Akár vállalkozna, akár új partnert keres, a legjobb, ha követi a cégminősítők szempontjait, így rögtön megtudhatja, kiben bízzon meg, és azt is, mennyire tartják önt fair vállalkozónak. De mire figyel a cégminősítő, és érdemes-e hallgatni rá?
Nem a minap letartóztatott Horst Mahler az egyetlen európai szélsőjobboldali, aki Magyarországot választotta lakhelyének. A HVG mást is talált Sopronban.
A klímaváltozás magyarországi mellékhatásai között a következő évtizedekben még nem szerepelnek a narancsligetek, de nagyobb pollenkoncentráció és több „trópusi” éjszaka annál inkább. Védekezni egyszerűen is lehet.
Maffiaállamnak nevezte az Orbán rezsimet Soros György Brüsszelben, pedig nem is tudta még, hogy az átlagnál tízszer rosszabb korrupciós mutatót produkáltunk az unióban. A kormány lefejezné a panelházakat, ami legalább annyira kockázatos, mint Vajna Tímea fánkozója. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A digitális nomádok nem a munkahelyükön tevékenykednek – tehát kell nekik munkára való hely. Elvégre mégsem ülhetnek mindig valamelyik világváros valamelyik kávéházában.
Magyarországon már januárban felbukkant az utóbb a fél világot letaroló zsarolóvírus, ám a kísérleti nyúlnak használt kisebb vállalkozások annyira felkészületlenek, hogy fel sem ismerték a bajt.
A következő hónapokban válnak elérhetővé a fogyasztóbarát lakáshitelek, amelyek célja, hogy a hitelfelvevők a legjobb ajánlatok közül válogathassanak. A Bankmonitor azt mérte fel, érdemes-e várni az új konstrukcióra vagy minél előbb le kell csapni a már meglévő lehetőségekre. Milliókat érő döntésekről van szó.
A Donald Trump stábja és az oroszok közötti kapcsolatot vizsgáló Robert Mueller az integritás mintaképe, aki megengedheti magának a pártatlanság luxusát.
A választások előtt apait-anyait bevet a kormány, hogy javítsa a háztartások helyzetét és felpörgesse a gazdaságot, ám 2018 után lezárul a bőség rövid időszaka, és visszatér a költségvetési szigor.
"Fölfelé megy borban a gyöngy; jól teszi. Tőle senki e jogát el nem veszi" – írta Vörösmarty Mihály, a nyár érkeztével pedig mi sem vennénk el senki jogát a felhőtlen fröccsözéstől. Nyolc, a fröccskedvelők körében népszerű budapesti helyet próbáltunk ki, és értékeltük őket hangulat, na és persze a frissítő ital minősége alapján. A legrosszabbtól a legjobbakig megyünk – a skála elég széles.
Mindenki tudja, hogy nem a főbejáraton kell éjjel bemenni a kórházba, mondja a dél-pesti Jahn Ferenc Kórház a cserbenhagyós esetre reagálva. A biztonsági őr feljegyzést készített, a kórház lefolytatta a vizsgálatot, minden rendben volt.
Bár 5-4-re vezetett, egy nagy mentésnél a hátsó falnak csapódott a belga David Goffin, így feladni kényszerült a meccsét a Roland Garroson. Így Horacio Zeballos jutott a negyedik körbe.
A Roszatom vállalatcsoportba tartozó ASZE mérnöki vállalat (a tender kiírója) azért törölte a pályázatot, mert egyes internetes oldalakon nem tudta közzétenni a felhívást. Márpedig ezt az európai szabályok ilyen esetekben kötelezővé teszik. A hiba elhárításán dolgoznak, a tender hamarosan újra megjelenik.
A közkedvelt színész szerint az a komikusok dolga, hogy átlépjék a határt. Kathy Griffint ehhez képest még Clintonék lánya is támadta a fotóért, és a CNN-től is kirúgták.
