Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#vállalkozás

MTI Vállalkozás

Durván visszaesett a cégalapítási kedv

Tavaly 13,9 százalékkal kevesebb cég alakult Magyarországon, mint az előző évben; az új cégek számát illetően a közép-európai régióban hasonló a helyzet Lengyelországban és Csehországban is, ahol szintén 10 százalék körüli csökkenést mértek – közölte a Bisnode üzleti információszolgáltató csütörtökön.

hvg.hu Vállalkozás

Mások kárára tanulnak a fiatal cégvezetők

A 30 év alatti menedzsmenttel rendelkező cégek 71 százaléka átlagot meghaladó kockázattal rendelkezik, így hosszú távon megtérülő lehet a fiatal vállalkozók képzésére költött 7 milliárd forintos állami támogatás.

hvg.hu Gazdaság

Hitelre lenne szüksége? Felejtse el a bankokat

Egyre több kínai választja azt a lehetőséget, hogy több mint 500 ezer dollárt fektet be az Egyesült Államokban két év alatt, ezzel pedig ők, és családjuk is zöldkártyát kap és potenciálisan állandó lakosság válhatnak. Sok amerikai kis- és középvállalkozás számára ez a lehetőség jelenti szinte az egyetlen utat a pénzszerzésre a 2008 óta megszigorodott banki hitelezés útvesztőjével szemben. A programot ugyanakkor többen kritikával illetik.

hvg.hu Vállalkozás

Keresik a legnépszerűbb startup „arcokat”

A H13 Diák- és Vállalkozásfejlesztési Központ egyedülálló közép-kelet európai női startup versenyéhez keresi a régió legismertebb startup arcait. A kampány során nem feltétlenül a legnagyobb tőkével rendelkező vagy a legtöbb startup vállalkozást indító vállalkozókra koncentrálnak, inkább azokra a személyekre, akiket a helyi startup közösség a legjobban ismer, akik a helyi vagy régiós startup szféra elismeréséért és sikeréért a legtöbbet teszik.

hvg.hu Vállalkozás

Tavaly 1910 milliárd forinttal tartoztak a hazai cégek

A vállalatok összesen 1910 milliárd forinttal tartoznak az államkincstárnak, ennek 79 százaléka behajthatatlan, mert nem működő cégektől kellene beszedni a tartozást. Tavaly félmillió adóvégrehajtást indított a hazai cégek ellen az adóhatóság.

hvg.hu Vállalkozás

Uniós verseny indul fiatal magyar vállalkozóknak

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) a kreatív ipar, a zöld gazdaság és az infokommunikációs ágazat területén már vállalkozó vagy vállalkozni vágyó fiataloknak hirdet üzleti versenyt az i.e. SMART európai uniós projektje keretében. A SMART Versenyre olyan 35 év alatti fiatalok jelentkezhetnek, akik a fent említett három ágazat területén üzleti ötlettel vagy működő vállalkozással rendelkeznek.

hvg.hu Itthon

Orbán: egy fiatalos gondokodású kormány irányítja Magyarországot

Orbán Viktor szerint jól látszik, hogy mi magyarok egy felfedező nép vagyunk, és akkor vagyunk elemünkben, ha szabadon gondolkodhatunk. A miniszterelnök erről a fiatal vállalkozóknak alapított Év Példaképe díjak átadásán beszélt pénteken Budapesten, a Városligeti Műjégpálya dísztermében. Orbán Viktor úgy látja, hogy a mostani magyar kormány is fiatalos gondolkodású.

hvg.hu Vállalkozás

Szabadságra ítélve – ezt hozza az új Ptk. a vállalkozásoknak

Sem a gazdasági élet szereplői, sem a bíróságok nem készültek fel arra, hogy a március 15-étől életbe lépő, gyökeresen megújított, ám számos helyen nem kellően egzakt Ptk. nagyobb döntési szabadságot ad a kezükbe. Nő a vállalatvezetők és a hitelezők felelőssége, míg a kiszolgáltatott fogyasztókat extra szabályok védik.

hvg.hu Vállalkozás

Az agrárvállalkozások tartják a lelket a cégvilágban

Az előző negyedévi megingás után újra optimistábbak a hazai vállalkozások. A hazai kkv-k következő egy évre vonatkozó várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index 5 pontos emelkedést követően jelenleg -13 ponton áll, ami az elmúlt három év egyik legjobb eredménye. A javulás azzal magyarázható, hogy nagymértékben növekedett a benyújtott uniós pályázatok aránya, és a vevőkkel kapcsolatban is bizakodóbbak lettek a vállalkozások, miközben a gazdaságpolitikával és a közterhek változásával kapcsolatos várakozások nem romlottak tovább.

HVG Vállalkozás

Figyelem! Nagyon fontos adózási határidő a vállalkozások nyakán

A kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) alanyai három lehetőség közül választhatnak, hogyan állapítsák meg a helyi iparűzési adó alapját. Az Adózóna áttekinti ezeket a lehetőségeket, és szempontokat ad az egyes módszerek közül történő választáshoz. Nincs sok idejük a gondolkodásra az érintett vállalkozásoknak: január 15-ig dönteniük kell, melyik adóalap-megállapítási módot választják.

hvg.hu Vállalkozás

Így nyisson cukrászdát Bécsben

Az Európai Unió területén létező vállalkozási formákra nincs egységes uniós szabályozás, így a vállalkozási formák tagállamonként eltérőek, azokra a tagállami szabályozás az irányadó. A magyar vállalkozók az Európai Unió tagjaiként szabadon indíthatnak vállalkozást az unió bármely tagállamában. Ezt a jogot számukra az Unió egyik alapelve az állampolgárságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalma biztosítja.

