Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#szlovák cég

hvg.hu Világ

71 halott volt a menekültekkel teli kamionban

Nem egy szlovák cégé, hanem a magyar Mastermobilker Kft.-é volt az a teherautó, amelyben menekültek holttestét találták meg csütörtökön, egy osztrák autópályán, közel a magyar határhoz. Eddig nem lehetett tudni, pontosan hány holttest volt a hűtőkocsiban, 20 és 50 közötti számokat említettek a források. Péntek reggel aztán az osztrák belügyminisztérium azt közölte, hogy több mint hetven halott volt a járműben. Az már csütörtökön kiderült, hogy a teherautó magyar rendszámát Kecskeméten váltotta ki egy román állampolgár.

hvg.hu Gazdaság

Cseh és szlovák cég konzorciuma építheti a Kelenföld-Tárnok vasútvonalat

A cseh Subterra a.s. és a szlovák Doprastav a.s. S-D konzorciuma nyerte el a Budapest Kelenföld és Tárnok közti vasútvonal átépítését, amely magában foglalja a Kelenföldi pályaudvar átépítését, valamint a 4-es metróval történő összekapcsolását is. A vállalási ár 26,9 milliárd forint – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Reményik Kálmán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. elnök-vezérigazgatója.

A Trump-kormányzat nem képes mindenkit egyszerre lerohanni, látszanak az ébredés jelei

A Trump-kormányzat nem képes mindenkit egyszerre lerohanni, látszanak az ébredés jelei

Becsapódhatott a szovjet Koszmosz-482 űrszonda, egyelőre nem tudni, hol ért földet

Becsapódhatott a szovjet Koszmosz-482 űrszonda, egyelőre nem tudni, hol ért földet

Tihanyból üzente Orbán a szélsőjobbos román elnökjelöltnek, hogy megvédheti az EU-ban

Tihanyból üzente Orbán a szélsőjobbos román elnökjelöltnek, hogy megvédheti az EU-ban

Egy probléma, két történet: ezért fontos, hogy figyeljünk a testünk jelzéseire

Egy probléma, két történet: ezért fontos, hogy figyeljünk a testünk jelzéseire

Trump százszázalékos vámmal fenyegette meg a Barbie babák gyártóját

Trump százszázalékos vámmal fenyegette meg a Barbie babák gyártóját

Al-Jazeera-vendégkommentár: Kelet-Európa Trumpra fogad – de ez sokba kerülhet neki

Al-Jazeera-vendégkommentár: Kelet-Európa Trumpra fogad – de ez sokba kerülhet neki

Kövér László levelet küldött a parlamentből kitiltott Gelencsér Ferencnek

Kövér László levelet küldött a parlamentből kitiltott Gelencsér Ferencnek

A menstruációs szegénység nem létezett a számukra, de ha az infláció ellen harcol, a kormánynak máris fontos a női higiéniás termékek árcsökkentése

A menstruációs szegénység nem létezett a számukra, de ha az infláció ellen harcol, a kormánynak máris fontos a női higiéniás termékek árcsökkentése

Tóta W. Árpád búcsúztatja Gyurcsány Ferencet: Mint a villám tépte magányos fenyő

Tóta W. Árpád búcsúztatja Gyurcsány Ferencet: Mint a villám tépte magányos fenyő

A címlapról ajánljuk