Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#önkormányzati cégek

hvg.hu Gazdaság

Márki-Zay máris leváltott cégvezetőket: „Lázár borosládáit faragták, vadhúst tároltak a hűtőben”

Csütörtökön, órákkal az alakuló ülés után már visszahívták az önkormányzati cégek igazgatóit Hódmezővásárhelyen. A helyi Fidesz szerint máris politikai tisztogatás történt, Márki-Zay Péter viszont azt mondja, hogy a szabálytalanságokra már korábban fény derült, de eddig éppen az eddig többségben levő Fidesz akadályozta a leváltásukat.

hvg.hu Gazdaság

A ferencvárosi parkolócéget is elkaszálta a ÁSZ

Négy kerület gazdasági társaságait vizsgálta az Állami Számvevőszék, kettő rendben volt, de a XIII. kerület és a IX. kerület cége nem működött szabályszerűen. A IX. kerület cége működteti a parkolást, erről több leleplező cikk is született.

hvg.hu Itthon

Visszavágja a főváros a cégvezetők milliós prémiumait

Valószínűleg nem hatotta meg a fővárosi cégek vezetőit a főpolgármester kérése, hogy ne vegyenbek fel kétmillió forintnál több prémiumot. Legalábbis erre enged következtetni, hogy a közgyűlés szerdán módosítja a bérpolitikai irányelveket, és jelentősen csökkenti a cégvezetők által felvehető - jelenleg több millió forintot is elérő - teljesítménybér összegét.

Huszka Imre Nyüzsi

Lázár János tudja, miről beszél

Arra tényleg csak egy amnéziás aranyhal nem emlékszik, hogy Lázár János pár hónapja még egy ilyen, Hódmezővásárhely nevű kádertemetőben volt szenior sírásó, kapcsolat-finanszírozó helyi politikus.

MTI Itthon

Elfogadták Esztergomban az önkormányzati cégek mérlegeit

Esztergom képviselő-testületének csütörtöki rendkívüli ülésén a fideszes többség jóváhagyta az önkormányzati társaságok mérlegeit. Ezek elfogadását korábban megvétózta Tétényi Éva független polgármester, mert a beszámolókat a könyvvizsgálók egy társaság kivételével csak záradékkal hagyták jóvá.

MTI Itthon

Politikai szócsatával végződött a szegedi cégek átvilágítása

Zárójelentés elfogadásával befejezte munkáját csütörtökön a 100 százalékos önkormányzati tulajdonú szegedi cégek 2002 és 2010 közötti gazdálkodását vizsgáló ideiglenes bizottság. A dokumentum szerint a társaságoknál több szabálytalanság is történt, azokról tudtak a városvezetők, de nem tettek érdemi lépéseket a megakadályozásukra. MSZP-s önkormányzati képviselők bírálták a zárójelentést.

MTI Itthon

Kirúgják a "Fidesz–Jobbik-mutyikoalíció" cégvezetőit Szegeden

Az önkormányzati tulajdonú Szegedi Vásár- és Piacüzemeltető Kft. és a Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. ügyvezetőinek visszahívását kezdeményezi a következő, szeptember 30-i közgyűlésen a városvezetés – jelentette be Solymos László (MSZP) várospolitikai alpolgármester csütörtökön.

A dugódíj halott, éljen Donald király!

A dugódíj halott, éljen Donald király!

Elérte a húszmilliós nézettséget Majka Csurran, cseppenje

Elérte a húszmilliós nézettséget Majka Csurran, cseppenje

Látta, hogy baj lesz, az Instagram és a WhatsApp eladását fontolgatta Mark Zuckerberg

Látta, hogy baj lesz, az Instagram és a WhatsApp eladását fontolgatta Mark Zuckerberg

Meloni washingtoni látogatása után jöhet a nagy európai sajtháború

Meloni washingtoni látogatása után jöhet a nagy európai sajtháború

Felborult egy kamion az M3-ason, lezárták az autópályát

Felborult egy kamion az M3-ason, lezárták az autópályát

Megindokolta az USA, miért került le Rogán a szankciós listáról

Megindokolta az USA, miért került le Rogán a szankciós listáról

Volt olyan vasútvonal, ahol a vonatok 45 százaléka késett márciusban

Volt olyan vasútvonal, ahol a vonatok 45 százaléka késett márciusban

Kirepült a kocsijából a sofőr, aki egy rendőrautóval ütközött – videó

Kirepült a kocsijából a sofőr, aki egy rendőrautóval ütközött – videó

Fóliába tekerve feküdtek a kórházban az emberek, az államtitkár szerint bizonyos esetekben ez a gyakorlat a sürgősségi osztályokon

Fóliába tekerve feküdtek a kórházban az emberek, az államtitkár szerint bizonyos esetekben ez a gyakorlat a sürgősségi osztályokon

A címlapról ajánljuk