Aki mindent megmozgatott, hogy az ország a felszínen maradjon - Lámfalussy Sándor, az euró atyja

Aki mindent megmozgatott, hogy az ország a felszínen maradjon - Lámfalussy Sándor, az euró atyja

Utolsó frissítés:

Farkas Zoltán Szerző:

Tetszett a cikk?

Lámfalussy Sándornak köszönhetjük, hogy Magyarország 1981-ben nem jutott Lengyelország vagy Románia sorsára. A minap elhunyt bankár a baseli Nemzetközi Fizetések Bankjának vezérigazgató-helyetteseként valóságos mentőmanővert szervezett, hogy Magyarországot a felszínen tartsa. Az akcióról a világ vezető gazdasági folyóiratai a címlapon számoltak be, ám nálunk még a téma is tabu volt.

Dominóként dőlnek össze Kelet- és Közép-Európa gazdaságai, a Szovjetunió pedig nem tart föléjük pénzügyi esernyőt – így összegezték a világ pénzügyi vezetői és befolyásos bankárai 1981-1982-ben a térségre jellemző állapotokat. S bár a magyar politikai vezetés igyekezett saját reformkártyáját kijátszani, hogy viszonylag liberális gazdaságpolitikájával megkülönböztesse magát a rideg tervgazdálkodást folytató szomszédjaitól, ekkor már nem sok esélye volt a sikerre. Magyarán: a túlélésre. Szerencsére akadt segítsége, támasza, mások mellett a befolyásos Lámfalussy Sándor személyében. A mindig precízen fogalmazó, a csendes kritikától soha vissza nem riadó bankár a világ bonyolult érdekszövetében a fejlődés híve volt, nem a kikényszerített csődöké, és erre a kölcsönös függőség kiterjesztésében látott garanciát. Az euróban, amelynek megalapozásában kulcsszerepet játszott, és a globalizációban, amelybe a fejlődő országok felzárkóztatását is beleértette. Ebbe a gondolatkörbe vonta be azokat az országokat is, amelyek nem elzárkózással, hanem nyitással reagáltak a világ gondjaira-bajaira. Mint az akkori Magyarország.

A fizetésképtelenség pár napra volt

A Magyarország számára is kritikus helyzet közvetlen előzménye a lengyelországi szükségállapot 1981. decemberi elrendelése, illetve a Szovjetunió két évvel korábbi afganisztáni inváziója volt. A kelet-nyugati kapcsolatok befagytak, a nyugati bankok nem voltak hajlandóak újabb hiteleket nyújtani az egykori KGST-országoknak, a térség országai pedig valamennyien gyötrődtek, nem volt esély rá, hogy egymáson segítsenek. Lengyelország, Románia és Jugoszlávia fizetésképtelenné vált: áruhiány, nyomor, deklasszálódás volt a következménye. Magyarországra is ez a sors várt volna, miután 1982 márciusáig 1,1 milliárd dollár betétet vontak ki a nyugat-európai és arab pénzintézetek. Felzárkózott melléjük a bolgár jegybank is, neki sem volt dollárja az esedékes törlesztésre. Valóságos pénzügyi bűvészmutatványokkal kellett túlélni minden egyes napot, rövid lejáratú, forró pénzeket előkaparni a lejáró hitelek törlesztésére. Az államkassza üres volt, az aranytartalékot a Magyar Nemzeti Bank eladta vagy elzálogosította, s bizonyos napokon a fizetési kötelezettségének csak úgy tudott eleget tenni, hogy még a turisztikai pénzváltókból is begyűjtötte a valutát.

A helyzet reménytelen volt, olyannyira, hogy a szovjet pártvezetés tiltakozása ellenére Magyarország 1981-ben felvételét kérte a Nemzetközi Valutaalapba és a Világbankba. Nem előzmények nélkül, tulajdonképpen már 1968 óta flörtölt velük. A bejelentés november 4-én történt meg, megelőzve a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 64. évfordulójára tervezett ünnepségeket. Ekkor már nem az volt a kérdés, hogy mi lesz utána – folytatódik a liberalizáció, a kisomfordálás Moszkva uralma alól –, hanem, hogy mi lesz addig. Hogyan lehet kihúzni a felvétel időpontjáig, ki fog ebben segíteni.

