Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#valásztás 2018

hvg.hu Itthon

Terepmunkára kötelezte a Fidesz a jelöltjeit, ám amire a szavazók vágynak, azt nem tudják megadni

Azt a számok is igazolják, hogy a Fidesz az apróbb településeken a legerősebb. A párt jelöltjei most furcsa dolgot tapasztalnak: nem tudnak mit mondani leghűségesebb szavazóiknak, akik leginkább gyerekeik, unokáik elvándorlásától szenvednek. A hvg.hu az elmúlt napokban kormánypárti jelöltekkel beszélt, akiket a központból arra utasítottak, hogy személyes beszélgetések alapján rajzolják meg körzetük problématérképét. Ezek szerint a fideszesek is az egészségügy helyzetétől szenvednek.

hvg.hu Itthon

Hiller: Az MSZP nélkül nincs kormányváltás, a Jobbikkal nincs együttműködés

Az MSZP választmányi elnöke, mivel már nincs szocialista bojkott a kormánypárti média ellen, interjút adott a Magyar Időknek, ami hosszú, de legalább erőteljesen hámozni kell belőle az érdemi részeket. Például azt, hogy szövetségi politika nincs a Jobbik és az MSZP között, de azt nem tekinti szövetségi politikának, ha „az MSZP jelöl vagy támogat valakit, akit tőle függetlenül más párt is támogat a saját jogán”.

T. R. Itthon

Orbán hibájából nyílt egy ajtó Vonának régi önmagához

Sokan kételkedtek abban, mennyire őszinte Vona és a Jobbik cukisodása, egy azonban biztos: csak mérsékelten volt eredményes. Az Orbánék által egy év alatt befogadott 1300 menekült most kaput nyitott a Jobbik elnökének pártja régi énjéhez. Közben a kormánysajtó már az LMP-re zúdított össztüzet. A szélárnyékba került MSZP elővette a nyugdíjtémát és nyitott a szélbalra. No és megszólalt Soros is. A hvg.hu heti politikai elemzése a lendületet kapó kampányról.

T. R. Itthon

Vona: Orbánt csak le kell fizetni és bármivel megbízható

Kampánynyitó rendezvényt tartott szombat délután a Jobbik, a párt elnöke és miniszterelnök-jelöltje beszédében azt mondta, nem négy év múlva, most kell kormányváltás. Szerinte félszívűek és féleszűek nem tudják legyőzni a Fideszt a baloldalról, csak a Jobbik. Vona beszéde előtt volt népdal, néptánc és szavalás is.

MTI Itthon

Iránymutatást adott ki az NVB, nehezebb lesz az ellenzéki koordináció

Elfogadta az országos lista kiesésével kapcsolatos iránymutatását pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság. A testület jogértelmezése szerint törölni kell a párt országos listáját, ha egy vagy több jelölt kiesése miatt a szavazás megkezdéséig bármikor nem éri el a törvényben foglalt minimumot, a 27 egyéni jelöltet. A kiesett listát a szavazólapról törölni kell, és a kiesett listára leadott szavazat érvénytelen lesz.

Szarvas Koppány Bendegúz Itthon

Bojkott? Oké. És utána?

Létezik koherens érvelés a választási bojkott mellett. Csak nem értek egyet vele.

hvg.hu Itthon

Mellár Tamás válaszolt a Jézus szavaival támadó pécsi professzornak

Kellermayer Miklós pécsi orvos, sejtkutató professzor nyílt levelet írt Mellár Tamásnak, aki közgazdászként szintén egyetemi tanár, de politikusi pályára lépett, és elindul a baranyai 1-es választókerületben. A levél hétfőn jelent meg a bama.hu-n és a PécsMa.hu-n. Mellár Tamás válaszolt, szintén nyílt levélben.

1
72 73 74 75 76
85
Kiderült, pontosan mi okozta Liam Payne halálát

Kiderült, pontosan mi okozta Liam Payne halálát

Újabb településeken döntöttek a postahivatalok  átalakításáról

Újabb településeken döntöttek a postahivatalok átalakításáról

Jó esetben sosem kell töltőre dugni ezt az új villanyautót

Jó esetben sosem kell töltőre dugni ezt az új villanyautót

Bruti: Fábry Sándor mindig is megnevettetett, csak régen vele röhögtem, most meg rajta

Bruti: Fábry Sándor mindig is megnevettetett, csak régen vele röhögtem, most meg rajta

Próbálták tagadni, de valóban új médiaportfóliót épít a kormány ideológiai agytrösztje

Próbálták tagadni, de valóban új médiaportfóliót épít a kormány ideológiai agytrösztje

A DK vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Rogán Antal ellen

A DK vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Rogán Antal ellen

A hétvégén már újra játszhat Szoboszlai

A hétvégén már újra játszhat Szoboszlai

Szilárd EU- és NATO-tagság, pragmatikus kapcsolat Oroszországgal – Magyar Péter a Reutersnek beszélt arról, hogyan kormányozná Magyarországot

Szilárd EU- és NATO-tagság, pragmatikus kapcsolat Oroszországgal – Magyar Péter a Reutersnek beszélt arról, hogyan kormányozná Magyarországot

Cukrásztanoncokat zaklatott a férfi, vádat emeltek ellene

Cukrásztanoncokat zaklatott a férfi, vádat emeltek ellene

A címlapról ajánljuk