Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#választas 2014

Fülöp Máté (szerkesztő) Nagyítás

Tekintélyes Fidesz-győzelem mellett hat párt az EP-ben - Nagyítás-fotógaléria

Rendben zajlott le a választás, a részvételi arány nem fogja elérni a 30 százalékot - mondta a Nemzeti Választási Iroda vezetője, Pálffy Ilona kicsivel hét óra után. Fél órával az urnák zárása előtt összesen 2 220 425 választópolgár adta le szavazatát: a legtöbben Budapesten (36,42%), legkevesebben Hajdú-Bihar megyében (22,86%) szavaztak, tizenhárom helyen pedig 100 százalékos volt a részvételi arány. A III. kerületben a szavazóurnára rászakadt a plafon, ami miatt át kellett költöztetni máshova a szavazókört. Pozsonyban nem volt áram, de mivel sütött a nap, ezért nem is volt szükség áramra. Összességében tehát érdektelenség és gyatra részvételi arány jellemezte az európai parlamenti választást. Magyarországról összesen hat párt, illetve pártszövetség küldhet képviselőket az EP-be: a Fidesz-KDNP 12, a Jobbik 3, az MSZP 2, a Demokratikus Koalíció 2, az Együtt-PM 1, az LMP 1 mandátumot szerzett. Orbán Viktor szerint a Fidesz nagyon győzött, Vona Gábor örült, hogy másodikként ők lehetnek a Fidesz váltópártja, az MSZP felajánlotta a testület lemondását, ennek az Együtt-PM nagyon örült, Gyurcsány pedig megüzente, meghatározó szerepet akarnak a baloldal kialakításában.

hvg.hu Itthon

Úgy néz ki, rommá verik az MSZP-t Budapesten

A Mandiner az egyes szavazókörökből kiszivárgott információk alapján azt írja, hogy az Együtt-PM, az LMP és a DK is több szavazatot kaphatott Budapesten, mint az MSZP. A hvg.hu saját forrásai az értesülést megerősítették. Vidéki nagyvárosokban is hasonló eredményekről tudunk.

hvg.hu Itthon

Nevet váltott a Fidesz?

A Fidesz új neve minden jel szerint Tiszteletet a magyaroknak lett. Bármilyen valószerűtlennek is hangzik ez, láthatják, hogy munkatársainknak a Fidesz eredményváró rendezvényét a Tiszteletet a magyaroknak sajtóbejáróján keresztül kell megközelíteniük.

MTI Világ

A német neonácik is küldhetnek képviselőt az EP-be

Németországban konzervatív győzelmet jeleznek a vasárnapi európai parlamenti (EP-) választás után megjelent első nem hivatalos becslések. Az előrejelzések alapján az EP történetében először egy német euroszkeptikus párt és egy neonáciként számon tartott német párt is szerez képviseletet az Európai Unió multinacionális parlamenti közgyűlésében.

hvg.hu Itthon

A Jobbik a második, bejutott az LMP, Gyurcsány a legnagyobb nyertes

Hat párt jutott be az EP-be: a Fidesz-KDNP 12, a Jobbik 3, az MSZP 2, a Demokratikus Koalíció 2, az Együtt-PM 1, az LMP 1 mandátumot szerzett az európai parlamenti választáson vasárnap. Orbán Viktor szerint a Fidesz nagyon győzött, Vona Gábor örült, hogy másodikként ők lehetnek a Fidesz váltópártja, az MSZP elnöksége testületileg felajánlotta lemondását, ennek az Együtt-PM nagyon örült, Gyurcsány pedig megüzente, meghatározó szerepet akarnak a baloldal kialakításában.

MTI Világ

Saját elvbarátainak megy neki Orbán Európában

Az Európai Néppárt elnöke szerint nem lehet becsapni a választókat, ha azt mondták, hogy az ő jelöltjük, Jean Claude Juncker, vagy a szocialistáké, Martin Schulz lesz az Európai Bizottság elnöke, úgy ehhez kell tartaniuk magukat. Csakhogy Joseph Daul ezzel éppen ellentmond a Junckerben a magyaroknak "csak ártó" politikust látó Orbán Viktornak, aki szerint ők nem támogatják a luxembourgi jelöltet.

MTI Itthon

A DK az óbudai önkormányzattal vitatkozik

A DK szerint több delegáltjuk nem vehetett részt egy III. kerületi szavazatszámláló bizottság munkájában vasárnap délelőtt az európai parlamenti (EP-) választáson, mert a polgármesteri hivatalban "igazoló papírok" tűntek el. Az önkormányzat az MTI megkeresésére ugyanakkor azt közölte, a DK egyik delegáltja nem abban a szavazókörben jelent meg, amelyikbe delegálták, egy másik delegáltjuk pedig esküokmánya nélkül érkezett oda.

MTI Itthon

Csak négy orosz figyeli meg a magyar választást

Egy ország négy megfigyelője regisztrálta magát a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak vasárnapi választására - derül ki az NVI vasárnapi adataiból.

MTI Világ

Bejutottak az EP-be a szlovákiai magyar pártok

Rekordalacsony részvétel mellett Robert Fico kormánypártja a baloldali Irány-Szociáldemokrácia szerezte meg a voksok legnagyobb hányadát a Szlovákiában szombaton zajlott európai parlamenti választáson, amely során a Magyar Közösség Párja (MKP) és a Most-Híd párt is túllépte az EP-be való bekerüléshez 5 százalékos választási küszöböt.

1
35 36 37 38 39
107
Az erős szél miatt figyelmeztetést adtak ki vasárnapra 

Az erős szél miatt figyelmeztetést adtak ki vasárnapra 

Trump: Putyin találkozni akar, ennek a megszervezésén dolgozunk

Trump: Putyin találkozni akar, ennek a megszervezésén dolgozunk

Meghosszabbították a Till Tamás megölésével gyanúsított férfi letartóztatását

Meghosszabbították a Till Tamás megölésével gyanúsított férfi letartóztatását

Újabb feszültség a NER csúcsbírói között: jogkorlátozást emleget, és elítéli Varga Zs. András újévi köszöntőjét az OBH elnöke

Újabb feszültség a NER csúcsbírói között: jogkorlátozást emleget, és elítéli Varga Zs. András újévi köszöntőjét az OBH elnöke

Tízezres tömeg tüntetett Robert Fico ellen Pozsonyban

Tízezres tömeg tüntetett Robert Fico ellen Pozsonyban

Sérült a felsővezeték, több órás késések vannak a győri vasútvonalon

Sérült a felsővezeték, több órás késések vannak a győri vasútvonalon

Bonyhádon az ügyészség ablakából is a fideszes jelölt plakátja mosolyog vissza

Bonyhádon az ügyészség ablakából is a fideszes jelölt plakátja mosolyog vissza

A Fidesz politikai magánbirtoka lett a közszféra, erről tanúskodnak a legutóbbi botrányok

A Fidesz politikai magánbirtoka lett a közszféra, erről tanúskodnak a legutóbbi botrányok

Halálra gázoltak egy nőt és hároméves gyerekét Bagnál

Halálra gázoltak egy nőt és hároméves gyerekét Bagnál

A címlapról ajánljuk