A Párbeszéd politikusa szerint akiket Lázár lenáciz-komcsiz, azok segítik az EU-t abban, hogy eurótízmilliárdokat spóroljon meg. Az EU ráadásul nem is a feljelentgetések miatt oszt ki rekordmennyiségű büntetést nálunk. Hanem azért, mert lopunk.
Az oroszokat érő EU-s szankciókat kritizálta a szentpétervári gazdasági fórumon Szijjártó Péter külügyminiszter. Bár a szankciók megbuktak minden értelemben, vétózni azért nem fogunk.
Úgy néz ki, hogy a csütörtökön indított első tendert máris törölték. Legalábbis ez olvasható a Roszatom orosz honlapján. A turbinabeszerzési pályázattal ezen kívül is van gond.
Kerényi György, a Kossuth rádió egykori vezetője, a VS.hu, a Rádió C alapítója, jelenleg épp börtönrádiózással is foglalkozó újságíró lesz az MSZP kommunikációs igazgatója, miután Murányi Marcell lemondott.
Nemsokára jön a rendelet, amely kereken kimondja, hogy a kocsik hátsó rendszáma átszerelhető a bicikliszállító eszközre. A rendőrök addig sem büntethetnek – közölte a fejlesztési tárca.
A török állam nem válogat, ha le kell számolni az ellenségeivel: egy vak újságírót és egy friss kismamát is elért a törvény keze. A bűnük: Fethullah Gülen hívei.
40 százalékunknál bejött a kormánypropaganda, 23 százalék viszont ellenáll, nem hiszi, hogy Sorosnak hatása lenne a közéletre. Úgy fest, a fideszes-jobbos, illetve a balliberális oldal teljesen más mozit néz.
Moszkva nem hisz az olaj árának emelkedésében- hosszú távon 40 dolláros hordonkénti árral számol. Ezt nyilatkozta Szentpéterváron Oroszország gazdasági minisztere a New York-i Bloomberg televíziónak.
A 2015-ös 2 milliárdos nettó eredmény után tavaly csak 250 millió forintos nyereséget hozott a diszkontlánc, miközben az árbevétele igen nagy mértékben nőtt. 45 millió forintot költöttek idén csak álláshirdetésekre – derült ki a cég beszámolójából.
Százméteres körzetben lezárták a környéket pénteken Manchesterben, ahol előkerült egy fehér Nissan Micra. A járműnek köze lehet a május 22-i terrortámadáshoz.
Ismét megjelent a magyar határ közelében az afrikai sertéspestis (ASP), a vírust egy Beregújfalunál elhullott vaddisznótetemből mutatták ki, az esetről a kárpátaljai hatóság értesítette a magyar illetékeseket – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM).
Óriásbajszú Poirot-ként tér vissza Sir Kenneth Branagh, akinek nagyszabású filmjében Johnny Depp, Penélope Cruz, Judi Dench és Michelle Pfeiffer még egy sor aktuális mozicsillag megmutatja magát.
Legalábbis ezt üzente a magyar nyilvánosságnak Gulyás Gergely. A Fidesz szerint a bizottság "már a formára sem ad": hogy lehet az, hogy Soros egy uniós biztos jelenlétében maffiaállamozhatja le az EU egyik tagját? – kérdezi a kormánypárt a brüsszeli testületet.
Az ENSZ meteorológiai szervezetének (WMO) becslése szerint az évszázad végéig 0,3 Celsius-fokos többletemelkedést jelenthet a globális felmelegedésben Donald Trump amerikai elnök döntése arról, hogy az USA visszalép a párizsi klímaegyezménytől.
A lány Hosszúpályiból iskolába indult reggel, a debreceni buszpályaudvaron még látták, az iskolába azonban már nem érkezett meg. Délelőtt szerencsésen előkerült.
A nyomozók benzin nyomait találták az alagútban kiégett buszban, a vezetőülés közelében pedig egy öngyújtó maradványaira bukkantak, és azt állapították meg, hogy onnan indultak a lángok. Maga a sofőr is meghalt a balesetben.
