Ezért nem fog nyugat-európai szállodában aludni a magyar kamionos
Olyan présbe helyezték a kelet-európai, köztük magyar fuvarozócégeket Európában, ahonnan nagyon nehéz lesz szabadulni. Háború van, és nem nekünk áll a zászló.
Olyan présbe helyezték a kelet-európai, köztük magyar fuvarozócégeket Európában, ahonnan nagyon nehéz lesz szabadulni. Háború van, és nem nekünk áll a zászló.
A szociális hozzájárulási adó – korábbi nevén munkáltatói járulék – csökkentése után a vállalatok összességében több szociális hozzájárulási adót fizetnek. Minél kisebb a teherviselő képességük, annál többet – mutatjuk, hogy miért.
René Cuperus holland szociáldemokrata politológus szerint sokan okkal félnek attól, hogy a jövő sokkal rosszabb lesz, mint a múlt. Azt mondja, ha a Nyugat nem tanul Közép-Európa hibáiból, akkor ott is hatalomra juthatnak autoriter vezetők. Interjú.
Amit a köznyelv pénzosztásnak hív, az az Európai Unió zsargonjában a kohéziós politika. A Brüsszel ellen hergelő kampányok ezt veszélyeztetik - figyelmeztet írásában Andor László volt uniós biztos.
Lázár János csütörtöki Kormányinfóján végleg bizonyossá vált, hogy hiába a Velencei Bizottság kritikája, semmi sem tántoríthatja el a kormányt attól, hogy megszavaztassa a vele szemben kritikus civil szervezeteket diszkrimináló és megbélyegző törvényjavaslatot; a bejelentett módosítás maximum kommunikációs fogásnak jó, de a törvény ettől ugyanolyan káros marad.
Az újraválasztott Hasszán Rohani hű embere volt az iszlamista teokráciát megalapító Khomeini ajatollahnak, de az iráni keményvonalasokkal szemben úgy véli, az embereket nem lehet ostorral vezetni a mennybe.
Egy 1999-es gyilkossági történet végére már mintha többször pont került volna, de újabb és újabb fejezetek íródtak, és most sincs ez másként. Az áldozatot egy kitépett antenna miatt ölték meg, állította a vád, utána viszont a bizonyítás annyira nem volt törvényes, hogy még kártérítést is kellett fizetnie az államnak a gyanúsítottaknak. Akiket most perújítással első fokon elítéltek. Tanulságos történet - rengeteg kérdéssel.
A LED-kijelzők megjelenése fél évszázada óratörténeti mérföldkő volt – de egy zsákutca felé. Csak manapság kapaszkodnak meg a LED-órák, másmilyen piacon.
A CBA úgy vergődik, mint a Balatonra rendelt egyszeri közmunkás a marhapörkölttel, a sukorói vádlottak padján ülők pedig hullámvasútba kerültek. Megnyílik végre az új IKEA, de figyelnie kell, hogy legyen hús a húsgolyóban. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Lehet bírálni az EU-t, a baj az, hogy amit a magyar kormány képvisel, az már nem Európa. Vélemény.
Az alapító szerint manapság sokkal több a kudarc, mint korábban, de érdemes tanulni ezekből.
Dől az állami vállalatok pénze a határon túli magyarok mozgósítására és a hazai kormányközeli média propagandamunkájára.
A fellegek felé nyújtózkodó figuráival világhírnevet szerzett, árverésrekorder svájci szobrász életműve húsz év után, Londonban vált újra láthatóvá.
Nem tulajdonos, mégis fajsúlyos részvényesi jogokat gyakorolhat Mészáros Lőrinc alapkezelője az MKB Bankban. A háttérben bárki, akár a miniszterelnök családja is állhat – úgysem derül ki.
Kevesebb egyedülálló, javuló iskolázottság és az élettársi kapcsolatok növekvő népszerűsége – egyebek mellett ez jellemzi a magyar társadalmat a mikrocenzus szerint.
Alig két nappal a forgalomból való kivonásuk után máris visszatérnek a hírhedt Pandák.
