Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#szerb kormány

hvg.hu Világ

Határzár: a szerb belügyminiszter segítséget akar

A szerb belügyminiszter felszólította az EU tagállamait, segítsenek, hogy Szerbia megvédje a határait azokkal az országokkal együtt, ahonnan a menekültek érkeznek, hangsúlyozva, hogy Szerbia teljesen eltökélt az illegális határátlépés problémájának megoldásában.

MTI Világ

"Kicsi, modern és hatékony" kormánya lesz Szerbiának

A Szerb Haladó Párt (SNS) a Vajdasági Magyar Szövetséggel (VMSZ) alakít kormánykoalíciót. Az is elképzelhető, hogy a kormányban az SNS korábbi koalíciós partnere, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) is helyet kap majd.

MTI Világ

Kompromisszumos Koszovó-nyilatkozatot ígérnek Szerbiában

Pár napon belül a szerb parlament elé kerül a kormány Koszovóról szóló deklarációja, és olyan szöveg kimunkálásán dolgoznak, amely a parlamenti pártok részéről komoly támogatásra számíthat - mondta pénteki tévényilatkozatában Milivoj Mihajlovics, a szerb kormány médiafelelőse.

Közösen látogatott Kijevbe Merz, Macron, Starmer és Tusk

Közösen látogatott Kijevbe Merz, Macron, Starmer és Tusk

Pintér és az amerikai követség emberei együtt ünnepelték a budapesti Nemzetközi Rendészeti Akadémia alapításának kerek évfordulóját

Pintér és az amerikai követség emberei együtt ünnepelték a budapesti Nemzetközi Rendészeti Akadémia alapításának kerek évfordulóját

Egy pilóta összecseréltre a kezeit a kifutópályán, emiatt kigyulladt egy Vancouverbe tartó brit repülőgép

Egy pilóta összecseréltre a kezeit a kifutópályán, emiatt kigyulladt egy Vancouverbe tartó brit repülőgép

Az MTVA szuverenitásvédelmi válasszal reagált a Telex kérdéseire

Az MTVA szuverenitásvédelmi válasszal reagált a Telex kérdéseire

A Tisza elleni háború sokadik fázisa: a Fidesz-propaganda golyói nem fogtak Magyar Péteren, jön a jogi nehéztüzérség

A Tisza elleni háború sokadik fázisa: a Fidesz-propaganda golyói nem fogtak Magyar Péteren, jön a jogi nehéztüzérség

Lilu lesz a Budapest Pride megnyitó házigazdája

Lilu lesz a Budapest Pride megnyitó házigazdája

Szeles, borús időjárás várható hétfőn

Szeles, borús időjárás várható hétfőn

Túlárazott dodzsem vagy az emberiség túlélésének záloga?

Túlárazott dodzsem vagy az emberiség túlélésének záloga?

Nyaralás kilátással Schladming-Dachsteinben

Nyaralás kilátással Schladming-Dachsteinben

A címlapról ajánljuk