Tizenöt kisgyerek halt meg egy elhibázott oltási kampányban Dél-Szudánban, mert a vakcinákat nem jól tárolták és nem is szakszerűen adták be - tudatta pénteken a jubai kormány.
Makszim Topilin a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon felszólalva beszélt arról, hogy "valamikor" nem tartja elképzelhetetlennek a kétórás munkanap bevezetését Oroszországban.
A női munkavállalókkal kapcsolatos előítéletekről sokat, a megoldási javaslatokról kevesebbet lehet hallani, pedig szerencsére egyre több kezdeményezés bontakozik ki hazánkban is a családbarát munkakörnyezet megteremtéséért. Továbbra is messze vagyunk Európa élmezőnyétől a témában, de jó példa akad itthon is.
A balatonedericsi hegyoldalban éppen az egyik olyan zsákutca lett jobb minőségű, amelynek végén a miniszter nyaralója áll. Ő azt mondja: nem volt indokolt.
Az Egyesült Államok kilépése a párizsi megállapodásból nincs semmilyen hatással az egyezséghez csatlakozást kimondó orosz döntésre. Ezt erősítette meg Arkagyij Dvorkovics orosz miniszterelnök-helyettes.
Több mint húsz percig magára hagytak egy epilepsziás rohamot kapott terhes nőt a Jahn Ferenc-kórház előtt. Az intézmény főbejárata zárva volt, a mentők nem akartak kocsit küldeni érte, így csak az utca önzetlen segítőin múlt, hogy nem történt nagyobb baj.
Egy nyilvános illemhelyen felejtette szolgálati fegyverét az egyik rendőr, akinek feladata az új-zélandi miniszterelnök védelme – derül ki abból a vizsgálati jelentésből, melyet pénteken hozott nyilvánosságra a helyi rendőrség.
Nincs B terv, mert B bolygó sincsen – jelentette ki Emmanuel Macron, és Franciaországba hívta azokat az amerikai szakembereket, akik szívesen dolgoznának a klímaváltozás megfékezésén.
A létezés taktikái – Kondor Béla a Testőrpalotában / Moszkva glocal – kortárs művészet az orosz fővárosban / Véletlennek köszönhető? – két tárlat a szamizdat-övezetből / Trendek közt sétálva – tudósítás a Frieze New Yorkról / Csoportenergia – a Pécsi Műhely a Ludwigban / Gazdagság és terror – a 13. Sharjah Biennálé / A közönségízlés jegyében – kiállítások a filmhíradóban 1924–1944 / Túl a csillagokon – titokzatos tájak Monet-tól Kandinszkijig
Új, jelentős részben erre az alkalomra elkészített művek töltik meg az egykori malmot. Közös munkák egyénileg jegyzettekkel, kisebb és nagyobb terek olykor helyspecifikus installációkként vagy műsorozatok befogadóiként váltakoznak. A rokon elvek mentén heterogén médiumokban létrehozott munkák a heterogén jellegű, elegánsan kitöltött terekben mintha könnyű sétát ígérnének. Mindez azonban kíméletlen szemantikai vákuum, amelyből a művészek más embereket engednek ki az udvarra, mint akik bejöttek onnan.
A támadó szerdán késő este belökte a nőt egy kapualjba, és késsel fenyegette, de a kiszemelt áldozat határozott ellenállása miatt meghiúsult a nemi erőszak. A támadó ez után még ki is fosztotta, de a rendőrök néhány órával később elfogták.
