Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Gazdaság

Jön az önkormányzati szja?

Több jelentős adótörvény módosítást eszközölne az adóreform bizottság - írja a Népszabadság. A megreformálni kívánt területek között csaknem az összes adónem megtalálható.

MTI Gazdaság

Agrárhitelek: türelmi időt kaptak a gazdák

Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy módosította az Európa Terv agrárhitelprogram bevezetéséről szóló rendeletét és így újabb egy év türelmi időt kaptak a gazdálkodók hiteleik visszafizetésére.

MTI Gazdaság

Kétmilliós büntetés a Henkelnek

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2 millió forint bírságot szabott ki a Henkel Magyarország Kft.-re, mert egy folyékony pillanatragasztó csomagolásán a No.1 megjelölést használta, amely alkalmas a fogyasztók megtévesztésére.

MTI Itthon

Minden második széken ülnek a Malév járatain

A Malév kelet-európai járatain mintegy 5 százalékkal nőtt az utasok száma az idén januárban, az összes járaton azonban 4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest - közölte Tuboly József, a Malév kereskedelmi divíziójának vezetője.

Itthon

Emelkedik a gázolaj ára

Öt forinttal nő a gázolaj literenkénti fogyasztói ára csütörtökön 0 órától a Mol Rt. benzinkútjainál. A motorbenzin ára nem változik.

MTI Gazdaság

Várakozásoknak megfelelő GDP-adat

A bruttó hazai termék (GDP) 2004-ben 4 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, tavaly az utolsó negyedévben a gazdasági növekedés 3,7 százalék volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az előzetes adatok alapján.

MTI Gazdaság

Csaknem 8 százalékkal nőttek a beruházások 2004-ben

A nemzetgazdasági beruházások volumene 2004-ben 7,8 százalékkal nőtt az előző évhez képest, tavaly a negyedik negyedévben pedig 0,3 százalékkal bővült a 2003 azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetes számok alapján kedden.

MTI Gazdaság

Erősen nyitott a forint

A forint kedden az előző napi magas szintjén nyitott a bankközi devizapiacon, az eurót 241,75/85 forinton jegyezték.

MTI Itthon

Brüsszellel is ismerteti álláspontját a Magosz

Fontosnak tartják a demonstráló magyar gazdák, hogy álláspontjukat Brüsszelben is megismerjék - jelentette ki hétfőn a belga fővárosban Varga Géza, a magyarországi demonstráció szervezőbizottságának a nemzetközi kapcsolatokért felelős tagja.

hvg.hu Gazdaság

Több száz pontot zuhant a BUX

Hétfő délután 2 órára a BUX több mint 700 pontot zuhant, és 18 100 pont alatt állt meg. Az éles korrekciót azonban gyors emelkedés követte, és egy órán belül már több mint 300 pontot dolgozott le zuhanásából az index.

Gazdaság

Óriáshitelt vesz fel a Mol

A Mol Rt. 500 millió eurós hitel felvételét tervezi egy több bankból álló nemzetközi hitelezői csoporttól. A leendő ügylet iránt érdeklődő pénzintézetek várhatóan még ezen a héten megküldik ajánlataikat az olajcégnek.

MTI Világ

Gyurcsány: erejét veszítette a magyar föld

Február végéig az igénylések 75 százalékát teljesítette a kormány, március végére ez a szám 90 százalék lesz, és az április végi, törvényes határidő lejártáig eléri majd a 96 százalékos szintet - mondta az agrártámogatások kifizetésével kapcsolatban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalásában.

MTI Itthon

Gyurcsány reformlázban ég

Adó-, igazgatási, oktatási, egészségügyi, valamint a szociális ellátás rendszerét érintő reformot kell végrehajtani - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évadnyitó konferenciáján.

MTI Itthon

Magyar hatósági önkényre panaszkodnak a német vállalatok

A német vállalatok jól érzik ugyan magukat Magyarországon, de gyakran panaszkodnak hatósági önkényre - írta hétfőn a Frankfurter Allgemeine Zeitung Ludwig Georg Braunra, a német ipari és kereskedelmi kamarák szövetségének elnökére hivatkozva.

hvg.hu Gazdaság

Idén növekedhetnek a reálkeresetek

A GKI Gazdaságkutató Rt. előrejelzése szerint 2005-ben a tavalyihoz hasonló, 4% körüli növekedési ütemre, érezhetően tovább csökkenő inflációra és ismét növekvő reálkeresetekre lehet számítani.

1
941 942 943 944 945
964
Erdő Péter megtartotta a konklávé előtti miséjét Rómában

Erdő Péter megtartotta a konklávé előtti miséjét Rómában

Van egy jövedelmi szint, ami után ismét növekedni kezd a stressz

Van egy jövedelmi szint, ami után ismét növekedni kezd a stressz

7 literes V12 dohog ebben a méregdrága kimaxolt Bálna Mercedesben

7 literes V12 dohog ebben a méregdrága kimaxolt Bálna Mercedesben

Az ÁSZ-elnök most se nevezte nevén Mészáros bankját, de elárulta, hogy az mire adott kölcsönt egy 233 milliárdos adósságú MNB-cégnek

Az ÁSZ-elnök most se nevezte nevén Mészáros bankját, de elárulta, hogy az mire adott kölcsönt egy 233 milliárdos adósságú MNB-cégnek

Kösz, pénz: sírva vigadós összefoglaló az MNB-botrányról

Kösz, pénz: sírva vigadós összefoglaló az MNB-botrányról

Feltalálták a golflabdát, amelyik mindenféle füvön ugyanúgy viselkedik

Feltalálták a golflabdát, amelyik mindenféle füvön ugyanúgy viselkedik

Fényes nappal fajtalankodhatott a kutyájával egy meztelen férfi Budapesten

Fényes nappal fajtalankodhatott a kutyájával egy meztelen férfi Budapesten

Mi történik az emberrel, ha minden nap eszik egy kis savanyúkáposztát?

Mi történik az emberrel, ha minden nap eszik egy kis savanyúkáposztát?

Bagnál és Sárospataknál is gázolt a vonat

Bagnál és Sárospataknál is gázolt a vonat

A címlapról ajánljuk