A mentőmanőver kulcsfigurája Lámfalussy Sándor volt, a jegybankok bankjának titulált baseli Nemzetközi Fizetések Bankja, a BIS vezérigazgató-helyettese (1985-től vezérigazgatója); a pénzintézetnek egyébiránt Magyarország is részvényese volt. Lámfalussy tisztában volt a téttel: ha Magyarország is bedől, a nyugatias reformokat, a modernizációt nem lehet folytatni, a térség az akkor még végtelenül sivár Ázsiába hullik vissza.

Lámfalussy Sándor, az euró atyja. Életének 87. évében a minap hunyt el.
©

A BIS-t annak idején Fritz Leutwiler, a Svájci Nemzeti Bank tekintélyes vezetője elnökölte, akihez 1982. március elején Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese ellátogatott, némi gyorssegély reményében. Mindeközben Gordon Richardsont, a Bank of England kormányzóját Tímár Mátyás, az Magyar Nemzeti Bank elnöke Londonban igyekezett megpuhítani. Richardson korábban már nem hivatalosan, a családjával is járt Magyarországon, ahol – az egykori szemtanú beszámolója alapján – egy rendelkezésére bocsátott vitorlással a Balatonon hódolhatott ebbéli szenvedélyének. Fekete, személyes kapcsolatát hasznosítva, rávette Helmut Schmidt német kancellárt is, hogy telefonáljon rá Karl Otto Pöhlre, a Bundesbanknak a kormánytól egyébként független elnökére, szálljon be a BIS mentőakciójába. Így jött össze a BIS szervezésében – svájci, angol és német jegybanki garanciával, illetve más központi bankok közreműködésével – az első valutaalapi hitelig lélegzetvételnyi szünetet engedő 510 millió dolláros, rövid lejáratú kölcsön.

Magyarországot végül az utolsó pillanatban, 1982. május 6-án vették fel: az MSZMP politikai bizottsága részére készült április 13-i jelentés szerint a devizatartalékai már csak 2-3 napi fizetésre nyújtottak fedezetet. Még az IMF-kvóta befizetésére sem volt pénz, a magyar reformok iránt érdeklődő Kína adott kölcsön.

Az euró atyja soha nem vette le szemét a magyar pénzügyekről

A nemzetközi közvélemény és a sajtó méltányolta Lámfalussy mentőmanőverét, a reformokban élen járó Magyarország megmentését. A BIS vezérigazgatója később az Európai Monetáris Intézet vezetőjeként az euró bevezetését irányította, de nem vette le a szemét a magyar pénzügyekről. Rezignáltan vette tudomásul, hogy Magyarország 1985-ben letért az egyensúlyi pályáról, aggályait több rádiós interjúban megfogalmazta. Olyan szépen, szelíden – és persze hibátlan magyarsággal – beszélt a ránk leselkedő veszélyekről, hogy a hallgatók azt hihették, nem is olyan nagy a baj. Pedig a pontos szavak már azt jelezték.

A rendszerváltás idején Lámfalussy távol tartotta magát a politikai fordulattól, de 1995-ben olykor kizökkent szerepéből: támogatta a Bokros-Surányi duó halaszthatatlan stabilizációs politikáját. Surányit kifejezetten becsülte, és rajta kívül több magyar jegybanki vezetővel ápolt szoros kapcsolatokat. Első miniszterelnöksége idején Orbán Viktor Lámfalussyra bízta gazdasági tanácsadó testületének vezetését.

Az euró – mármint a készpénz – bevezetése előtti napokban, 2001 decemberében Lámfalussy a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjaként tartott előadást az akkor még Roosevelt elnökről elnevezett tér patinás épületében. Ebben egyebek mellett azt fejtegette, kockázati tényező a világgazdaságban, hogy az euró és a dollár árfolyamának menedzseléséről a Fed és az Európai Központi Bank nem állapodott meg. Mi tagadás…

Lámfalussy Sándor a minap, életének 87. évében hunyt el.