A kérdés jogos, mert Georg Baselitz megosztó figura. Olvasatomban azonban közel sem oly módon megosztó, ahogy azt a művész maga manipulatív módon kívánatosnak tartaná. Nem sétálok bele ebbe a csapdába. Szándékosan nem az esztétikai elveit, művészeti gyakorlatát tekintem határsértőnek, hanem a karrierjére vonatkozó döntéseit, férfi életvitelét, a művész társadalmi szerepéhez köthető felfogását, ezekkel kapcsolatos elszólásait és művésznyilatkozatait, amelyeket Baselitz mint erkölcsi lény produkált pályafutása során, és amely ideológia nyilvánvaló módon a munkáiban is tetten érhető.
Az Art Dubai kortárs és modern művészeti vásár 11. kiadását néhány jelentős fordulat, újítás, a regionális és a globális színtérhez történő alkalmazkodás jellemezte. Ez egyben fel is pezs-dítette az utóbbi években már kissé megfáradni látszó rendezvényt. A rendezvény a kezdetek-től Mohammed bin Rashid Al Maktoum sejk, az Egyesült Arab Emírségek elnökhelyettese és miniszterelnöke, valamint a Dubai Emírség uralkodója védnöksége alatt áll, és a The Abraaj Group befektetési cég, a Dubai Culture and Arts Authority mint stratégiai partner, valamint szponzorok összefogása mellett szerveződik. Vezetőségében idén – immár harmadik alka-lommal – igazgatóváltás is történt: a bejrúti születésű, de az Emirátusokban élő művészeti író, szerkesztő, Myrna Ayad került a vásár élére.
"Egyetlen ember nem tudja lerombolni a haladást" – üzente egy videóban Arnold Schwarzenegger az amerikai elnöknek a párizsi klímaegyezményből való kilépéssel kapcsolatban.
Elképesztő közleményben állt ki a Reális Zöldek Klub amellett, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentette az USA kilépését a párizsi klímaegyezményből.
A svájci luxusóragyártó magyar forgalmazóját nem érdekli, hogy Rolex Lacinak nevezik Botka László MSZP-s politikust a kormánysajtóban – jelentette a Bors.
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) tájékoztatta a Tesco angliai anyavállalatánál működő országos szakszervezetet a magyarországi leánycégnél kialakult bérfeszültségről, a londoni főtitkár pedig támogatásáról biztosította a magyar érdekképviseleteket – írta a Magyar Idők.
Szerződést bontott a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Zrt. Nógrádi Györggyel, a kormányzat egyik kedvenc biztonságpolitikai szakértőjével – értesült a Magyar Nemzet.
Állami intézményeket, ingatlanokat foglalhatnak el itthon a "Soros-hálózat" tagjai ősztől, céljuk az ország destabilizálása és a kormány megbuktatása – állította a Magyar Idők.
Fél évszázaddal ezelőtt, Nagy-Britanniában 1967. június 1-én (egyesek szerint már 1967. május 26-án), az Egyesült Államokban június 2-án jelent meg minden idők egyik legfontosabb, egyesek szerint minden idők legmeghatározóbb, megint mások szerint minden idők egyik legtúlértékeltebb nagylemeze, a Sgt. Peppers Lonely Hearts Club Band. Beszélünk róla.
Persze egymást öldöklő férfiak mellett egy tankokat hajigáló csodanővel kiegészülve. Az első, nő által rendezett női szuperhősfilm sokáig visszafogja a pusztításorgiát, ezzel hosszú idő óta az első olyan komoly képregény-adaptáció, ami a látványon kívül is tud adni valamit.
Az AvtoVaz orosz járműgyártó 112 ezer 800 Ladát értékesített az idei első öt hónapban, ami 10,5 százalékos növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest.
Az oroszok új utasszállító gépe, az MC-21-es, amelyet a Boeing és az Airbus konkurensének szánnak, a múlt héten emelkedett először levegőbe, próbarepülésre. Három ország is érdeklődött a gép iránt, köztük Magyarország – jelentette az Itar TASSZ hírügynökség.
