Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Melyik a legjobb kenyér a Lidl, a Spar, az Aldi és a Penny polcain a dietetikus szerint?
hvg360

Melyik a legjobb kenyér a Lidl, a Spar, az Aldi és a Penny polcain a dietetikus szerint?

A diétázók általában igazi mumusnak tartják a kenyeret, pedig nem feltétlenül kell lemondani róla, ha mértékkel fogyasztjuk, és persze az sem mindegy, melyiket választjuk. A kézműves pékségekben kicsit mélyebben a zsebünkbe nyúlva könnyebb jó minőséghez jutni, de mit találhatunk a nagyobb diszkontláncok polcain? Trenka Andrea Petra dietetikus a HVG-nek elmondta, mit keressünk, ha egészséges kenyeret szeretnénk hazavinni, és mi az, amit érdemes elkerülni.

MTI Plázs

Geréb Ágnest három évre eltiltották

A foglalkozási szabályok megsértése miatt jogerősen három évre eltiltotta a szülész-nőgyógyász szakma gyakorlásától a Fővárosi Ítélőtábla pénteken hozott határozatában Geréb Ágnest, az otthonszülést pártoló orvost.

MTI Plázs

Csökkenti a magas vérnyomást a délutáni alvás

Ha délután a főnök a szobába lépve azt látja, hogy székében hátradőlve, lábát fölpolcolva, csukott szemmel pihen, bátran védekezhet, hogy a legújabb tudományos eredmények alapján, orvosi javaslatra szundikál.

hvg.hu Plázs

Hogyan előzzük meg a gyomorfekélyt?

Napjainkban a gyomorfekély már-már civilizációs betegségnek számít. Nem véletlenül, hiszen kialakulását sok esetben elősegíti az egészségtelen életmód, a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a stressz. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a betegségben szenvedők nagy részénél kimutatható egy kórokozó.

Bari Máriusz Plázs

Bőrrákot gyógyíthat a brokkoli-kivonat

A John Hopkins Egyetem tudósai szerint a brokkoliból készített, kenőcsként használandó kivonat megelőzheti a bőrrákot. A szulforafán nevű hatóanyaggal korábban már kimutatták: a gyomorrák kialakulását is vissza tudja szorítani.

MTI Plázs

Jól van az első szívátültetett gyermek

Jó állapotban van az a hétéves kisfiú, akin egy héttel ezelőtt, az országban elsőként végeztek gyermekként szívátültetést - jelentette be Ofner Péter, a Gottsegen Görgy Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója.

MTI Itthon

Hazai cégek készülnek az egészségbiztosítási piacra

Kisebb magyar cégek, illetve az OTP-bankcsoport is szerepet vállal információink szerint a kötelező egészségbiztosítási piacon. A multinacionális vállalatok viszont még bizonytalanok - írta csütörtökön a Népszabadság.

hvg.hu Tech

Sikeresen semlegesítették a HIV-vírust

Egy dán kutató új módszer segítségével vette elejét, hogy a HIV vírus mutálódjon és továbbterjedjen, így a metódus révén a fertőzöttek sikeresen erősíthetik meg immunrendszerüket.

Megéri korán kelni: kedd hajnalban látványos meteorzápor jön

Megéri korán kelni: kedd hajnalban látványos meteorzápor jön

375 lóerővel debütált az első elektromos Jeep Compass

375 lóerővel debütált az első elektromos Jeep Compass

Trump mégsem vágna bele egy harmadik elnöki ciklusba

Trump mégsem vágna bele egy harmadik elnöki ciklusba

Samsung? Google? Ugyan! Saját összehajtható telefont készített egy diák

Samsung? Google? Ugyan! Saját összehajtható telefont készített egy diák

Harmadik alkalommal is kikérték Magyar Péter mentelmi jogát

Harmadik alkalommal is kikérték Magyar Péter mentelmi jogát

Ez történt: Valami elképesztő energia szabadult el a világűrben, egy műhold is észrevette

Ez történt: Valami elképesztő energia szabadult el a világűrben, egy műhold is észrevette

Hadházy bedobott egy újabb nevet, ki lehet Polt Péter utódja

Hadházy bedobott egy újabb nevet, ki lehet Polt Péter utódja

Szente Vajk: 1800 szék van a nézőtéren, itt nem szabad politizálni

Szente Vajk: 1800 szék van a nézőtéren, itt nem szabad politizálni

Tilos szivárogtatni a konklávéról, kiközösítik a bíborost, aki ezt megszegi

Tilos szivárogtatni a konklávéról, kiközösítik a bíborost, aki ezt megszegi

A címlapról ajánljuk