Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Melyik a legjobb kenyér a Lidl, a Spar, az Aldi és a Penny polcain a dietetikus szerint?
hvg360

Melyik a legjobb kenyér a Lidl, a Spar, az Aldi és a Penny polcain a dietetikus szerint?

A diétázók általában igazi mumusnak tartják a kenyeret, pedig nem feltétlenül kell lemondani róla, ha mértékkel fogyasztjuk, és persze az sem mindegy, melyiket választjuk. A kézműves pékségekben kicsit mélyebben a zsebünkbe nyúlva könnyebb jó minőséghez jutni, de mit találhatunk a nagyobb diszkontláncok polcain? Trenka Andrea Petra dietetikus a HVG-nek elmondta, mit keressünk, ha egészséges kenyeret szeretnénk hazavinni, és mi az, amit érdemes elkerülni.

Vétek György Gasztro

Kibírja az öt fogást? - komlófanatikusok vacsorája

Két évvel ezelőtt még ritkaságszámba ment, mostanság talán már nem múlik el úgy hónap, hogy ne rendeznének valahol egy sörvacsorát. Hiába, no, a forradalmak korát éljük, és minden egyes sörvacsora az egyensörök és az egyenízlés elleni harc egy-egy megnyert csatája lehet. A frontvonalból, azaz: a Cactus Juice Pubból jelentjük.

MTI Gasztro

Megvan az év borásza

Áts Károlyt, a Royal Tokaji főborászát választotta idén Az év bortermelőjének a Magyar Bor Akadémia (MBA).

hvg.hu Gasztro

Piacon az utca - itt a második Street Food Show

A Mikulás csütörtökön délután benyomult Pesten a Hold utcai csarnokba, és telerakta jobbnál jobb enni- és innivalókkal. A krampuszok kinn rekedtek, virgácsot sem kap senki, viszont vasárnap estig garantált a tele zsák a II. Street Food Show-n.

hvg.hu Gasztro

Már csak illúzió a magyar libamáj

A hízott máj világtermelésének 90 százaléka ma már kacsamáj, nem pedig liba - többek között ez derül ki abból az interjúból, amelyet a Bűvös Szakács készített Lóka Csabával, aki több mint húsz éve foglalkozik hízott liba- és kacsamájjal. Mivel azonban a libamáj népszerűbb, sokszor a kacsamájat is ez alatt a címszó alatt adják el.

MTI Gasztro

Hamburger 18 éven felülieknek

Jolokia paprikával ízesítik egy londoni étteremben azt a tripla húspogácsás hamburgert, amelyet csak arról nyilatkozva lehet elfogyasztani, hogy valaki elmúlt tizennyolc éves.

MKO Gasztro

Szerelmünk, a gesztenye - recepttel

Ha tél, akkor sült gesztenye és gesztenyepüré. Utóbbit hungarikumnak is tekintjük, talán azért, mert más formában ritkán kerül a tüskés bundájú téli gyümölcs az asztalra. Pedig micsoda lehetőségek rejlenek benne – a Maroni bemutatóján sós és édes kóstolnivalókra bukkantunk.

I.N. Gasztro

Aszúszeánsz a Disznókővel – húsz év borai

Már a brosúrát lapozgatva is elgyengült az ember: a minap a budapesti Kempinski szállóban húsz év aszúit lehetett megkóstolni az egyik legkövetkezetesebb borstratégiát vivő tokaji pincészet kincsestárából.

1
100 101 102 103 104
234
Már most olyan nagy az aszály, hogy a gazdák porba vetnek a Dél-Alföldön

Már most olyan nagy az aszály, hogy a gazdák porba vetnek a Dél-Alföldön

Hankó Balázs egy Brüsszelbe induló Wizz-Air gépre íratta fel, hogy a Pannónia Ösztöndíjprogram jobb, mint az Erasmus

Hankó Balázs egy Brüsszelbe induló Wizz-Air gépre íratta fel, hogy a Pannónia Ösztöndíjprogram jobb, mint az Erasmus

Szaktanár a magyarérettségi első részéről: „Nem érhette meglepetés a diákokat”

Szaktanár a magyarérettségi első részéről: „Nem érhette meglepetés a diákokat”

Mi történik az emberrel, ha minden nap eszik egy kis savanyúkáposztát?

Mi történik az emberrel, ha minden nap eszik egy kis savanyúkáposztát?

Exit poll: a szélsőjobbos George Simion nyerte a román elnökválasztás első fordulóját

Exit poll: a szélsőjobbos George Simion nyerte a román elnökválasztás első fordulóját

A Momentum elnöksége dönt arról, ki lesz a lemondott Orosz Anna képviselőutódja, 32 név jöhet szóba

A Momentum elnöksége dönt arról, ki lesz a lemondott Orosz Anna képviselőutódja, 32 név jöhet szóba

Közel kétszáz futballhuligánt vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban

Közel kétszáz futballhuligánt vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban

Kihalóban egy különös bogár, csak mert az emberek annyira szeretik a csokit

Kihalóban egy különös bogár, csak mert az emberek annyira szeretik a csokit

Nagy változás jöhet az Apple-nél, és ehhez a hajlítható iPhone-nak is köze lehet

Nagy változás jöhet az Apple-nél, és ehhez a hajlítható iPhone-nak is köze lehet

A címlapról ajánljuk