Maratoni tárgyaláson csapott össze Budaörs és az állam a szolidaritási hozzájárulás ügyében. Úgy tűnik, az állam fontos kérdéseket nem tud megnyugtatóan, érthetően kifejteni a kérdésben, pedig még Orbán Viktor évfolyamtársát is bevetették. Még azt sem tudni, milyen közteher a szolidaritási hozzájárulás. A következő tárgyaláson már ítélethozatal várható.
Körülményeik javulásáért tüntetnek a tompai tranzitzónában a bentlakók. Van min javítani: hemzsegnek a fegyveres őrök, a muszlim bentlakók sértésmájkrémet kapnak enni, a konténerekben nem megy a légkondi, és a murvával fedett udvar is felforrósodik. A kormány ide helyezné el a kvótaperben érintett 1200 menekültet is - a bentlakók pedig egyre borzalmasabb körülményekre panaszkodnak.
Elindítja házhozszállítási szolgáltatását a fővárosban a KFC - jelentette be a lánc a Facebookon.
Dilemma előtt áll a visegrádi országok együttműködése - írta pénteki elemzésében az osztrák Die Presse.
Nyugtatni próbálja magyarországi utasait az arab országok által blokád alá vont Katar légitársasága.
Pénteken a Kolorádó Fesztiválon a brit BEAK fellépésével lehet, hogy egy új átmenet tanúi lehetünk a hazai fesztiválpiacon. A nem húzónevekkel operáló magyar fesztiválok új felfogást hozhatnak a hazai fesztiváléletbe azzal, hogy a szomszédos országok izgalmas produkcióira, vagy rétegelőadókra koncentrálnak inkább. Emellett örömteli jelenség az is, hogy júniusban több világsztár is klubkoncertet ad Budapesten. A nyár első felének kínálatából válogattunk.
Kivezetik a piacról a Coke Zerót, helyette jön a Coca-Cola No Sugar, egy új cukormentes üdítő.
Bővítette utasfelvételi kapacitását a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetője. A 2B terminálon 10 új utasfelvételi pultot alakítottak ki és növekedett az utasváró területe is.
Programot dolgoz ki a Fidesz budapesti választmánya, hogy öt éven belül minden fővárosi belterületi földutat leaszfaltozzanak, a finanszírozáshoz pedig a kormány támogatását kérik. A 313 kilométernyi földút leaszfaltozása 65 milliárdba kerülhet.
Megerősítette a NAV, hogy büntetőeljárást folytat "egy reklámpiaci gazdálkodó" ellen. Korábban a Magyar Idők írt arról, hogy Simicska Lajos cégei ellen nyomoz az adóhatóság a Jobbik-plakátok miatt.
Metsző élő kritikát közölt az Avatarból is ismert Sam Worthington új filmjéről a Los Angeles Times.
Bár a kormányzó konzervatív párt hatalma megerősítése érdekében hirdetett előrehozott választásokat Nagy-Britanniában, a csütörtöki voksolás eredménye szerint a Theresa May vezette toryk elvesztették kormányalkotó többségüket a parlament alsóházában, de a Jeremy Corbyn vezette Munkáspártnak sem lett abszolút többsége. Ennek ellenére mindkét párt vezetője bejelentkezett a kormányzásra.
A terézvárosi rendőrök elfogták azt a férfit, aki a WestEndben késsel támadt rá egy férfira.
Gyurgyalagfészkeket temetett be egy munkagép egy világháborús film forgatásának előkészületei során – feljelentést tesznek a stáb ellen.
Az úttestre borult egy kamion rakománya csütörtök este Pest megyében, a Gyál és Alsónémedi közötti úton, az M5-ös autópálya felett átvezető felüljárón.
Ha Brüsszelt nem is, de a város vezetőjét sikerült megállítani, miután kiderült, hogy éveken át nagyobb összegű havi juttatásban részesült, amiért részt vett egy hajléktalanokat segítő nonprofit szervezet igazgatótanácsi ülésein.
Egy évek óta börtönben ülő rab levelével tett kísérletet a gyanú másra terelésére a lúgos támadás ügyében a védelem - írta az Index. A rendőrség vizsgálódik a furcsa levél ügyében.
