Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Gazdaság

Padlót fogott és nem tud felkelni az építőipar

Annak ellenére, hogy az idén már 2-3 százalékos emelkedést prognosztizáltak a gazdaságkutatók, a hazai építőipar teljesítménye 35 százalékkal marad el az utolsó jó év szintjétől. 2011-ben is sorra dőlnek be nagy múltú cégek, nő a munkanélküliség és az egész ágazat a feketegazdaságba csúszik – írja az azenpenzem.hu az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) közgyűlésén publikált összeállítására hivatkozva.

D. Kovács Ildikó Gazdaság

Providentesek titkos élete: amikor a szükség állapot

Sokak szerint a kamatplafonról szóló törvénynek a gyorskölcsöneiről híres Provident lehet a legnagyobb vesztese. Bár az tény, hogy a cég emiatt átalakítja a termékpalettáját, nem valószínű, hogy mindez visszaveti a szolgáltatásai iránti keresletet. A hvg.hu annak ment utána, hogyan viselkedik a terepen, az ügyfelek között a néhány évvel ezelőtt még gyakran megbélyegzett Provident. Riport.

MTI Gazdaság

Erdőjáró bálázót épít egy magyar cég

Önjáró biomasszagyűjtőt fejleszt egy székesfehérvári cég; olyan gépen építenek, ami az erdészeti gazdálkodás során keletkező, a hőtermelésben alapanyagként hasznosítható hulladékot úgy gyűjti össze, mint a búzatáblák bálázógépei.

hvg.hu Gazdaság

Matolcsy nem árulta el, miért nem ő megy az IMF-hez

2020-ra Magyarország államadóssága lecsökkenhet ötven százalékra, növekedésünk a recesszió idején a német várakozásokat követi, az elérhető uniós források 95 százalékát lehívjuk, az EU-IMF-páros csak a nyugalom megteremtése érdekében kell, és személy szerint Matolcsynak a Nemzeti Növekedési Tervből a Kárpát-medence újraiparosítása, valamint állami kereskedőházak alapítása a kedvenc elemei. Matolcsy György újra a sajtó elé állt.

hvg.hu Gazdaság

Újrafogalmazták Orbánék, mi a nemzeti vagyon

Benyújtotta az Országgyűlésnek a nemzeti vagyonról szóló sarkalatos törvénytervezetet a nemzeti fejlesztési miniszter. A jogszabálycsomag megszavazása esetén például vízművek csak állami és önkormányzati tulajdonban, vagy koncessziójában működhetne.

Szabó M. István Gazdaság

Megfeji az állam a mobilvásárlást?

A kormány tovább erőlteti az állami térnyerést az informatikai szolgáltatópiacon: bár épp még csak tesztelési fázisba ért a Magyar Villamos Művek (MVM) informatikai infrastruktúrája, egy törvénytervezetben máris kijelölték az első biztos fogyasztói kört is. A hírre az érintett telekomcégek csak dermedten pislognak. A fogyasztókat a szolgáltatásba beépített kényelmi díj akaszthatja ki.

MTI Gazdaság

Felemás felirat lesz a forinton

Az MNB jövőre csak a legkisebb címletből gyárt új érméket, míg a nagyobb értékeket jelölő pénzeken továbbra is a régi országmegnevezés lesz olvasható.

hvg.hu Gazdaság

Malév: nekünk az oroszok, a kínaiaknak meg mi nem kellünk

Bajban a Malév. Bár a kormány továbbra is akar egy nemzeti légitársaságot, az korántsem egyértelmű, hogy a több mint 100 millió euróval eladósodott és rövidesen akár 100 milliárd forintos uniós büntetéssel sújtható Malév lesz az. Ez derült ki Fellegi Tamás sajtótájékoztatóján, ahol a légitársaság elmúlt 10 évét bemutató kiadványát ismertették.

Szabó M. István Gazdaság

Fellegi rovására erősödhet a Magyar Energia Hivatal

Múlt héten a hazai jogrend része lett két olyan uniós szabály, amely a kormány energetikai ármoratóriumát veszélyezteti. Legalábbis elvileg. Az "ármegmondó" minisztertől azonban nem minden jogosítványt vettek el az európai regulák, a "hazai sajátosságok" pedig tovább bonyolítják a helyzetet.

hvg.hu Gazdaság

Matolcsy: Magyarország interkontinentális fordítókorong

Matolcsy György rájött, hogyan mentheti meg az országot a recessziótól: megszületett a Magyar Növekedési Terv, melynek köszönhetően fél-egy százalékos növekedést érünk el jövőre, és visszaszerezzük a hazánkat finanszírozó befektetők, valamint a nemzetközi szervezetek elveszített bizalmát.

