Szerencsére az idei tél és tavasz is sok utazást és gasztrokalandot tartogatott. Talán a legkiemelkedőbb élmény a decemberben megtapasztalt tavasz volt. Isztambulban karácsony előtt sikerült 16 fokot és napsütést kifogni. Így még sokkal jobban estek a török finomságok. A maradandó kedvencek közé bekerült a pisztáciás kebab, a sajtos édesség, a künefe, a valódi, házi ayran, azaz a sós joghurtital, és a boza, ami egy erjesztett, gabonából készülő édes és rettenetesen kalóriadús innivaló. A török konyha nemcsak a csúcséttermekben, hanem az egyszerű büfékben is csodálatos, ilyen szempontból, na meg ízeiben is hasonlít a libanoninhoz, amit még ősszel sikerült végre a helyszínen megkóstolnom. Folytatom tovább a térség és a mediterrán ízek felderítését. Most májusra egy izraeli gasztrokirándulást vettem tervbe, érdekes lesz összehasonlítani a két konyhát.

Paul Bocuse, a szakács pápa

vilagevo.hu

Érződik a mediterrán hatás Lyon, a világ és Franciaország gasztrofővárosának konyháin is, ahova már szinte törzsvendégként járok vissza. Legutóbb január végén voltam, a meglévő kedvenc éttermeket és a vásárcsarnokot is újra meglátogatva. S a világhírű Bocuse d'Or szakácsversenyen szurkoltam, illetve inkább ámultam a hihetetlen profizmus és szervezettség láttán. Eljutottam végre a modern kori gasztronómia egyik leghíresebb intézményébe, Paul Bocuse három Michelin-csillagos éttermébe is. Magával a 85. születésnapját ünneplő mesterrel is szót válthattam. A komplett menü végigkóstolása mellett sikerült még a konyhájára is bejutnom, ami szintén óriási élmény volt, még akkor is, ha maga az étterem már nem számít modernnek, inkább egy múzeum, annak minden előnyével persze.

Lyonban még egy csodálatos kalandom volt, amit egyelőre a saját blogomon se volt időm feldolgozni, nemhogy fejben: a Bocuse d'Or zsűritagjaival egy asztalnál élvezhettem végig „Monsier Paul” születésnapi gálavacsoráját a lyoni városháza dísztermében, ahol 3 csillagos szakácsnők állították össze az ünnepi menüt. A vendégek soraiban pedig szintén rengeteg világhíresség kapott helyet. Kicsit aggódtam is, hogy a régi film, a Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit, milyen egyszerűen megismétlődhetne, hiszen mintegy 200 Michelin-csillag vett részt az vacsorán. Levetkőzve gátlásaimat kihasználtam az alkalmat arra, hogy jó néhány francia legendával aláirassam az étlapot.

A legélénkebben azonban egy egészen friss élmény él most bennem, Olaszországban, Emilia-Romagna tartományban, Savigno, a szarvasgomba városában kóstoltam végig a hihetetlenül illatos és ízes tartufóra épülő, csodálatos ételeket. Ide biztos, hogy vissza kell még térnem, hogy nyáron is megnézzem a környéket és a beszállítóik közül is párat meglátogassak, hiszen mindent 30 kilométeres körzetből szereznek be őstermelőktől.

A következő tervem is izgalmasnak ígérkezik. Berlinbe megyek, ahol a legjobban a Margaux nevű éttermet várom, sok jót hallottam már modern konyhájáról. De a tavaszba belefér majd biztosan legalább egy trieszti kávézás és még további németországi gasztrokalandok is.

(A szerző blogja: vilagevo.hu)