A Fidesz a médiára, a Jobbik autóbérlésre, az MSZP tanulmányokra költ szívesen – derül ki a parlamenti frakciók 2015 és 2017 közötti kiadásainak listájából, amit a Hír TV szerzett meg.
Kibertámadás érte az al-Dzsazíra katari tévét, de valamennyi egysége működőképes - közölte csütörtökön a cég egyik vezetője.
Donald Trump amerikai elnök azt üzente a támogatóinak csütörtökön, hogy velük együtt "jobbak és erősebbek" lesznek James Comey kirúgott FBI-igazgató szenátusi meghallgatása után.
Napokon belül újra kapható lesz az összes agyhártyagyulladás elleni védőoltás - közölte az ATV szerint az Országos Gyógyszerészeti Intézet.
Bejelentették a zenélő szökőkút új tracklistjét – a Micimackó, a 100 Folk Celsius és a klasszikusok maradtak, de bekerült egy-két újabb popszám is.
Sikerült összeszednie több mint 800 ezer forintnyi adományt az Energiaklubnak, amely a Paks II elleni per elindításának költségeire gyűjt.
Ráadásul a Cannes-ban debütált, most már a magyar mozikban is látható Jupiter holdja témaválasztásban is erős, még ha a hollywoodi akciófilmként leforgatott menekültdráma nem is teljesen mentes a magyar filmes betegségektől. A lebegni képes szír fiú budapesti kalandjait nem véletlenül hasonlították Spielberg-filmekhez, látványban, üzenetben és színészi játékban kifogástalan, de félő, hogy az előítéletek miatt nem látják majd meg benne a világszínvonalú teljesítményt – pedig Mundruczó egyáltalán nem mutat fekete-fehér képet a menekültválságról.
Jövő szombattól 10 napig rövidített útvonalon járnak Budapesten a 4-es és 6-os villamosok, éjszakánként és egy hétvégén pedig egyáltalán nem járnak - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
Majdnem 3 milliárd forintos pluszforrást kap a NAV az Országvédelmi Alap terhére – derült ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából.
Nemcsak az emberek, hanem a kutyák és a farkasok is felismerik, ha igazságtalanul bánnak velük. Az állatok "sztrájkolnak", ha egy feladatért rosszabbul jutalmazzák őket, mint fajtársaikat.
Eddig több száz amerikai város, kilenc állam, egyetemek, nagyvállalatok és befektetők is csatlakoztak a We Are Still In nevű koalícióhoz, amely változatlanul tartja magát a párizsi límaegyezményben vállaltakhoz.
A folyókba dobott műanyag hulladék jelenti az óceánok szennyezésének egyik legfőbb forrását, és a legnagyobb szennyezők az ázsiai folyók – vélik holland kutatók.
Nem adnak ki mászóengedélyt külföldieknek a Mount Everest tibeti oldalról történő meghódítására a következő, őszi szezonban a kínai hatóságok, mert egy lengyel alpinista tibeti oldalról mászott fel a világ legmagasabb pontjára, de engedély nélkül a nepáli oldalon ereszkedett le – közölte a Kínai Tibeti Hegymászószövetség (CTMA).
Átadták az idei Év internetes kereskedője díjakat.
De azért a papoknak joguk lesz nemet mondani az ilyen kérvényekre.
A férfit, aki azon akadt ki, hogy nem jutott neki kísérő a piához, két év börtönbüntetésre ítélte a Szegedi Törvényszék, 5 év próbaidőre felfüggesztve.
Az amerikai Louisiana államból származó cseppfolyósított földgáz (LNG) első szállítmányát fogadta csütörtökön a tavaly júniusban üzembe helyezett lengyel gázkikötő.
Az eddigi legteljesebb madárfióka-fosszíliát fedezték fel kínai, kanadai és amerikai kutatók egy 99 millió éves burmai borostyánkőben.
Az Oscar-díjas színész a mexikói elnökkel és a világ egyik leggazdagabb emberével közösen tiltotta be a kaliforniai disznódelfinek halászatát.
