Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#menekültek

MTI Itthon

Embercsempészeket fogtak

Pécsnél három magyart, Mohács közelében két szerb embercsempészt fogtak el a rendőrök.

hvg.hu Itthon

Orbán a nyugdíjasoknak, diákoknak és falusiaknak üzent

Egész kis kampánybeszéd kerekedett Orbán Viktor szokásos rádióinterjújából pénteken: leginkább a gazdaságról volt szó, többek között a diákhitel kamatának eltörléséről és a lehetséges őszi nyugdíjemelésről. Persze azért szó esett az ún. Soros-tervről, illetve az ezzel kapcsolatban tervezett újabb nemzeti konzultációról.

hvg.hu Itthon

Három órán át fuldokolt a halálkamion 71 utasa

Fél órára elegendő levegővel három órán át fuldokoltak a halálkamion utasai esetenként 42 fok melegben. A vádlottak személyiségfejlődése patologikus, de ettől függetlenül beszámíthatóak. Hátborzongató részletekkel szolgáló szakértői meghallgatásokkal folytatódott a kecskeméti embercsempészper.

MTI Világ

Kompon ingázik 12 menekült hetek óta, nem szállhatnak le

Tizenkét, feltehetően észak-afrikai származású menekült utazik legalább hét hete oda-vissza egy Isztambul és Odessza között közlekedő komp négy kabinjába zárva, miután egyik ország sem akarja befogadni őket - jelentette a Reuters hírügynökség csütörtökön.

hvg.hu Itthon

Kovács Zoltán nekiment a "limuzinliberális" New York Timesnak

Továbbra sem értik a New York Times (NYT) szerkesztői a menekültválságot – reagált Kovács Zoltán kormányszóvivő a lap Magyarországot bíráló szerkesztőségi állásfoglalására. Szerinte a kényelmes Manhattanből nehéz felfogni a problémát, a NYT pedig saját "limuzinliberális" olvasótáborának tetsző kijelentéseket tesz.

1
61 62 63 64 65
252
Der Spiegel-elemzés: Veszélyezteti a német jólétet az AfD programja, a pártelnök messze nem ért úgy a gazdasághoz, ahogy azt előadja

Der Spiegel-elemzés: Veszélyezteti a német jólétet az AfD programja, a pártelnök messze nem ért úgy a gazdasághoz, ahogy azt előadja

A Hamász láncra verve tartotta, fellógatta, megégette, éheztette az izraeli túszokat

A Hamász láncra verve tartotta, fellógatta, megégette, éheztette az izraeli túszokat

Motherless-ügy: elfogtak egy magyar férfit, aki elvágott torkú nőkről töltött fel képeket egy pornóoldalra

Motherless-ügy: elfogtak egy magyar férfit, aki elvágott torkú nőkről töltött fel képeket egy pornóoldalra

Élményautózás kimaxolva: megnéztük a legújabb Porsche 911 GT3-at

Élményautózás kimaxolva: megnéztük a legújabb Porsche 911 GT3-at

Mesterséges intelligenciával verték át csalók a leghíresebb olasz cégvezetőket

Mesterséges intelligenciával verték át csalók a leghíresebb olasz cégvezetőket

A japán nagykövetségtől is hiába kért segítséget a később Budapesten meggyilkolt nő

A japán nagykövetségtől is hiába kért segítséget a később Budapesten meggyilkolt nő

Fiatal turistákra támadt egy cápa a Bahamákon

Fiatal turistákra támadt egy cápa a Bahamákon

Ez történik, ha telefonálás közben elejti a Samsung Galaxy S25 Ultrát – videó

Ez történik, ha telefonálás közben elejti a Samsung Galaxy S25 Ultrát – videó

Kefirpolitikával hessegeti a kormány az inflációt

Kefirpolitikával hessegeti a kormány az inflációt

A címlapról ajánljuk