Miért van az, hogy míg a férfiak akkor is beadják önéletrajzukat egy állásra, amikor „csak” 60%-ban felelnek meg a munkaadó által megfogalmazott elvárásoknak, addig a nők csak akkor szánják rá magukat a pályázásra, amikor maximálisan, 100%-ban megfelelnek a kiírásnak? Az önbizalom kétségkívül komolyan befolyásolja a karrierépítés sikerességét.
Szavakban meghosszabbítják, valójában alighanem jó időre jegelik a Hódmezővásárhelyet Szegeddel összekötő, tíz éve tervezgetett vonatvillamos-beruházást.
Taigetosz-törvény, dőzsölő budavári gondnok, kitartó CEU, Mandiner-tulajdonosváltás, lebomló lakótelepek - ma aztán nem nagyon lennénk a Lázár-Kovács duó helyében. A Kormányinfón előre láthatóan az ATV-től a Breuer Pressig mindenki izzasztani fogja a kormány reprezentánsait. Kivéve azokat, akik nem.
Oroszi László feltaláló ügyében a Kúria megerősítette a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletét, amely 60,5 millió forint és kamatai megfizetésére kötelezte az alperest, az Adidas Budapest Kft.-t. A per egy irányítósávos futballcipő szabadalmával kapcsolatban indult.
A magyar filmipar megerősödéséről írt a Variety, amelynek Andy Vajna azt ígérte, a már működő filmstúdiók mellett itthon egy óriási víztartályt is építenek a vizes felvételekhez.
Május elején hozta nyilvánosságra nagy port kavaró jelentését a gödi Topház Speciális Otthonról a MDAC jogvédő szervezet; beszámolójuk szerint embertelen állapotok uralkodtak az intézetben: több lakónak voltak nyílt, kezeletlen sebei, sokan alultápláltnak tűntek, és olyan is akadt, akit valamiféle rögtönzött kényszerzubbonnyal kötöztek le az ápolók. Az Emmi most publikálta a jelentés nyomására elindult rendkívüli vizsgálat eredményeit.
Pusztuló új iskolaépületek, kiköltöztetési lánc a semmiért, gyerekhiányra hivatkozás az évente túljelentkezéssel szembesülő intézményben – az ingatlanspekulációra utaló iskolabezárások eredménye ugyanúgy kérdéses, mint a bezárás indoklásának hitelessége.
Újabb ügyben függesztette fel Kovács Béla jobbikos európai parlamenti (EP-) képviselő mentelmi jogát csütörtök délelőtt a testület brüsszeli plenáris ülése.
Döntött a MOB az inkriminált okostévékről: az eredetileg a szervezet vezetőségének szánt készülékeket sportszervezetek kapják közösségi terekben zajló és sporttudományos célú felhasználásra. A szerződés aláírását épp akkorra időzítette az olimpiai bizottság, amikor a hvg.hu munkatársai az irodában jártak - épp mi robbantottuk ki annak idején az ügyet.
A világ legjelentősebb salakpályás teniszversenye most zajlik, a legendás Roland Garros komplexumban. Aki egyszer már járt ott, az tudja, hogy ennek a sportlétesítménynek egészen sajátos hangulata van. Meg kulisszatitkai.
Nem először fordul elő, hogy Japánban valaki gyakorlatilag halálra dolgozza magát. A 37 éves szakorvosjelölt a kórház állítása szerint a túlórák nagy részét arra fordította, hogy képezze magát.
Ingyenes wifi kiépítését tervezi a budapesti metróban az orosz MaximaTelecom – közölte a Vedomosztyi című gazdasági napilappal a cég társtulajdonosa, Szergej Aszlanyjan.
2007 óta minden, a közalkalmazottakat érintő bérrendezés elkerülte a vízügyi ágazatot: ennek eredménye, hogy diplomás mérnökök is szakmunkás-bérminimumért dolgoznak. Nem csoda, hogy idén több mint százan mondtak fel – mondta egy szakszervezeti elnök.
A kedden csendben megszavazott, a tanulási nehézségekkel küzdő diákok felmentését megszüntető törvénymódosítást egy megindító posztban ítélte el az író.