A magyar mikro- és kisvállalkozások, de még a közepesek sem igazán versenyképesek, nem tudnak a nemzetközi piacon egységnyi idő alatt akkora értéket előállítani, mint a versenytársak – mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
"Kifejezetten zavaró" volt, amit Donald Trump mondott neki, és bár az elnök nem szó szerint kérte az oroszokkal kapcsolatos nyomozás leállítására, a szavait erre utaló iránymutatásnak vette - mondta várva várt szenátusi meghallgatásán James Comey, az FBI kirúgott igazgatója. Arról is beszélt, úgy érezte, Trump elvár tőle valamit azért, hogy a posztján maradhasson, illetve hogy később őt és az FBI-t is megrágalmazta a kormány.
A rossz hírt egy kemény beszólás követte.
A közel-keleti ország válogatottja Ausztráliával játszott vb-selejtezőt, de a meccs előtt nem voltak hajlandóak összeállni az egyperces néma megemlékezésre.
Heti 14 napban kínál „gyors, vidám, hatékony” reklámfogásokat facebookos oldalán a Friday Creative Kft., amely 70 millió forintért felügyelheti a Pallas Athéné Domus Scientiae (PADS) Alapítvány oktatási bázisának befejezését. Korábban büntettek meg jegybanki alapítványokat azért, mert versenyeztetés nélkül adtak milliós megbízásokat ennek a cégnek.
Pénteken átmenetileg anticiklon alakítja az időjárásunkat, száraz, egyre melegebb levegő érkezik fölénk.
Csak két focista van a top tízben, de ők az első és a harmadik helyen. Ronaldo kétszer annyit keresett az elmúlt egy évben, mint a tizedik helyen álló Lewis Hamilton.
Bejelentette csütörtökön a várva várt béremeléseket itthon a Tesco, bár a közleményükből az nem derül ki, átlagosan mennyivel kapnak többet a dolgozók. A szakszervezetek korábban közölték, ha nem lesz megfelelő fizetésemelés, demonstrálni fognak.
Amikor Andrew 15 éve feleségül vette élete párját, nem tudta, hogy néz ki. Egy okosszemüveg segítségével most újra megrendezték az esküvőt.
Letették az új sárospataki sportaréna alapkövét a református kollégium kezelésében lévő iskolakertben.
Székely László, az alapvető jogok biztosa a jövő nemzedékek érdekeinek szempontjából is előnyös beruházásnak nevezte a paksi atomerőmű hűtővizének fűtési célú felhasználását a Tolna megyei látogatásán.
Dargay Attila rajzfilmrendező és képregényrajzoló június 20-án lenne 90 éves, az évforduló tiszteletére legismertebb rajzfilmklasszikusa, a Vuk országszerte visszatér a mozivásznakra, Uránia Nemzeti Filmszínházban pedig június 18-án tematikus Vuk-napot rendeznek.
Akár Macedónia nevének megváltoztatására is hajlandó lenne Zoran Zaev miniszterelnök annak érdekében, hogy a nyugat-balkáni ország euroatlanti integrációja folytatódhasson – ez derült ki abból az interjúból, amelyet az új macedón miniszterelnök a szkopjei állami televíziónak (MRT) adott.
Négy év alatt 1,9–5,6 millió forintra tehetnek szert állami támogatással együtt a társasházak, lakásszövetkezetek, amennyiben úgy döntenek a lakók, hogy lakástakarékot kötnek. Jól jón a pénz, ha ázik a tető, az erkély, pereg a festék a lépcsőházban, a tulajdonosok pedig nem akarnak egyszeri nagy összeget befizetni a felújításra.
A kormány megfogadja a Velencei Bizottság jogi aggályait és módosít a civiltörvényen, jelentette be csütörtökön Lázár János. A miniszter azt is belengette, hogy Altusz Kristóf államtitkár a nyár folyamán fog tárgyalni New York állammal a CEU ügyében.
A magyar vásárlók a pesszimistábbak közé tartoznak a saját jelenüket és jövőjüket illetően: miközben az európaiak közérzete tíz év óta a legjobb, a magyarok országuk helyzetét és egyéni kilátásaikat is borúsabban ítélik meg – derül ki a Cetelem 2017-es Körképének adataiból.
