Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Bogár Zsolt Gazdaság

"Az euró nem volt egy igazán jól sikerült projekt"

Az európai bank- és biztosítói rendszert kell rövid időn belül rendbe tenni, különben nemhogy elhúzódó gazdasági válság, hanem komoly társadalmi földmozgások is megrengethetik Európát - mutatott rá a hvg.hu-nak adott interjújában Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési vezetője.

hvg.hu Gazdaság

Magyar IT-guruk Steve Jobsról: "Jó irányban ült a lovon"

Még a magyar iparági kreatívok is tettek azért, hogy a Macintosh Európában is sikert arasson. De inkább azért az a jellemző, hogy valamiképp mindannyian Steve Jobs köpönyegéből bújtak elő. Az internet, az IT és a dizájn hazai nagyjai beszélnek arról, mit köszönhetnek Steve Jobsnak. Persze azon kívül, hogy valamennyien az Apple termékeit használják.

Tech

Steve Jobs - 1955-2011

Ötvenhat éves korában elhunyt Steve Jobs, az Apple hasnyálmirigy-rákkal küszködő, nemrég a vezérigazgatói posztról lemondott társalapítója. Jobs egy egyetemi beszédében azt mondta, hogy kreativitásának motiválója a halandóság tudata volt.

Szabó M. István Gazdaság

Kiszuperált harckocsik árából fejlődik a honvédség

A honvédség technikai és technológiai fejlesztésére a jövő évi költségvetési tervezet mindössze annyi pénzt címkézett meg, amennyit a minisztérium az ingatlanokból és bizonyos lestrapált harci járművekből ki tud árulni. Ez még szerencsés esetben is csak a lecsúszás megfékezésére lesz elegendő.

hvg.hu Gazdaság

Rés a pajzson: a takarékok adnak pénzt a végtörlesztésre

Míg a kereskedelmi bankok igyekeznek hűteni a végtörlesztéssel kapcsolatos várakozásokat, és megemelték az áthidaló forinthitelek kamatait, a takarékszövetkezetek egységes ajánlattal álltak elő. 600 milliárd forint szabad felhasználású pénzük van, elvben tehát lenne miből hitelezniük. Kérdés, ajánlatuk mennyire lesz versenyképes.

hvg.hu Gazdaság

A hét, amikor a kormány letért a Matolcsy-féle útról

Benyújtotta a kormány a parlamentnek a 2012-es költségvetési törvényjavaslatot. Ezen kívül csütörtökön megkezdődött a devizahitelesek limitált végtörlesztéses időszaka és az Európai Bíróság is a héten döntött arról, hogy Magyarország jogtalanul vetette ki a telekommunikációs különadót. A héten döntött az Európai Bizottság a Tobin-adó bevezetéséről, az Európai Parlament pedig elfogadta a magyar EU-elnökség idején előkészített hatos csomagot, ami a közös gazdasági kormányzás irányába tett fontos lépés. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

hvg.hu Gazdaság

Rogán: két út van előttünk - videóval

A parlamentnek benyújtott jövő évi költségvetési tervezetről ismertette a Fidesz álláspontját Rogán Antal. A stabil alapokról, az adórendszer átláthatóbbá tételének szükségéről és a görög út elkerüléséről beszélt.

Szabó M. István Gazdaság

Bencsik János: „Az indokolatlan költségeket nem hagyhatjuk változatlanul"

A távhő árának a hatósági árképzését a kormány akkor is kész megvédeni, ha emiatt bajszot kell akasztania a távhőszolgáltatók fő tulajdonosaival, az önkormányzatokkal. Erről beszélt Bencsik János klíma- és energiaügyi államtitkár Debrecenben, a IX. ENERGO expón. Csütörtök este ellenben megjelent, hogy mit fog tartalmazni a távhőrendelet: a lakosság és az állami-önkormányzati intézmények távhőjének az ára változatlan marad - vagyis a nagy összecsapás az önkormányzatokkal egyelőre elmarad. Bencsiket a parlamenti végszavazásra váró nemzeti energiastratégiáról és az új atomerőművi kapacitásokról is megkérdeztük.

hvg.hu Gazdaság

Telekomadó: visszakapja-e a Magyar Telekom az évi 27 milliárdot?