Ember Zoltán Vállalkozás

Újrahasznosított kerékpárkülsőből tervez ékszereket egy magyar srác

A hónap dizájnerének is megválasztott Muskotál Dénes újrahasznosított kerékpárkülsőből készít öveket, ékszereket. Mindezt főállás mellett végzi egyéni vállalkozóként, ám forrás hiányában egyelőre nem tud továbblépni vállalkozásával. A nyereségét elviszik az adók és közterhek, üzletfejlesztésre, online marketingre nem tud költeni. Hitelben nem gondolkodik, inkább pályázna, de ahhoz viszont kevésbé ért. Azért írunk róla, mert ígéretes vállalkozónak tartjuk, ugyanakkor üzlete számos gyengeséggel küzd, amelyek egy részét ő maga is jól látja.

Mehlhoffer Tamás Vállalkozás

Ilyen lesz az üzlet arca

Emberbarát vállalkozások, fogyasztót követő hirdetések, tökéletes mobilitás és követelőző márkák határozzák meg a jövő év üzleti trendjeit. Néhány érdekes vonulatot vázolunk fel.

Ember Zoltán Vállalkozás

Ki lesz az év fiatal vállalkozója Magyarországon?

Egy magyar alapítvány, sok nagy céggel összefogva elindította az Év Példaképe versenyt, amelyben a legnépszerűbb fiatal magyar vállalkozót keresik. A versenyre jelentkezni kellett, közülük választott ki 50 ígéretes vállalkozót egy szakmai zsűri. Az 5 milliós fődíjat és az országos ismertséget az kapja, aki a közönségszavazáson megszerzi a legtöbb szavazatot.

hvg.hu Vállalkozás

Startupok költöznek a Renault-házba

A Renault sikeresen értékesítette a már évek óta kihasználatlanul üzemelő Róbert Károly körúti irodaházát. „Az Aranypart Ingatlanbefektetési Alap, mint új tulajdonos már megkezdte az épület egyedi külső és belső átalakításának engedélyeztetését. A cég befektetői hátterét egy svájci-magyar tulajdonosi kör alkotja” – mondta Bogár Roland, a tranzakció során az eladót képviselő Colliers International budapesti irodájának befektetési tanácsadója.

Szabó Balázs Vállalkozás

Hogyan szerezz befektetőt startupodnak?

Az induló vállalkozások legtöbbje számára a befektető szerzés hamar aktuálissá váló kérdés, hiszen csak kevés startup üzleti modellje alkalmas arra, hogy rögtön bevételeket tudjon termelni és önerőből képes legyen nemzetközi piacokat megcélozni. Mielőtt elkezdődne a nemzetközi terjeszkedés (a startupok között csak skálázódásnak nevezik) általában megelőzi egy hosszabb fejlesztési folyamat, tesztelés, a piaci illeszkedés próbálgatása, majd a korai ügyfelek/felhasználók bázisának kiépítése.

hvg.hu Gazdaság

Az NFÜ véletlenül kiküldte egy pályázatának megoldókulcsait

A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség munkatársa elnézett egy excel táblát, és véletlenül kiküldte a fiatal vállalkozóknak szóló pályázat megoldókulcsait is. A hiba 1400 pályázót érint, a hivatal azt ígérte, hogy emiatt senkit nem fog hátrány érni az elbírálás során.

1
189 190 191 192 193
208
Trump azt javasolta a kormányválságba süllyedő Kanadának, hogy legyenek az USA következő állama

Trump azt javasolta a kormányválságba süllyedő Kanadának, hogy legyenek az USA következő állama

Orbán: A magyar gazdaság egy olyan bicikli, amit tekerni kell, különben eldől

Orbán: A magyar gazdaság egy olyan bicikli, amit tekerni kell, különben eldől

Miért nem működik jól mostanában a tévé? Mikor fog? Megjöttek a Vodafone válaszai

Miért nem működik jól mostanában a tévé? Mikor fog? Megjöttek a Vodafone válaszai

Újabb nagy pofon a streamingtől, az LG kiszállhat a Blu-rayből

Újabb nagy pofon a streamingtől, az LG kiszállhat a Blu-rayből

Milliókkal csökkent itthon idén a népszerű villanyautók használtpiaci ára

Milliókkal csökkent itthon idén a népszerű villanyautók használtpiaci ára

Ukrán külügy: Felszólítjuk a magyar felet, hogy hagyjon fel az erkölcstelen manipulációkkal

Ukrán külügy: Felszólítjuk a magyar felet, hogy hagyjon fel az erkölcstelen manipulációkkal

3,6 km-es hatótáv, 36 lapátos propeller: már készül az új helikopter, amit a Marsa küldhet a NASA

3,6 km-es hatótáv, 36 lapátos propeller: már készül az új helikopter, amit a Marsa küldhet a NASA

Elárulta a Belügyminisztérium, miért állítják vissza újévkor az ellenőrzést a román határon, illetve azt is, mi vár az autósokra

Elárulta a Belügyminisztérium, miért állítják vissza újévkor az ellenőrzést a román határon, illetve azt is, mi vár az autósokra

Második világháborús bomba miatt zárják le pénteken Csepel szívét

Második világháborús bomba miatt zárják le pénteken Csepel szívét

A címlapról ajánljuk