Oroszország első embere imádja az órákat: mániája a pontosság. Ezt még KGB-tiszt korában szokta meg, amikor Németország keleti felében dolgozott, de a főnökei Moszkvában ültek és két órával előbb jártak.
Csepreghy Nándor az EU-támogatások szétosztásáról tájékoztatott a vállalkozásfejlesztési bizottságban. Kiderült, míg Lengyelországban a keretösszeg 72,2, Szlovákiában 73,6 százalékát hirdették meg, Magyarországon ez az arány 104 százalék.
A Szekszárd környéki bűnügyben autóversenyek rendezéséhez évente több milliárd forint értékben kötöttek szponzori szerződéseket, majd a pénz nagy részét visszaosztották a támogató cégeknek, amelyek adóbevallásukban azt költségként elszámolták. A gyanúsítottak most házi őrizetbe kerülhetnek.
Abdalla Al Omari szíriai festőművész 2012-ben menekült el Damaszkuszból, ma Belgiumban él, menekültstátusszal. Legújabb, Sebezhetőség című projektje a világ legnagyobb hatalmú vezetőit ábrázolja elesettnek, menekülőnek, mások segítségére szorulónak. Festményeit az Al Jazeera mutatta be.
Négy fiatal, köztük egy 16 éves fiú fosztogatta a turistákat a Gellérthegyen tavaly szeptemberben. Az ügyészség vádat emelt.
Törökország úgy döntött, katonákat küld Katarba, miután hétfő óta mind több ország jelenti be, hogy megszakítja kapcsolatait az Öböl menti állammal.
Több mint ötven elhagyott rendszámtáblát szedtek össze a rendőrök a kedd esti vihar után csak Nyíregyházán. A rendszámok a szakadó esőben és viharos szélben vesztek el.
A szombathelyi színházszakmai bizottság a jelenlegi színigazgató pályázata mellett áll. Június 15-én a közgyűlés is dönt az ügyben.
Egész csirkefejek is jöttek korábban abból a szennyvízcsőből, ami egy romániai húsüzemből folyik a Szamosba, néhány kilométerre a magyar határtól. A környéken elviselhetetlen bűz terjeng.
Ittas vezetés miatt őrizetbe vettek egy 44 éves férfit, miután két héten belül negyedszerre ült ittasan Toyota Yarisába.
Warren Buffett, akit sokan az USA legnagyobb befektetőjének tartanak a most élők közül, szabadidejének 80%-át az olvasásnak szentelte, amikor összehozta hatalmas vagyonát.
A legfrissebb hírek szerint roncsokat, helyi források szerint a gép törzsét is megtalálták az Andamán-tengeren.
A több mint 20 éve történt bűncselekmény ügyében első fokon döntött a bíróság. Azóta sem derült ki, miért akarta T. György megölni a fogathajtót.
A határon túli magyarok politikai aktivizálását, végső soron szavazatvásárlást végez a kormány az általa kritizált sorosi módon. Belföldön pedig feltartóztathatatlanul folynak a milliárdok a kormányközeli sajtóba.
Az Orbán-kormány leváltására akkor van esély, ha a kormánypártok a 106 egyéni választókerületből 40-et elveszítenek - közölte Török Gábor politológus.
A független sajtót középpontba állító The Papers című filmben a gigasztárok mellett a jelenlegi tévés forradalom legjobbjai, így a Fargo, a Better Call Saul vagy a Szilícium-völgy válogatott színészei is helyet kaptak.
Ötszáz iskola kilencezer kitűnő tanulója kap jutalomkönyvként Nemzeti Könyvtár-kötetet a tanévzárón - mondta Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott.
A bromance még mindig tart: Kanada miniszterelnökénél járt az amerikai exelnök, az éttermi találkozóról pedig már most örökzöldnek tekinthető fotók is készültek.
A Tanítanék Mozgalom korábbi vezéralakja szerint az Orbán-kormány ostoba, és a mostani törvénymódosítással csak tovább rontja azoknak a gyerekeknek a helyzetét, akiket nem tanítottak meg rendesen írni, olvasni, számolni.
Meghatódva jelentkezett be a Big Bentől az amerikai Late Late Show brit műsorvezetője, James Corden abból az alkalomból, hogy Londonban vették fel a műsor legutóbbi epizódját.
