Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#trafikpályázat

hvg.hu/MTI Itthon

"Nem javasoljuk!" – fideszes levél szivárgott ki a trafikra pályázókról

Hajdúszoboszlón is egyeztethetett a Fidesz a trafikpályázaton részt vevők személyéről – legalábbis ez derül ki abból a levélből, amelyet a szoboszloihirek.hu tett közzé. Az üzenet állítólagos címzettje korábban azt mondta, ilyen levelet nem olvasott és a trafiküggyel egyáltalán nem foglalkozott.

MTI Itthon

Németh Lászlóné: 280 trafikot megváltozott munkaképességűek nyertek

A trafikpályázatokon 280 koncessziót nyert el olyan pályázó, aki megváltozott munkaképességű, közülük 88-an egyben munkanélküliek is voltak eddig – közölte Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter egy szocialista országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában.

MTI / hvg.hu Itthon

Hangfelvétel a trafikmutyiról: a legfőbb ügyészhez fordult az MSZP

Az ügyészségtől átfogó vizsgálatot, a kormánytól a trafikpályázatok érvénytelenítését követeli az MSZP azután, hogy a hvg.hu egy birtokába került, nyilvánosságra nem hozott hangfelvétel alapján közölte: a szekszárdi fideszes városvezetés egyeztetett a dohányboltokra pályázókról.

hvg.hu Itthon

Pálffy: a KDNP-nek nincs mondanivalója trafikügyben

Fogalmam sem volt, ki az a Hadházy Ákos, a KDNP nem dohányzik, nem indult pályázaton, semmi mondanivalóm nincs az ügyben – ezt mondta csütörtök este az ATV Egyenes beszéd című műsorában Pálffy István, a kereszténydemokrata párt frakciószóvivője.

hvg.hu Itthon

Trafikmutyi: az NMHH volt kabinetfőnökének felesége nyert két városban is

Négy trafik koncessziós jogát is elnyerte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság volt elnöki kabinetfőnökének felesége Szentendrén és Budakalászon – írja az atlatszo.blog.hu. Fodorné Bene Kata Beatrix Szentendrén három, Budakalászon pedig egy nemzeti dohánybolt működési engedélyét nyerte el.

MTI Gazdaság

Lázár: egy multi állhat a trafikbotrány mögött

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint a Philip Morris dohányipari multi állhat a dohánybolti koncessziók kiosztása körüli botrány mögött. Lázár János a Heti Válasznak adott, csütörtökön megjelenő interjújában azt is mondta, a pályázatok nyerteseinek 90 százalékánál az ellenzéki sajtó sem tudott fideszes kötődést kimutatni. Az interjú néhány részletét a hetilap szerkesztősége szerdán tette közzé.

MTI Itthon

Nem nézhette meg a trafikpályázatokat az MSZP

A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. megtagadta, hogy az MSZP-s Tóth Csaba betekintsen a trafikpályázatokba szerdán, mert a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. nem minősül állami szervnek.

hvg.hu Gazdaság

Trafikpályázat: felülvizsgálatot kérnek a mozgássérültek

Mindenáron meg kell akadályozni, hogy a megváltozott munkaképességű, fogyatékos emberek elveszítsék a dohánykereskedésből származó megélhetésüket – közölte a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ). A szervezet azt kéri a kormánytól, vizsgálja felül a megváltozott munkaképességű emberek trafikpályázatait.

hvg.hu Vállalkozás

Nyertes trafikosokat keres a Mol és a Tesco

A Tesco és a Mol hirdetésekben toborozza az állami dohánypályázat nyerteseit, hogy náluk nyissanak trafikot – írja a Blikk. A nyertesek nagy részének se boltja, se trafikja, így a lap szerint vélhetően sokaknak kapóra jöhet a multik ajánlata.

hvg.hu Gazdaság

Trafikmutyi: csalódás lesz Orbán „becsületbeli ügye” is

Rejtély, mi alapján keresi a kormány azokat a dohányboltosokat, akiknek újraértékelné a pályázatát. Pedig megkerestük a Miniszterelnökséget is. Valószínűleg csak olyanokról lesz szó, akik nagyon régóta trafikosok, és – közelebbről meg nem határozott – „döntő mértékben” ebből élnek.

hvg.hu Gazdaság

Mutyit sejt a fideszes szavazók negyede is

A megkérdezettek alig egyötöde ért egyet az Orbán-kormány trafikpályázatával, a többség pedig elutasítja azt, hogy a kormány döntsön arról, ki árulhat cigarettát – írta közvélemény-kutatása alapján a Policy Solutions elemző intézet.