hvg.hu Gazdaság

Engedett a kormány, kínban a szakszervezetek

Bár a kollektív joggyakorlás szűkül, a szakszervezet képviselőinek mégis sikerült garantáltatniuk a kormánnyal az érdekvédelem munkahelyi és területi működésének minimális szintjét. Ez épp annyi, hogy a szakszervezetek elmondhatják: az új Munka törvénykönyve nem nullázta le őket. Holnap tüntetni fognak.

hvg.hu Gazdaság

Biodíszletnek használják Matolcsyék a szakszervezeteket

A Nemzetgazdasági Minisztériumtól kapott a hvg.hu egy meghívót, miszerint pénteken délelőtt ünnepélyesen aláírják „a kormány, a munkaadók és a munkavállalók érdekképviseleteinek az új Munka törvénykönyvéről kötött” megállapodását. Feltehetőleg az aláírók is ugyanezt az értesítőt kaphatták röviddel korábban, mivel többen is az újságíróktól hallottak először "az ünnepélyes aláírásról". A szakszervezeti oldal tanácstalanul áll: bár a héten voltak egyeztetések, az új Munka törvénykönyvével változatlanul nem értenek egyet.

hvg.hu Gazdaság

Megkezdődött a tüntetők leszalámizása

A hétvégén számos helyen tüntetnek a szakszervezetek és civilek, a rezidensek pedig külföldi munkavállalással fenyegetnek. Az Orbán-kormány szemmel láthatóan eltérő taktikát alkalmaz, attól függően, milyen erős társadalmi csoporttal kerül szembe. Miközben a kormány néhány tízmilliárdos csomaggal szereli le azokat, akiktől leginkább tarthat, mások esetében legfeljebb ígérget vagy a konfliktust is nyíltan vállalja. Ennek tulajdoníthatóan valamivel jobban járhatnak a vasutasok, a rendőrök és az orvosok.

Szabó M. István Gazdaság

Fellegi bedobta a hárombilliós atomblöfföt

A fejlesztési miniszter a napokban egy civil konferencián azzal tromfolt le mindenkit, hogy elmondta: akár már jövőre tendereztetné a paksi atomerőmű bővítési projektjét. A hvg.hu utánament, miért tűnik mindez irreálisnak.

hvg.hu Gazdaság

Ha mázlink van, Orbánék megint csak blöfföltek

Lehet, hogy hatását tekintve csak blöff volt az a fideszes kezdeményezés, amely a munkáltatók végtörlesztéshez nyújtott támogatását szja-mentessé teszi. Szerencsés esetben a kormány csak megszegett egy megállapodást, de nem okoz akkora kárt, amekkorát pénzügyi elemzők elsőre vártak.

MTI Gazdaság

Állami monopólium lenne a dohány kiskereskedelme?

Jelentősen szigorítaná 2013-tól a dohány-kiskereskedelmet egy fideszes képviselői indítvány egyebek között azzal, hogy állami monopóliummá tenné, amelyet az illetékes miniszter koncessziós szerződés keretében átengedhet – írja a Magyar Nemzet online (MNO) kiadása vasárnap, egy általa megismert, fideszes egyéni képviselői tervezetre hivatkozva, amelyet még nem nyújtottak be a parlamentnek.

1
21 22 23 24 25
964
Sir David Attenborough 99 évesen sem adja fel, hogy megmentse a bolygónkat

Sir David Attenborough 99 évesen sem adja fel, hogy megmentse a bolygónkat

Trump vámjai miatt választhatnak a szlovákok, tömeges kirúgások jöjjenek-e az autógyárakban vagy rövidített munkaidő

Trump vámjai miatt választhatnak a szlovákok, tömeges kirúgások jöjjenek-e az autógyárakban vagy rövidített munkaidő

Olcsóbb YouTube-előfizetés jöhet, de lesz egy feltétele

Olcsóbb YouTube-előfizetés jöhet, de lesz egy feltétele

Oroszország hisz a konfliktus békés megoldásában – már ha két barátjáról van szó

Oroszország hisz a konfliktus békés megoldásában – már ha két barátjáról van szó

Vajon lehetek önmagam terapeutája?

Vajon lehetek önmagam terapeutája?

Trump vámjai miatt választhatnak a szlovákok, tömeges kirúgások jöjjenek-e az autógyárakban vagy rövidített munkaidő

Trump vámjai miatt választhatnak a szlovákok, tömeges kirúgások jöjjenek-e az autógyárakban vagy rövidített munkaidő

Törvényjavaslatot nyújtott be a spanyol kormány a munkaidő csökkentéséről

Törvényjavaslatot nyújtott be a spanyol kormány a munkaidő csökkentéséről

Financial Times-kommentár: Ha van olyan láncfűrész, amely bumerángként működik, akkor azt Musk találta fel

Financial Times-kommentár: Ha van olyan láncfűrész, amely bumerángként működik, akkor azt Musk találta fel

Tesla-motort kapott a Citroen Ami - 900 Nm-es városi rakéta lett belőle

Tesla-motort kapott a Citroen Ami - 900 Nm-es városi rakéta lett belőle

A címlapról ajánljuk