A tavaly októberben bevezetett távközlési adó jogalap nélküli, ezért az Európai Bizottság elmarasztalta Magyarországot, és felszólította az adó eltörlésére. Az egyik legnagyobb befizetőnek, a Magyar Telekomnak ez a "kaland" 2010-ben 27 milliárd forintjába került, és ezzel számolt az idén, sőt jövőre is. Az még kérdéses, hogy a befizetett adóösszegeket a cég visszakapja-e.

hvg.hu Gazdaság

Költségvetés: nem elég a kiigazítás, maradnak a válságadók

Valószínűleg nem elegendő a jövő évre betervezett költségvetési kiigazítás – derült ki a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest által szervezett háttérbeszélgetésen. Az önkéntesként dolgozó közgazdászok számítása szerint nagyjából épp akkora összeg hiányozhat, ami a válságadók további fenntartását szükségessé teszi.

Meixner Zoltán (hvg.hu) Gazdaság

Útdíj: az fizessen, aki használja a közutat, de az sokat

Az egyéves megtérülési időszak után akár több tízmilliárdos bevételhez is juttathatná az államkasszát a használatarányos útdíj, ha bevezetnék. Erre mielőbb szükség is lenne, mivel a jövő évi költségvetési tervezet szerint a közútfelújításokat és -építéseket szolgáló útalapból hiányozni fog negyvenmilliárd forint.

hvg.hu Gazdaság

300 forintos euróval is számol az új költségvetés

"Tükörköltségvetéssel" készül a kormány a válság hatásainak kivédésére - jelentette be a miniszterelnök a hvg.hu információi szerint a Fidesz-frakció keddi ülésén. A gazdasági minisztérium a 260-as, a 280-as és a 300-as euróra is készít számításokat, hogy ne kelljen folyamatosan újratervezni a költségvetést. A büdzsé bemutatása után a kormánypárti képviselők Lázár János képviselői költségtérítésekről szóló javaslatát vitatta meg.

MTI Gazdaság

Megúszták a bankok a precedensítéletet

Új eljárást rendelt el, és visszahelyezte az ügyet az első fokra a Legfelsőbb Bíróság (LB) abban a perben, melyet a hitelszerződések egyoldalú banki módosítása miatt indított az ügyészség egy Csongrád megyei takarékszövetkezet gyakorlatát sérelmezve. Az LB szerint a bankoknak a hitelintézeti törvény felhatalmazást ad arra, hogy bizonyos körülmények bekövetkezte esetén, melyől egyik fél sem tehet, módosíthassák a szerződéses feltételeket.

1
28 29 30 31 32
964
Nagyon büdös ez a béka, de egészen új gyógyszereket adhat az emberiség kezébe

Nagyon büdös ez a béka, de egészen új gyógyszereket adhat az emberiség kezébe

Jelentősen csökkent a BMW profitja, de arra várnak, hogy Trump megadja magát vámkérdésben

Jelentősen csökkent a BMW profitja, de arra várnak, hogy Trump megadja magát vámkérdésben

Letartóztatták a Gengszterkorzó sztárját

Letartóztatták a Gengszterkorzó sztárját

Szuperritka és méregdrága a Cadillac überluxus szedánja

Szuperritka és méregdrága a Cadillac überluxus szedánja

Tompos Márton: Lájkokra váltotta Fekete-Győr András azt a dilemmát, hogy induljanak-e a választáson

Tompos Márton: Lájkokra váltotta Fekete-Győr András azt a dilemmát, hogy induljanak-e a választáson

Az olaszoknál tényleg járműdömping van: 1000 lakosra 942 jut

Az olaszoknál tényleg járműdömping van: 1000 lakosra 942 jut

Változhatnak az örökbefogadás szabályai

Változhatnak az örökbefogadás szabályai

Trump fenyegetései ellenére nem változtat az alapkamaton az amerikai jegybank

Trump fenyegetései ellenére nem változtat az alapkamaton az amerikai jegybank

Rá sem fog ismerni: teljesen megújul a Netflix, máshogy tud majd keresni is

Rá sem fog ismerni: teljesen megújul a Netflix, máshogy tud majd keresni is

A címlapról ajánljuk