Újabb szép nagy adósságválság. Ez lesz az Orbán-éra egyik legsúlyosabb öröksége. Ennek az örökségnek kétféle áldozata lesz. Akik tehetnek róla, meg akik nem.
Újraindították az ötödik japán atomreaktort is, ezúttal a Fukui prefektúrabeli Takahama erőmű egyik energiablokkját helyezték üzembe – közölte szerdán az atomerőművet üzemeltető Kepco.
Szerdán kivárásra számítanak a magyar és a nemzetközi tőzsdéken is a rendkívül izgalmasnak ígérkező szupercsütörtök előtt az elemzők.
Mintegy ötven budapesti és vidéki ingatlant ad át a közmédia az állami vagyonkezelőnek, amely később dönt a hasznosításukról - írta a Világgazdaság.
A több ország által Katar ellen bevezetett bojkott, illetve az ennek részeként életbe léptetett légtérzárak semmilyen formában nem befolyásolják a budapesti járatokat – mondta Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója a Magyar Nemzetnek.
A napokban kezdődik meg a kajszibarack szüretelése – írta a Magyar Hírlap.
Jövőre újra fog indulni a magyar letelepedési kötvényprogram – mondta egy genfi konferencián a Magyar Nemzetnek több olyan ügynökség is, amely érdekelt a hasonló programokban.
Még szerda reggel is kialakulhatnak zivatarok a keleti országrészben, ahol kedden károkat okozott a viharos időjárás.
Oroszország elvi álláspontja, hogy a válsághelyzeteket párbeszéd útján kell rendezni – mondta a katari emírnek kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Michael Flynn, Donald Trump amerikai elnök első és lemondásra kényszerített nemzetbiztonsági főtanácsadója kedden több száz oldalnyi dokumentumot adott át a szenátus hírszerzési bizottságának.
A CEU ügye nem terhelte meg a magyar–amerikai kapcsolatokat, csak az Obama-adminisztrációból hátramaradt hivatalnokok reagálták túl – mondta a Magyar Időknek adott interjújában Connie Mack volt kongresszusi képviselő, a magyar kormány washingtoni lobbistája.
Uniós forrásból épített házat a borsodi Edelényhez tartozó szőlőhegyen a település polgármesterének, Molnár Oszkárnak a felesége – írta a Magyar Nemzet.
Portré a kiugrott KDNP-s politikusról.
A mai sorozatok között akkor lehet kiemelkedőt alkotni, ha egy ősi történetet tálalnak új stílusban, ám sokan a történetet csavarják túl - állítja Tasnádi István, aki vezető írója volt az utóbbi évek két sikeres magyar sorozatának, az Aranyéletnek és a Terápiának is. Elmondta, hogy az Aranyélet harmadik évadának már komoly nézői elvárásoknak kell megfelelnie, és arról is mesélt, hogy miért hidalt le a Black Mirrortól vagy a Fargótól.
Gondolt már arra magas vérnyomástól szenvedő nagyszülő vagy lázas gyerek mellett virrasztva, milyen jól jönne a családban egy orvos, akitől bármikor segítséget lehet kérni? Jó hírünk van: létezik ilyen megoldás.
Nem lesz országhatárokon túlnyúló következménye, ezért nem kell hatásvizsgálatot végezni a Dózsa György úti mélygarázs építése előtt – áll az illetékes kormányhivatal határozatában. A 800 járművet befogadó létesítmény tehát nem okoz majd számottevő környezeti terhelést. Még jó, hogy a környék lakóit nem kérdezték meg.
A felújítások 2015-ben kezdődtek, több mint hárommilliárd forintból varázsolták újjá Budapest ikonikus szállodáját. Új formában láthatjuk a Báltermet és az ahhoz kapcsolódó négy különtermet, valamint kialakítottak négy boardroom jellegű kisebb különtermet is.
