Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#mesterséges intelligencia

hvg.hu Tech

Lebukott egy magyar bank: 250 millióra büntette a NAIH, amiért mesterséges intelligenciával figyeltette ügyfeleit

Rekordbüntetést szabott ki a NAIH, melyet a március végén megjelent előző évi beszámolójában hozott nyilvánosságra. Amellett, hogy ez az eddigi legmagasabb adatvédelmi büntetés, egyben az első is, mely mesterséges intelligencia jogszerűtlen felhasználásából adódik – írja elemzésében a Deloitte tanácsadó cég.

HVG Könyvek HVG Könyvek

Negyvenötös gyerekprojekt

Tanács Eszter Férfiak gyermek nélkül című könyvének megjelenése kapcsán nemrég Gyermek nélkül címmel pályázatot hirdettünk: nagy öröm volt olvasni a több mint 100 őszinte, érzékeny történet. Most az egyik első helyezett, Levente írását adjuk közre – az elkövetkezendő hetekben pedig további pályázatokat mutatunk be.

MTI Tech

Az emberi agy segítségével tesztelték a gépi tanulást az ELTE tudósai

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói az emberi agy kapcsolatainak leírását használták innovatív gépi tanulási módszerek teszteléséhez. Az új módszer a Newton-elmosás nevet kapta, és nemcsak a képi adatokat lehet megsokszorozni vele, hanem kémiai és biológiai adathalmazokra is alkalmazható.

hvg.hu Tech

A támadók már használják, itt az ideje bevetni a védekezésben is az MI-t

Annak ellenére, hogy a szervezetek jelentős összegeket költenek különböző IT-biztonsági technológiákra, továbbra is küzdenek a kibertérben bekövetkező fenyegetésekkel és incidensekkel. A mesterséges intelligenciával ellátott kibervédelmi megoldások (Cyber AI) képesek potenciális támadások valós időben történő detektálására, a biztonsági incidensekre adott válaszok automatizálására, és segítenek dinamikus védekezési stratégiák kialakításában. A Deloitte Tech Trends elemzése szerint a Cyber AI 2022 egyik kiemelt trendje.

1
101 102 103 104 105
143
GTI verziót is kaphat a Volkswagen ID.1

GTI verziót is kaphat a Volkswagen ID.1

Egy nem fontos, de mégis sikeres orbáni vétó története

Egy nem fontos, de mégis sikeres orbáni vétó története

Utálja Trumpot? Vásároljon európait! De vajon meglennénk amerikai kütyük, appok és áruk nélkül?

Utálja Trumpot? Vásároljon európait! De vajon meglennénk amerikai kütyük, appok és áruk nélkül?

Itt az eljárás, amely visszanyeri az arany 99,9%-át az e-szemétből

Itt az eljárás, amely visszanyeri az arany 99,9%-át az e-szemétből

Ezért nem mindegy, mit eszünk a változókor alatt

Ezért nem mindegy, mit eszünk a változókor alatt

Véletlenül lett katona, véreskezű hadurat csinált belőle több afrikai háború

Véletlenül lett katona, véreskezű hadurat csinált belőle több afrikai háború

David Pressman: A magyar kormány stratégiai hibát követett el velem szemben

David Pressman: A magyar kormány stratégiai hibát követett el velem szemben

66, azaz hatvanhat kilométerrel árulják ezt a remek 32 éves kupé BMW-t

66, azaz hatvanhat kilométerrel árulják ezt a remek 32 éves kupé BMW-t

Orbán Viktor Szegedre látogatott az MCC miatt, és kijelentette, hogy a nemzet fennmaradása szempontjából a tudomány nélkülözhetetlen

Orbán Viktor Szegedre látogatott az MCC miatt, és kijelentette, hogy a nemzet fennmaradása szempontjából a tudomány nélkülözhetetlen

A címlapról ajánljuk