"Mindenki, aki normális, nem elmebeteg, nem idióta baromállat, az azonnal hagyja ott a Facebookot" – közölte felhívását Bayer Zsolt a Karc FM-en. A KDNP oldalának letiltásán akadt ki ennyire.
A miniszter azokról a tanárokról is írt, akik szerinte politikai haszonszerzésre fordították a közoktatás átalakításának nehézségeit. Köszöntő levelében a tanárok fizetésemelését is részletezte.
112 igen, 56 nem szavazattal átment a "Taigetosz-törvény". A tanulási nehézségekkel küzdők felmentését megszüntető törvénymódosításról az Apáczai végzős diákja nem tudta lebeszélni a szakminisztert, és a civilekkel folytatott egyeztetés is hatástalan maradt.
Még ha sikerül is felújítani a metrószerelvényeket és a síneket, a rendszer elavultsága így is tragédiát okozhat. A Metróért Egyesület elnöke kongatta a vészharangot.
Több parlamenti képviselettel rendelkező párt 2016-os pénzügyi beszámolója jelent meg szerdán a Hivatalos Értesítőben. Az adatok alapján az MSZP tavaly több mint 300 millió forint veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, ezzel szemben a Jobbik bevételei 50 millió forinttal meghaladták kiadásait.
Több mint 270 vizsgálatot zárt le tavaly az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF), amely ezek alapján nagyjából 630 millió euró visszafizettetésére tett javaslatot. Magyarország dobogós volt a tagállamok között, 13 üggyel. Azt a listát viszont magasan vezetjük, hogy mennyi támogatás visszatartását vagy visszafizetését javasolta a hivatal.
Westernhősként ismerte meg a világ Sergio Leone Dollár-trilógiájában, hogy aztán végleg kultikonná váljon a Piszkos Harry-sorozat miatt. Időskorában azonban inkább a kamera másik oldalán brillírozott, a kilencvenes évektől már sorban kapta az Oscar-jelöléseket, például a Millió dolláros bébiért vagy a Titokzatos folyóért, és még nyolcvanhoz közelítve is rendezett egy önironikus, zseniális drámát, a Gran Torinót. Clint Eastwood 87 éves.
Mélyen megrendítette és felháborította az olasz közvéleményt, hogy belehalt a kétoldali középfülgyulladás szövődményeibe egy hétéves kisfiú, mert szülei csak homeopátiás kezelésben részesítették.
A Kossuth Klubban tartották meg szerda kora este a magyar társadalom és politika legfontosabb kihívásait összegezni kívánó Hegymenet című könyv bemutatóját. A könyv megjelenése kapcsán az elit felelősségéről tartott előadást Tölgyessy Péter, és az első Orbán-kormány gazdasági minisztere, Chikán Attila is felszólalt az eseményen.
Nem létesített kapcsolatot a magyar légiirányítókkal egy Franciaországba tartó Boeing utasszállító szerda délután, ezért a NATO riasztotta a magyar Gripeneket – közölte a Honvédelmi Minisztérium.
Az 50 milliárdot közelíti az MVM Zrt. tavalyi, adózott eredménye, és nagyjából 261 milliárd van az eredménytartalékban. Választási kampányban, amikor szükség lehet minden bevethető eszközre és barátra, nem árt, ha van mihez nyúlni, kihez fordulni.
A magyaros tiki-taka után újabb virális tartalmat köszönhetünk az NB I.-nek. Akik látták már, úgyis tudják miről van szó: természetesen Lazovic hisztijéből lett világsiker.
Minden eddiginél nagyobb, 160 millió dollár értékű kötöttsegélyhitel-programot indít Magyarország Laoszban – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután laoszi kollégájával tárgyalt.
