul a Friss Hús

Nemi erőszak, testi sértés és emberkereskedelem miatt emeltek vádat Andrew Tate és a testvére ellen Nagy-Britanniában

Nemi erőszak, testi sértés és emberkereskedelem miatt emeltek vádat Andrew Tate és a testvére ellen Nagy-Britanniában

Drasztikus olvadásnak indult a Mediaworks nyeresége 2024-ben

Drasztikus olvadásnak indult a Mediaworks nyeresége 2024-ben

Több közös van a pápaválasztásban és a magyar oktatásban, mint gondolnánk

Több közös van a pápaválasztásban és a magyar oktatásban, mint gondolnánk

A címlapról ajánljuk