Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#vádemelés

hvg.hu Shake

Új nyomozás indul VV Cristofel ellen

Nem emeltek vádat VV Cristofel ellen, aki a rendőrség gyanúja szerint megverte egykori párját, Veronikát. A rendőrök tovább nyomoznak az ügyben.

MTI Itthon

Már létező járdát építtettek: vádat emelhetnek az ajkai polgármester ellen

Lezárta az ajkai önkormányzatnál hűtlen kezelés gyanúja miatt indított nyomozást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság, és az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldte a Veszprémi Városi Ügyészségnek - erősítette meg az MTI információját Gulyás Ildikó, az ügyészség szóvivője hétfőn.

MTI Világ

Mégsem apartheid-törvény alapján ítélik el a dél-afrikai bányászokat

A dél-afrikai ügyészség ejtette hétfőn az augusztus 16-án vérbefojtott bányásztüntetés 270 részvevője ellen emelt gyilkossági vádat. Az ügyészség pár napja jelentette be, hogy az apartheid-korszak egyik törvényével élve vádat emelt a bányászok ellen 34 kollégájuk megöléséért, pedig velük a rendőrök sortüze végzett.

MTI Világ

Már az ötödik ügyben emelnek vádat Ivo Sanader ellen

Újabb vádat emeltek Horvátországban Ivo Sanader ellen: a volt miniszterelnököt immár egy ötödik ügyben fogják felelősségre vonni, ezúttal egy törvénytelen ingatlanügylet miatt - értesült a Jutarjni List című napilap.

MTI Itthon

Hamarosan vádat emelhetnek Verók István ellen

Lezárult az iratismertetés a hűtlen kezeléssel gyanúsított Verók István, Terézváros volt MSZP-s polgármestere és húsz társa további ingatlanügyében a BRFK-n, és napokon belül megküldik a Fővárosi Főügyészségnek a vádemelési javaslatot - tudta meg a Magyar Nemzet.

MTI Itthon

Garázdasággal gyanúsítják a szegedi közgyűlés egyik jobbikos tagját

Vádemelési javaslattal továbbította a Szegedi Városi Ügyészségnek a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság azt az ügyet, amelyben Keresztúri Farkas Csabát, a szegedi közgyűlés jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottságának jobbikos elnökét nyilvános rendezvényen elkövetett garázdasággal gyanúsítják.

MTI Itthon

MÁV Informatika: a pazarlás nem bűncselekmény az ügyészség szerint

A MÁV Informatikánál lefolytatott nyomozás egyetlen gyanúsítottjával szemben sem emelt vádat a Fővárosi Főügyészség tényállási elem, illetve kétséget kizáróan bizonyítható bűncselekmény hiányában - közli a Magyar Nemzet csütörtökön, a lap birtokába jutott határozat alapján.

MTI Gazdaság

Nem lesz vádemelés a Goldman Sachs ellen

Az amerikai igazságügyi minisztérium nem emel vádat pénzügyi csalás miatt a Goldman Sachs befektetési bank vagy annak alkalmazottjai ellen - közölték pénteken az amerikai napilapok.

MTI Itthon

MVM-ügy: vádat emeltek Kocsis István ellen

Vádat emeltek Kocsis István, a Magyar Villamos Művek volt vezérigazgatója és társai ellen, akik a vádirat szerint különféle szerződések megkötése révén több mint 15 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak cégüknek, illetve az paksi atomerőműnek.

MTI Bűnügy

Nem emelnek vádat a vendégeket lehúzó soproni szálloda ügyében

Nem kezdeményezett vádemelést a rendőrég annak a soproni szállodának az ügyében, amely úgy zárt be tavaly nyáron, hogy négyszáznál több, előzetesen fizető ügyfél pénzét nem tudta visszaadni. A károsultak polgári pert indíthatnak - hangzott el a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság pénteki sajtótájékoztatóján.

hvg.hu/MTI Itthon

Sukoró: megszüntették a nyomozást Gyurcsány ellen

Bizonyítottság hiányában megszüntették a nyomozást Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök ellen a sukorói telekcsere ügyében – közölte pénteken a Központi Nyomozó Főügyészség. Vádat emeltek viszont öt ember, köztük a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő két egykori vezetője, Tátrai Miklós volt vezérigazgató és Császy Zsolt volt értékesítési igazgató ellen.

1
73 74 75 76 77
84
Bealkonyul a legutóbbi napelemes pályázatnak, ezrek bukhatják el az ingyenakkumulátort

Bealkonyul a legutóbbi napelemes pályázatnak, ezrek bukhatják el az ingyenakkumulátort

Rekordmennyiségű LNG-t vásárolt Európa Oroszországtól 2024-ben

Rekordmennyiségű LNG-t vásárolt Európa Oroszországtól 2024-ben

Őrizetbe vették annak a honlapnak az alapítóját, amelyen Dominique Pelicot a felesége megerőszakolóit toborozta

Őrizetbe vették annak a honlapnak az alapítóját, amelyen Dominique Pelicot a felesége megerőszakolóit toborozta

A kormány büszke: nagy a munkanélküliség, mégis kevés az álláskereső

A kormány büszke: nagy a munkanélküliség, mégis kevés az álláskereső

Kocsis Máté Pressmannek: „Ön egy bosszúálló, kisstílű fazon, csak egy liberális politikai aktivista”

Kocsis Máté Pressmannek: „Ön egy bosszúálló, kisstílű fazon, csak egy liberális politikai aktivista”

Mészáros Lőrinc cégeinél dolgozik Vida Ildikó, az Egyesült Államokból kitiltott volt NAV-vezér

Mészáros Lőrinc cégeinél dolgozik Vida Ildikó, az Egyesült Államokból kitiltott volt NAV-vezér

A frászt hozta a szemből érkezőre egy autós, aki rosszul mért fel egy előzést – videó

A frászt hozta a szemből érkezőre egy autós, aki rosszul mért fel egy előzést – videó

Jöhet a Samsung hajlítható csodatelefonja, aminek még a nevét is szigorúan őrzi

Jöhet a Samsung hajlítható csodatelefonja, aminek még a nevét is szigorúan őrzi

Bruti: Fábry Sándor mindig is megnevettetett, csak régen vele röhögtem, most meg rajta

Bruti: Fábry Sándor mindig is megnevettetett, csak régen vele röhögtem, most meg rajta

A címlapról ajánljuk

Eltemették Keleti Ágnest - fotók

A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját, aki január 2-án hunyt el, és a temetése napján töltötte volna be a 104. életévét.