MTI Itthon

Lázár: a régi trafikosok ügyét újraértékelik

A régóta döntően dohánytermékek értékesítéséből élő trafikosoknak felajánlják a pályázatok újraértékelését - közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken Hódmezővásárhelyen.

hvg.hu Itthon

Péterfalvi: ki kell adni a trafikos adatokat

Nyilvánosnak kell lennie a trafikpályázatok adatainak és az elbírálásnak - közölte Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Informűációsszabadság Hatóság elnöke állásfoglalásában.

MTI Itthon

Kósa elárulta, hogyan nyerhettek fideszesek a trafikpályázaton

A nagy számok törvényéből következik Kósa Lajos szerint, hogy fideszesek is vannak a trafikpályázat nyertesei között. A Fidesz alelnöke azt is leleplezte, hogy nyert trafikot Gyenesei István volt önkormányzati miniszter sajtósának felesége is. Az MSZP "szánalmasnak" nevezte a kormánypárt magyarázkodását.

Ceglédi Zoltán Nyüzsi

Sympathy For The Devil

Én állok mögötte, jól mondja a Fidesz. Bevallom liberális mesterkedéseimet.

MTI Gazdaság

Trafikmutyi: feljelent a Jobbik, lemondatná Lázárt és Gyulayt

Hivatali visszaélés gyanúja miatt kedden feljelentést tett a Jobbik két politikusa a trafikpályázatokkal kapcsolatban. Emellett lemondásra szólítják fel Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, Gyulay Zsoltot, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezetőjét és Horváth Istvánt, Szekszárd fideszes polgármesterét.

MTI Gazdaság

Dohányfőnök: senki sem ígért győzelmet a régi trafikosoknak

A dohány-kiskereskedelmi koncesszió pályázati rendszer világos feltételeket szabott a kiírásban, a pályáztatás mindenben megfelel a törvényeknek, július elsejétől pedig beindul a nemzeti dohányboltok új rendszere – mondta Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója hétfőn.

hvg.hu Gazdaság

Hallgattak a trafikpályázatokról a Fidesz frakcióülésén

Nem volt szó a trafikpályázatokról a Fidesz-KDNP hétfő délelőtti frakcióülésén – értesült a hvg.hu. A tanácskozáson Orbán Viktor miniszterelnök is ott volt, úgy tudjuk, a kormányfő oktatási kérdésekről egyeztetett a képviselőkkel.

1 2 3 4
Döntöttek a fővárosi képviselők a forrásmegosztásról

Döntöttek a fővárosi képviselők a forrásmegosztásról

Több mint kétmillió autós most is az utolsó pillanatokra hagyja az éves matrica vásárlást

Több mint kétmillió autós most is az utolsó pillanatokra hagyja az éves matrica vásárlást

Hamarosan külön belépőjegyet kell váltania, aki meg akarja tekinteni a Mona Lisát

Hamarosan külön belépőjegyet kell váltania, aki meg akarja tekinteni a Mona Lisát

Vészfrissítés jött az Apple eszközeihez – iPhone, iPad, Mac és sok más is érintett

Vészfrissítés jött az Apple eszközeihez – iPhone, iPad, Mac és sok más is érintett

Itt van a Matolcsy-korszak utolsó előtti kamatdöntése

Itt van a Matolcsy-korszak utolsó előtti kamatdöntése

Utolsó útjára indult Demény, az internet legismertebb vizslája

Utolsó útjára indult Demény, az internet legismertebb vizslája

Micsoda a földimogyoró, ha nem mogyoró?

Micsoda a földimogyoró, ha nem mogyoró?

Guardian: Háborús bűncselekmény lenne, amit Trump ajánl a gázai palesztinoknak

Guardian: Háborús bűncselekmény lenne, amit Trump ajánl a gázai palesztinoknak

Karácsony: „Ez Budapest: itt nem emeljük törvénytelenül a cégvezetők fizetését!”

Karácsony: „Ez Budapest: itt nem emeljük törvénytelenül a cégvezetők fizetését!”

A címlapról ajánljuk