A jövőre nézve is aggályos határozatot hozott a Magyar Orvosi Kamara, amely előszeretettel hárítja az etikai eljárásokat azzal, hogy előbb megvárja az az orvosok ellen indított büntetőügy végét. Most egy nőgyógyászt jogerősen elítélték, ám a kamara etikai bizottsága hiába mondja ki, hogy az elkövetett csalások súlyos etikai vétségnek minősülnek, abszurd jogi helyzetre hivatkozva megszüntették az eljárást az orvos ellen. Azonban a TASZ szakértője szerint dönthetett volna máshogyan is a testület.
Üzletszerűen elkövetett csalássorozat miatt emeltek vádat a nagykanizsai kormányablak egyik autóátírásokat végző ügyintézője ellen, aki tucatnyi esetben tette el az ügyfelek által befizetett összegeket – közölte a Zala Megyei Főügyészség.
A mai nap sem múlik el nagy Beatles-jubileum nélkül, pontosan 55 éve lépett be először a zenekar a híres stúdióba és dolgozott először a legendás producerrel, a később ötödik Beatle-nek nevezett George Martinnal.
Több mint 100 millió forintot visszakaphatnak a fogyasztók a Tesco vásárlókártya éves kártyadíjából – közölte kedden a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
A legendás, 91 éves természetfilmes egy új interjúban arról is beszélt, hogy mi az a dolog, amit leginkább megbánt az életében.
Első várandósságát 2011-12-ben többnyire még megtartotta „privátban”, a másodikat azonban jelenleg már szinte lépésről lépésre követhetjük végig az Instagramon.
Számos minisztériumban a napokban szembesültek a köztisztviselők, hogy a jövőben július elsején, a köztisztviselők napján is dolgozniuk kell – írta a napi.hu.
A Mindenki című rövidfilmjéért Oscar-díjat kapott rendező leszerződött egy neves amerikai ügynökséggel.
Terry Gilliam a napokban jelentette be, hogy 17 évnyi szenvedés után végre elkészült a Don Quijote-filmje, de az öröm nem tartott sokáig: azzal támadják, hogy történelmi helyszínt rongáltak a forgatás során.
Még vizsgálja a BKV azt a felújított orosz metrószerelvényt, amit hétvégén ki kellett vonni a forgalomból.
Viharos gyorsasággal kimerült a támogatásként igényelhető keret az Otthon Melege Program legújabb fejezetében. Ez nem csoda, hisz több mint 3 millió háztartást kellene korszerűsíteni, a pályázati keret pedig jó, ha 5 ezerre elegendő lesz. Más rugóra kellene ezt az egészet felhúzni – állítja a Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI).
Szabáh el-Ahmad el-Dzsábir kuvaiti emír rendkívüli látogatásra indul Szaúd-Arábiába és Katarba. Már ma. A cél egyértelmű: megpróbál közvetíteni a Doha és a környező Arab-öböl menti államok elmérgesedő viszályában. A sietség jelzi, hogy komoly a baj.
Népszavazás lehet december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról, mert a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén hitelesítette az erre irányuló népszavazási kérdést.
Egy Szu–27-es orosz vadászrepülőgép elfogott, azaz megközelített és egy ideig kísért egy B-52 Stratofortress típusú amerikai nehézbombázót, amely megközelítette az orosz határt a Balti-tenger felett – közölte az orosz védelmi minisztérium.
Több megyében már másodfokú riasztásokat is kiadtak heves zivatar és felhőszakadás veszélye miatt.
Kigyulladt egy személygépjármű kedden a 21-es főút Mátraszőlős és Pásztó közötti szakaszán, az utat lezárták – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
Sztrájkot hirdet július 17-re a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ), ha nem tud megállapodni a kormánnyal a kormánytisztviselők, önkormányzati köztisztviselők és közalkalmazottak béremeléséről a kormánnyal.
A szárnyasokat már nem engedik ki az udvarra, a házőrző kutyákat már nem láncon tartják a helyiek, olyan sok medve kószál a Hargita megyei településen. A hétvégén is levideóztak egy kedélyes medvecsaládot a házak között.
Feloldották a lezárást az M1-es autópályán Vértesszőlős térségében, a Győr felé vezető oldalon kedden, ahol azonban húsz kilométeres torlódás alakult ki – közölte az Útinform.
