Van egy közgazdaságtani iskola, amelynek a követői szerint az állam irányítóinak egyáltalán nem volna szabad az árakhoz hozzányúlniuk. Ha egy ország gazdaságát úgy képzeljük el, mint egy nagy erőművet, mindenfelé hangosan zakatoló gépekkel és az azokat kezelő szakemberek tömegeivel, akkor szerintük a versenypiaci cégek árazását egy hatalmas piros gombbal lehet szabályozni, amelyet hét lakatra zárt ajtó mögött, törhetetlen üveg alatt tartanak, és mellette egy papírra háromszor aláhúzva felírták: Ne piszkáld!

A magyar kormány nem így gondolkozik az árakról. Tavaly novemberben előbb azt jelentették be, hogy a 95-ös benzin és a gázolaj árát 480 forintban maximálják, idén januárban pedig azt, hogy néhány élelmiszer – kristálycukor, búzafinomliszt, napraforgó étolaj, sertéscomb, csirkemell, a 2,8 százalékos UHT tehéntej, és csirke far-hát – árát vissza kell vinni arra a szintre, ahol 2021. október 15-én állt. Most pedig Orbán Viktor azt ígérte meg: újabb termékekre vezetnek be árstopot.

A legnagyobb baj ezzel az, hogy az árstop az élelmiszerpiacon nem fogta vissza az inflációt, de káoszt okozott. A káosz a benzinkutakon is megvolt, de ott legalább valóban visszafogta a drágulást.

A nyers számok látványosak: a benzinárstop bevezetésekor 7,4 százalékos volt az inflációnk, az élelmiszerárstop indulásakor már 7,9, most 20,1. A kormány erre azt mondja, hogy az ármaximálás nélkül még nagyobb volna az infláció, és ez az üzemanyagok esetében biztosan igaz, az élelmiszereknél már nem vehetjük ugyanezt ennyire biztosra.

Januárban, amikor kitalálták az élelmiszerárstopot, az élelmiszerek inflációja épp 10,1 százalékos volt. Most 35,2, és ez még csak a szeptemberi adat, néhány termék termelői árának nagy októberi emelkedése még nem is látszik benne. A kenyér például 76,2, a sajt 68, a vaj és vajkrém 66,3, a tojás 53 százalékkal drágább, mint tavaly ilyenkor. Pontosan az történt, amire az árstop bevezetésekor sokan figyelmeztettek: ha a kormány megtiltja, hogy emeljék a cukor árát, akkor az így kieső bevételt majd behozzák azon, hogy drágábban adják a kenyeret. Ki gondolta volna? Valószínűleg mindenki, aki maga elé képzelte egy pillanatra, hogyan működik egy bolt.

Reviczky Zsolt

Ráadásul még csak abban sem lehetett bízni, hogy az üzletek majd egymással versengve törik le az árakat. Nem nagyon volt lehetőségük erre – a dolgozóik fizetési igénye teljesen érthető módon nagyon nő, a nagykereskedelmi árak száguldanak, a mezőgazdaság termelői árai az első félévben 40 százalékkal nőttek, tehát már ahhoz is durván árakat kell emelniük, hogy ne legyenek veszteségesek és ne menjen el minden dolgozójuk.

És ahhoz sem kell egy Bevezetés a közgazdaságtanba könyvet a századik oldalnál tovább olvasni, hogy világos legyen, mi történik, ha az árakat mesterségesen alacsonyan tartják: áruhiány jön. Pontosan ezt láthattuk, ugyan nem fogyott el minden, de az, hogy rendszeresen fogynak ki a boltok egy-egy alapvető termékből, és mennyiségi korlátozásokat kell bevezetni több helyen, nem épp a legjobb emlékeket idézi vissza a múltból.

A kormány intézkedései csak súlyosbítják az áruhiányokat

2022 közepére a magyar hétköznapok része lett, hogy különféle termékekből hiány van. A Mol azt kéri az autósoktól, ne tankoljanak nyakra-főre, mert csak így lesz „elég" üzemanyag - közben egyébként rendszeresen lehet kutakon konkrétan azzal szembesülni, hogy teljesen kifogyott valamelyik üzemanyag, vagy csak minimális mennyiséget tudnak kiadni.

Logikus a reakció, ha egy politikus egyszer már árstop mellett döntött és még az sem elég: korlátozzák még több termék árát! Most lehetne gúnyolódni Aljakszandr Lukasenkán, aki október 6-tól minden áremelést megtiltott, de nála sokkal jobb gazdaságpolitikusok bicskája is beletört ebbe. Korábban a hvg.hu-n írunk a Rákosi- és Kádár-korszak árrögzítő politikájáról, a hvg360-on pedig a annak bukásáról, és bemutattunk történelmi példákat is: évezredek óta próbálkoznak vezetők azzal, hogy hatalmi szóval állítsák meg az inflációt, és ennek vagy az lett a vége, hogy senki nem tartotta be a törvényt, vagy brutális áruhiány, vagy pedig az, hogy a nulláról kellett újraszervezni a pénzrendszert, akkora káosz jött. (Ez utóbbi példa Diocletianus római császáré volt, ő 1400 termék árát rögzítve döntötte be a gazdaságot, pedig amúgy elért néhány dolgot az életben.)