Bruttó 2 forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol, a gázolaj ára nem változik – értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
Egy legendás helyszín, egy legendás dal, egy legendás helyi alak, Liam Gallagher és 1400 torok: ennyi kellett ahhoz, hogy a Live Forever a cappella előadása hátborzongató legyen.
A világ eddigi legrejtélyesebb amerikai elnöki kifejezése nem hagyta érintetlenül az internet falvát sem, megindult az új szó, a covfefe értelmezése, és kontextusba helyezése: íme egy újabb csokorra való mém.
Pusztán több anyagi támogatással nem lehet a népességfogyást megállítani, ehhez a magyar társadalom gyermekbaráttá formálására lenne szükség. A kormány friss intézkedései azonban jó irányba mutatnak.
A délnyugat-franciaországi Gaillac-ban hamarosan új gyár nyílik. A shenzheni székhelyű Uniconcept cég itt fogja gyártani a francia és az EU-s piacra szánt telefonok kellékeit.
Hatalmas felelősség és 12 órás tömény pörgés a sürgősségin dolgozni. Ide osztották be az előírt szakmai felügyelet nélkül azt a soproni urológusrezidenst, aki egy kétségbeesett Facebook-posztban kért segítséget kollégáitól. Akkor telt be számára a pohár, amikor a sürgősségi műszakokból rendszert csinált az intézmény. A döntéshozónak tudnia kellett, hogy ezzel potenciálisan nem csak a betegeket teszi ki felesleges kockázatnak, hanem a kórház törvényt is szeg a rezidens beosztásával.
Átalakultak sorozatnézési szokásaink: kevesen hajlandóak egy teljes hetet várni kedvenc sorozatuk következő részére, miközben milliók „darálnak végig” többévados sorozatokat néhány nap alatt. Miért nem érjük be egy epizóddal, és miért nyomjuk meg újra és újra a lejátszás gombot?
Gyutai Csaba nevét kedden 11-kor még alig néhányan ismerték – 16 órakor pedig már a leváltásáról érkeznek a hírek. Eléggé felgyorsult a Vár-botrány lefolyása.
Amerikai tudósok egy létező antibiotikumot turbóztak fel, hogy legyőzzék a gyógyíthatatlan fertőzéseket okozó baktériumokat – öt éven belül már piacra is dobnák.
A Budapest Rooftop Cinema idén ötödjére szervezi meg nyári vetítéssorozatát, ezúttal már 2K minőségű, valódi moziélményt nyújtó képpel, kultikus nemzetközi és magyar filmekkel, valamint online jegyvásárlással.
Stílusosan, a Szegedi Tudományegyetem Innovációs napján írták alá az egyetem és az Audi Hungaria közti stratégiai megállapodást a közös kutatás-fejlesztési projektek indításáról ,és az innovációs együttműködésről.
Idén ismét zöldség- és gyümölcs-fogyasztást ösztönző kampányokat szervez a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Elsőként júniusban a Magyarországon termesztett gombákat, a csiperkét és a laskagombát népszerűsítik.
ELI Science Park néven tudományos ipari parkot alakítanak ki a szegedi lézerközpontnál, első lépésként 2018-ban inkubátorház nyílhat – közölte Palkovics László oktatási államtitkár.
A németek útlevele a legjobb, mert azzal szinte a világ minden tájára el lehet jutni - derül ki a BBC összeállításából, melyet a pénzért vásárolható állampolgárságnak szentelt.
Riasztópisztollyal próbált kirabolni egy benzinkutat hétfő este Győr környékén egy férfi, akit autós üldözés után fogtak el - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.
Házon belül rendezte a Mol a kútjainál elkövetett áfacsalások ügyét: jelképes kötbért fizettettek a töltőállomás üzemeltetőjével. Egy belső körlevél arra figyelmeztette a 25 százalékos állami tulajdonban lévő olajvállalat dolgozóit: ha jön a "hatósági észlelés", súlyosabb, milliós büntetések is jöhetnek.
