Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Ingatlan

1 millió forintot tesz egyes lakáshitelesek zsebébe az állam

A most megjelent kormányrendelet értelmében a harmadik és további, újonnan születő gyerekek után 1-1 millió forintot vállal át a kormány a szülők lakáshitel-tartozásából. 2018-ban 17 milliárd forintos keretösszeget különítenek el erre a célra.

hvg.hu Ingatlan

Hirtelen népszerűbb lett a csok

Mindegyik banknál nőtt a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) folyósítási összege idén eddig a tavalyi év azonos időszakához hasonlítva.

hvg.hu Ingatlan

Óriáshitelt kap a WestEnd

Több mint 100 milliárd forinttal refinanszírozzák a legnépszerűbb bevásárlóközpontot, mérföldkőnek számít a hitelmegállapodás a magyar ingatlanpiacon.

hvg.hu Ingatlan

Nyakra-főre kötik a szerződéseket, újra kilőtt az ágazat

Az építőipari teljesítmény 2016 elején hatalmasat zuhant, ekkor fogytak el ugyanis az az uniós támogatásokra alapozott állami megrendelések. Az ágazat teljesítménye idén nyár elejére elérte a 2015-ös szintet, uniós projektek és magánberuházások egyaránt motorizálják az ágazatot.

MTI Ingatlan

Panellakásra hajt minden második vevő

Egyre kedvezőbb a panelek lakáspiaci megítélése, országosan minden harmadik, Budapesten pedig minden második vevő panelt keres – olvasható a Népszava pénteki számában.

hvg.hu Ingatlan

Nem dózerolják le az ikonikus balatoni szállodát

Luxuslakások és wellnessrészleg is épül majd az 1983-ban épült szálloda épületében. Október végén bezárt a Balaton egyik legismertebb szállodája, a Hotel Ezüstpart. Az ikonikus siófoki épületet kipakolták, a berendezést kiárusították. Most kiderült, hogy nem bontják le az épületet.

hvg.hu Ingatlan

NOHAU-val együtt árulják Lajsz András éttermét

A cocktail és tapas bárral kiegészített fine dining étterem a hirdetés szerint bejáratott ügyfélkörrel és know-how-val rendelkezik. A L.A. Bodegita bérleti és elővásárlási jogáért 85 millió forintot kér a mixerkirály.

1
173 174 175 176 177
895
Majtényi László: „Foszlik a paraván, látszik a rendszer züllöttsége”

Majtényi László: „Foszlik a paraván, látszik a rendszer züllöttsége”

Árréssapkát kaphat Nagy Mártontól az izzadásgátló stift és a mosogatógép-tabletta is

Árréssapkát kaphat Nagy Mártontól az izzadásgátló stift és a mosogatógép-tabletta is

Csak nem bír kikecmeregni a gödörből a magyar ipar

Csak nem bír kikecmeregni a gödörből a magyar ipar

700 kilométeres hatótávú vadonatúj Hyundai villanyautó érkezett

700 kilométeres hatótávú vadonatúj Hyundai villanyautó érkezett

Autósüldözés volt Miskolctól Budapest felé – videón, ahogy az ámokfutó a rendőröket is leszorítja

Autósüldözés volt Miskolctól Budapest felé – videón, ahogy az ámokfutó a rendőröket is leszorítja

Zefirelli legendás Metropolitan-rendezésének Turandotja lép fel a Müpában

Zefirelli legendás Metropolitan-rendezésének Turandotja lép fel a Müpában

Biden visszatért, és leszedte a keresztvizet Trumpról

Biden visszatért, és leszedte a keresztvizet Trumpról

Nagyon büdös ez a béka, de egészen új gyógyszereket adhat az emberiség kezébe

Nagyon büdös ez a béka, de egészen új gyógyszereket adhat az emberiség kezébe

Újabb nemzetközi üzletekben utazik Mészáros Lőrinc

Újabb nemzetközi üzletekben utazik Mészáros Lőrinc

pt>
A címlapról ajánljuk