Ahol legalább részben működik, most még

Az üzemanyag egy kicsit más ügy, mint az élelmiszerpiac. Ott kevés fajta terméket árulnak, nem lehet a nem árstopolt üzemanyagok áremelésével behozni minden veszteséget, ezért az árstop valóban sokkal jobban leszorítja az árakat, az üzemanyagok átlagos ára szeptemberben már csak 5,8 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Minden más mellékhatást azonban jól látunk. Az üzemanyag-nagykereskedelem Mol-on kívüli részét szétverték, tömegével vezettek be a kutak mennyiségi korlátozásokat, mindennapi helyzet, hogy egy benzinkútról arrébb kell menni, mert egy-egy fajta üzemanyag kifogyott, a kormány kénytelen volt a nagykereskedelmi árakba is beleszólni, a kisebb benzinkutak tulajdonosai a megélhetésüket féltik. Egyelőre kitartott a szektor, de hosszú távon így sem működőképes az árstop. A kormány abban reménykedik, hogy az olajár csökkenni fog a világpiacon.

Azt pedig, hogy mi történik, ha egy ilyen hatósági árazást nagyon sok ideig fenntartanak, az ország jelentős része épp most látja a rezsiszámláin. Még azok a közgazdászok is, akik elfogadják, hogy az állam szélsőséges helyzetekre válaszul machinál az árakkal, hozzáteszik: ki kell választani a pillanatot, amikor az ármaximálást elengedik, és ha ezt túl sokáig halogatják, akkor az nagyon fog fájni.

Miért ne nyúljunk inkább az árakhoz?

„Minden fajta árstop káros és veszélyes” – ezt nem a magyar kormány valamelyik nagy kritikusa mondta pár napja, hanem Szijjártó Péter, és Orbán Viktor is ugyanezzel állt elő, legalábbis amikor arról van szó, hogy mennyiért vehessen Magyarország gázt. Az élelmiszer vagy épp a benzin esetében már más a hozzáállásuk.

A közgazdászok, akik szerint az államnak csak extrém esetben szabad belenyúlnia az árazásba, azzal indokolják ezt: az infláció gyakorlatilag mindig valamilyen más gazdasági baj miatt jön elő, a politikusok pedig túl sokat foglalkoznak az inflációkezeléssel ahelyett, hogy az azt okozó nagyobb problémákat kezelnék. Milton Friedman ezt úgy fogalmazta meg, hogy ha túl meleg a szoba, nem a hőmérőt dobjuk ki, de ennél is pontosabb, ha az emberi testhőmérsékletről hozzuk a példát.

Az infláció ugyanis nem egyszerűen olyasmi, mint a láz, hanem szinte pontosan az.

Akkor jelentkezik, ha a szervezetet valami veszélyes dolog megtámadja, ennek az egynek a megoldására ad egy hatékony, de fájdalmas választ (a gazdaságban mondjuk egy jókora egyensúlytalanságra válaszul nagyokat ugrál a kereslet-kínálati görbe, amíg egy sokkal magasabb árszinten beáll az új egyensúlyi pontra), van, amikor muszáj csillapítani, de ha csak erre koncentrálunk, akkor az igazi bajt még nem oldottuk meg.

De legalább felelőtlenné tesz

Az is biztos, hogy ha valami olcsó, sokat fognak vásárolni belőle. Ez látszik a kiskereskedelmi adatokon is: idén január és augusztus között 28 százalékkal több benzint vásároltak Magyarországon, mint 2021 első nyolc hónapjában (ez a mennyiséget jelenti, nem az árat), ami szintén hozzájárult ahhoz, hogy még fenntarthatatlanabb legyen a rendszer. Az élelmiszerboltokban eközben mindössze 0,9 százalékkal nőtt a megvásárolt termékek mennyisége, a nyár végén pedig már mínuszba is ment át a forgalom változása, és a nem ételt árusító üzleteké is épp csak 0 százalék fölött volt. Vagyis mindenen spórolunk, kivéve a benzinen.

Hasonló problémával küzd az ország az energiapiacon is. Közel egy évtizeden át hozzászoktunk ahhoz, hogy az áram és a gáz olcsó, nem kellett nézni, hogy mennyit fogyasztunk belőle, úgyhogy most fájdalmas az ébredés. Palkovics László egy csütörtök esti előadásában arról beszélt, hogy az elmúlt években megnőtt a lakossági energiafogyasztás, pedig nem lettek hidegebbek a telek, majd az egészet úgy összegezte:

Egyszerűen túl olcsó volt az energia, ezért aztán így jártunk ezzel a dologgal.

Szondy Dalma

De mindettől függetlenül van egy aspektusa az árstopnak, amiben tökéletesen működik: politikai termékként. Már januárban, amikor bevezették, arról írtunk, hogy Orbán Viktor megcélozta az újabb kétharmadot, és azóta már tudjuk, hogy sikerrel is járt. Azóta is ez a kommunikáció fő irányvonala, a kormány egy 20 százalék fölötti inflációs időszakban, amikor Európa negyedik legnagyobb drágulása az itteni, képes a saját szavazói számára az infláció elleni harcosnak eladni magát.