Miskolci Szimfonikusok: nem fergeteges, csak felkészült
Fergetegesnek semmiképpen nem nevezhető a Miskolci Szimfonikus Zenekar legutóbbi koncertje, amit a Magyar Szimfonikus Körkép keretében adott, a Művészetek Palotájában. Mégis, Kovács László és az általa már huszonöt éve vezetett együttes – ahogy mondani szokás – kitett magáért: rendkívül felkészült, összeszedett, érzékeny muzsikálásnak lehettünk szem- és fültanúi.
Miskolci Szimfonikus Zenekar
Km.: Jávorkai Sándor – hegedű, karmester: Kovács László
március 2., Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Kovács László © Miskolci Szimfonikus Zenekar |
Legutóbbi koncertjükön nyújtott teljesítményük alapján a miskolciaknak nincs okuk a szégyenkezésre. Kimunkált produkcióval érkeztek Budapestre, és nagyszerű formában voltak. Talán a néhány éve megnyitott, kiváló akusztikájú új miskolci koncertteremnek is köszönhető, hogy ilyen érzékenyen, egymásra mindvégig fülelve, a hangzásarányokra gondosan ügyelve zenéltek. Imponálóan együtt voltak a szólamok; a vonósok, a fafúvósok, a rezek. Viszont nincsenek igazán szép hangú szólistáik – egy-egy csengő hangú fuvolás vagy behízelgő hangú klarinétos, meleg tónusú kürtös jó színfoltja lehet egy együttesnek –, és a tiszta együttjátékon is van mit csiszolnia például a bőgőszólamnak vagy a harsona–tuba-szekciónak, a vonóshangzás pedig lehetne tömörebb.
Bátorságra vall soha nem hallott zeneszerző művével koncertet kezdeni, de Kovács László együttese ezt tette. A kazincbarcikai zeneiskolában fagottot és furulyát tanító, a zeneszerzést többek közt Csemiczky Miklósnál tanult, harmincas éveiben járó Kerek Gábor alkotását adták elő. A Négy ikon mindegyik tétele jól megírt, tetszetős zene, ami a szerzőt dicséri. Az már más kérdés, hogy amit Kerek Gábor ekkora együttesre komponált – ha időérzékem nem csal – húsz perc időtartamban, kisebb méretekben jobban mutatott volna. Fináléja tetszetős, libbenő tánczene, valamint tetszett a tételek egyszerű – egy-egy hanggal, hangzattal, motívummal történő –, de szerves összekapcsolása is. Kovács László és együttese bízott a műben; a klasszikusokat megillető odaadással és szeretettel szólaltatták meg – ez a hozzáállás minden előadónak példaként szolgálhat a kortárs zene esetében.
Bruch d-moll hegedűversenye – a jóval ismertebb g-mollal szemben – alig játszott mű. Nem is túl hálás: nem csillog, inkább lírai, és nyelvezete sem különösebben eredeti. Jávorkai Sándor nagy hangon hegedül, ami könnyedén „átszól” a zenekaron; általában tiszta is, de a magas fekvésekben beszorul és préselt lesz a hang. „Általában” – mert voltak részek, amelyek alaposabb kimunkálást igényeltek volna. Kovács László és együttese rendkívüli odafigyeléssel kísérte a harminckét éves, számos versenyen előkelő helyezést elért művészt. Ritkán hallani ilyen intenzív egymásra figyelést zenekar és szólista között.
A második félidőt Rahmanyinov utolsó befejezett alkotása, az 1940-es keltezésű Szimfonikus táncok töltötte ki. Itt – a zeneszerző egyes műveiért szinte rajongó – Kovács László mintha túl szorosra húzta volna a gyeplőt. Ez a túlzott kontroll nem tett jót a romantikus szárnyalás jegyében fogant, mintegy háromnegyed órás műnek, noha itt is a zenekari játék magasrendű, kamarazenei jellegére figyelhettünk fel. Jó volt hallani a miskolciakat ilyen becsületesen, felkészülten, jól betanult produkcióban.
Várkonyi Tamás
Gramofon Zenekritikai Műhely
Szép zenével röpül az idő
Idén is több mint tízezer ember fordult meg február utolsó napján a Művészetek Palotájában a Dvořák-maratonon. A Müpa egyes sikertörténetei – Magyar Szimfonikus Körkép, Mahler-ünnep, Budapesti Wagner-napok és a zeneszerzői maraton – közül két eseményben is a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) a ház partnere. Érdekes, ugye? - Kritikusunk a Müpában járt.
Érzelmes húrok pengetése válság idején
Ma már zord közgazdászok is érzelmes húrokat pengetnek: az emberiség paradigmaváltás előtt áll. A természeti környezetet, a klímát rongáló fogyasztást abba kell hagyni, és az életet megreformálni. A reform ez esetben a hagyományos értékekhez való visszatérést is jelentheti. Purcell A tündérkirálynő című művének előadása a Művészetek Palotájában e tekintetben példaadó volt.
Szilárd alap, pazar építmény az Andrássy úton
A kilencvenes évek elején valaki szemérmetlenül ellopta Békés András egyik rendezését. Békés egy napilap szerkesztőségéhez fordult, de a nyilvánosság sem jelentett sokat, mert a rendezői koncepció akkoriban nem volt jogvédett szellemi termék. Ez ma már másképp van. 1986-os Sevillai borbélyát kellő tisztelettel újította fel az Operaház. Az eredmény: siker a négyzeten.
The Bad Plus: rossz az, aki rosszra gondol
Kilencéves fennállása alatt hat lemezt gördített ki a The Bad Plus trió, mire végre elérkezett Magyarországra. Tipikus rétegműfaj képviselői ők; nem csoda, hogy itthon kis létszámú, ám annál lelkesebb a rajongótáboruk. Ők zarándokoltak el a Millenáris Fogadóba.
Brecht, a magyarok, felemelkedések és bukások
A színházi legendák szerint Helene Weigel – Brecht özvegye és helytartója – a hatvanas években Budapesten járt. Megnézett egy-két, hatalmas közönségsikerrel játszott magyar Brecht-előadást. Nem volt elragadtatva: túl érzelmesnek, túl „klasszikusnak” találta a honi büszkeségeket. Márpedig Brechtet játszani kell – még akkor is, ha az iskolázottság nem túl erős e tárgyban. Így gondolták az Operaház vezetői is. Vajon jól?