Morgan Evick vakációs videója tartja lázban az internet erre fogékony részét. A Jamaicán készült felvételen a csúszdáról érkező fiatalember valami egészen különöset művel. A közönség megosztott: sokan kamunak tartják a vízisiklótrükköt.
Kigyulladt egy vegyianyagraktár-épület kedden délelőtt a Veszprém megyei Pétfürdőn.
Totemállat, hálószoba-berendezés, szexuális segédeszköz, desszert és zene – preferenciáink alapján az alábbi teszt kiszámolja, melyik a kedvenc pozitúránk. Több-kevesebb sikerrel.
Azonnali kérdésekkel fogja az ellenzék megsorozni a miniszterelnököt, előtte napirend előtti felszólalásokkal melegítenek a képviselők – a nyári szünet előtti utolsó nagy összecsapás következik. Figyeljük a patkót!
Új alkalmazást fejlesztett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a megtakarítási élet- és nyugdíjbiztosítások közötti tájékozódás segítésére, amely a konstrukciók teljes költségmutató (TKM) értékeit hasonlítja össze.
"A jövő generációival szembeni tiszteletlenség és felelőtlenség" a köztársasági elnök szerint, hogy az Egyesült Államok, a legnagyobb kibocsátó kilépett a párizsi klímaegyezményből.
A 3,3 milliárd dolláros veszteségről szóló számot a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) közgyűlésén, a mexikói Cancunban mondták be. A veszteség elkerülése érdekében ezért más módszereket javasol a szervezet az okostelefonnál nagyobb elektronikus eszközök tilalmával kapcsolatban.
Az ormánsági férfi ellen vádat emelt az ügyészség, 3 évre is leültethetik.
Kigyulladt egy ötven négyzetméteres festékraktár Gödöllőnél, az Isaszegi úton, a kiérkező tűzoltók sikeresen eloltották a tüzet - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Magyarországnak és a világnak is jó hír, hogy Donald Trump amerikai elnök politikája abban foglalható össze, hogy a nemzeti érdek az első – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Szerencsére a hosszú hétvégén adta meg magát a vakolat a Szinyei Merse Pál Gimnáziumban, amikor üres volt a terem.
A kibocsátásból származó pénz legnagyobb részét a lengyelországi felvásárlásra fordíthatják.
A 4-es és a 6-os, a 17-es, a 19-es és a 49-es vonalán is gondok akadtak szinte ugyanabban az időpontban, kedden 9 óra körül.
Máriafürdőn már hetvenméteres lejárókat csináltak a tóhoz tavaly nyárra, hogy a strandolókat megkíméljék a kellemetlen iszaptól. A mocsarasodásnak több oka is lehet, úgy tűnik, nem a természet játékáról van szó.
A Blikk szerint vége a Csisztu24-nek, az ATV közölte, még nem döntöttek a műsor jövőjéről.
Az alacsony hústartalmú készítményekben vagy meg kell változtatni az összetevők arányát, vagy át kell nevezni a terméket – augusztustól életbe lép az élelmiszerkönyv módosítása.
Az új retró stílusú szállodaláncolat az Amerikai Ötlet nevet kapja, hoteljei háromcsillagosak lesznek. Az első három szállodát a déli Mississippi államban nyitja meg az elnök családja.
Az ország középső részén, így Budapesten is különösen nagy esély van rá kedden, hogy bőrig ázzunk. A ruhát is jobb ma behozni.
Kocsis atya visszamenőlegesen 15 évi egyházi adót kért egy házasulandótól, tavaly pedig megütött egy gyereket, de más konfliktusai is akadnak – állítják somlóvásárhelyi hívek. Petíciót írtak a plébános ellen.
A Financial Times kikutatta, mennyit fizethetett a mára elszigetelődött Öböl-menti ország az al-Kaidával kapcsolatban álló fegyveres csoportnak a királyi család tagjaiért.
A Scotland Yard hétfő éjjel elengedett 7 nőt és 5 férfit, akit a szombati londoni merényletsorozat miatt vettek őrizetbe. További részletek derültek ki közben a merénylőkről.
Az új építésű lakások kisebbik felét befektetési céllal veszik meg. Az ilyen vevők zöme külföldi, és sokan közülük készpénzzel fizetnek.