A Kopaszi-gátnál futó széles föveny a családok kedvelt nyári vízparti helye a fővárosban. Illetve csak volt. Lezárták ugyanis a kikapcsolódásra vágyók elől, és a tiltáson egyhamar nem is terveznek változtatni. A magyarázat nem sok jót sejtet – a háttérben pedig felsejlik Garancsi István megaprojektje.
A francia elnökválasztással egy időben rendezték az évente szokásos bagettsütő bajnokságot is. Az egyik legfranciább, világszerte elterjedt kenyérféle minőségének megőrzése nemzeti ügy.
Az Országgyűlés kedden tíz szocialista és egy független képviselő tiszteletdíját csökkentette összesen mintegy egymillió forint értékben két fegyelmi ügyben.
Egyelőre a túlárazottság jellemző a XIV. és a XVI. kerület ingatlanpiacára, azonban már érezni lehet a panelárak megtorpanásának előszelét, mely akár ereszkedésbe is válthat.
Magyarországon a felnőtt lakosság 14 százaléka él bérelt lakásban – derült ki a Fundamenta országos reprezentatív kutatásából. Az albérletek átlagára már magasabb, mint egy lakáshitel törlesztője.
Szakmai ártalom lehet az amerikai elnöknél: boldog-boldogtalannal kezet fog. Öltönyös partnere nem vette a lapot, csak fontos megbízatása lebegett a szeme előtt: neki most itt az utat kell mutatnia, nem Donald Trumppal barátkoznia.
A beruházások volumene az idei első negyedévben 34,1 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakának alacsony bázisát – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növekedés hátterében részben az EU által finanszírozott fejlesztések újbóli megindulása áll.
Tizennégyen életüket vesztették, és hetvenen pedig súlyosan megsérültek egy Moszkván és az elővárosain hétfőn átvonuló vihar következtében – közölte Szergej Szobjanyin, a város polgármestere. Videón is látható, micsoda pusztítással járt a hurrikán.
"Én öntől most követelem, hogy jelentsen fel, mert önt egy liberálisan elfogult varacskos disznónak tartom" – Lovas István levelet írt az Országos Bírósági Hivatal elnökének.
A belize-i hatóságok nemigen működnek együtt a magyarokkal, sőt a holttesteket már el is temették, miközben Magyarországról nézve még eléggé rejtélyes a kiégett autóban talált pár ügye.
Ezúttal nem a kémvádakról van szó, hanem szimpla költségvetési csalás gyanújáról: Kovács Béla ugyanis négy álgyakornokot foglalkoztathatott az EU pénzén.
A gyanú szerint B. Péter nyolc pénzintézetet, emellett számos magánszemélyt és céget volt képest megkárosítani fedezet nélküli zálogjegyekkel és aranynak álcázott réztömbökkel.
A hírszerkesztők munkája tele van buktatókkal – kommentálták a csatorna Facebook-oldalán az alábbi videót. Ezzel mi is mélyen egyet tudunk érteni, főként ha a kép hátterét figyeljük.
30-40 milliárd forinttal ugrott meg a metróprojekt összköltsége, hogy ezt kifizethesse, a fővárosnak újabb súlyos adósságokat kell magára vennie, hiába konszolidálták korábban. Hacsak a kormány nem segít.
Eltávolítják a cápahálókat a turisták körében népszerű kelet-ausztráliai strandok egy részéről, hogy megakadályozzák a bálnák és egyéb nagytestű tengeri állatok beléjük gabalyodását - jelentette be hétfőn az új-dél-wales-i kormány.
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szakmai küldöttség élén Sanghajban tett látogatást a hétvégén és részt vettek az Ázsia fejlődésével és a világgazdaságban betöltött szerepével foglalkozó Shanghai Fórumon – közölte hétfőn a jegybank.
Rekordot állított be egy nepáli serpa a hétvégén a Mount Everesten: Kami Rita lett a harmadik a világon, aki huszonegyszer is feljutott a világ legmagasabb hegyére.