A monitor és a tévé mellett a telefonok képernyőit néző tömegeknél is egyre sűrűbben jelentkeznek a panaszok. A gyártók évről évre érkező kijelzőtechnológiai újításai ellenére a szembántalmak új reneszánszukat élik.
A nemrég megjelent tanulmány szerzői maguk is azt gondolják, hogy némileg felülbecsülhetik a romák létszámát, de a kutatást a korábban is alkalmazott módszertan szerint végezték.
Elkeserítő realitás rajzolódik ki az észak-koreai hétköznapokról szóló, a diktatúrából kicsempészett írásokból összeállított kötetből. Interjú a fordítóval, Lengyel Miklóssal.
Krimibe illő fordulatok tarkítják egy csapat kisrészvényes küzdelmét a volt szlovák kormányfő rokonával, Milan Meciarral a régió legnagyobb gáztartályát birtokló KEG vagyonáért.
Abszurdabbnál abszurdabb történetek, drámaibbnál drámaibb helyzetek, mellbevágó megállapítások tobzódnak a nemrég megjelent Négy fal között című naplóban, amelyet 1944-ben vetett papírra a „legmagyarabb” daljáték írója, a zsidóvá „törvényesített” Heltai Jenő.
Mandátumának lejárta előtt kényszerült távozni Jacob Zuma dél-afrikai elnök, válságba süllyedt, korrupciótól sújtott országot és kormánypártot hagyva utódjára, Cyril Ramaphosára, akit Nelson Mandela a politikai örökösének tartott.
Hadilábon áll a tényekkel, és inkább sztárjainak kínál csillogást Steven Spielberg új filmje a Pentagon-iratok kiszivárogtatásáról. Egyben a kormányzati hazugságok leleplezésének szükségességéről és a sajtószabadság fontosságáról küld üzenetet Donald Trumpnak és minden illiberális politikusnak.
Állandó fenyegetést jelentenek az Irakból és Szíriából hazájukba visszaszivárgó terroristák, bár Európa felkészültebb a merényletekre, mint pár évvel ezelőtt.
Dől a pénz az űrkutatással foglalkozó magáncégekbe. Az államiaknál sokkal rugalmasabb vállalatok lassan kiszorítják a piacról a régi idők „dinoszauruszait”.
Orbán Viktor még mindig nem meri szóba hozni Vlagyimir Putyin előtt, hogy 200 ezer magyar ma is jeltelen oroszországi sírban nyugszik. A kommunizmus áldozatainak emléknapja előtt Stark Tamás történész beszélt a HVG-nek erről, miként arról is, mi történt azután, hogy tiltakozott Bayer Zsolt kitüntetése miatt.
Szász Attila rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró harmadik közös munkája értékes, szép film. Odaadással és szívből teljesíti, amit a tavalyi Gulág-emlékév megkívánt tőle. Örök tél. Kritika.
Bár a magyarok nem eszik a gombát, a csiperke, a laska és a komposztgyártás több mint kilencmilliárd forintos éves nettó árbevételt hozott az év agráremberének megválasztott Mutsy Árpád cégeinek.
A bankbetétek után fizetett kamat szinte észrevehetetlen. Az állampapírt vásárlók között is sokan vannak, aki magasabb hozamú befektetésben gondolkodnak, de nem akarnak kockáztatni. A Bankmonitor szakértője azt mutatja be, mi van még a választékban.
A kormánypárt már idejekorán felsrófolta az április választás tétjét, így az ellenzék és a Fidesz egyszerre lépett be arra a politikai mezőre, ahol a vasárnapi vereség hosszú letargiát, a másfél évre szóló polgármesterség könnyen négy évet jelentő győzelmet hozhat. A hvg.hu heti politikai elemzése, ami most egy előretekintés.
Még csak menekültekkel sem kell foglalkoznia egy civil szervezetnek ahhoz, hogy a tevékenysége „migránssegítésnek” minősüljön, s így tiltólistára kerüljön.
Mindent elvállal a „Putyin szakácsaként” ismertté vált Jevgenyij Prigozsin: álhírgyártó központokat hoz létre Szentpéterváron, orosz zsoldosokat toboroz szíriai munkára, eteti az iskolásokat és a katonaságot, s megszervezi az állami vezetők fogadásait. Vagyona már 45 milliárd forint körül jár, és nem foglakozik a személyét sújtó külföldi szankciókkal.
Rátelepszik-e a Jobbik azzal a péntek esti diáktüntetésre, hogy bejelentette, Vona Gábor és Dúró Dóra is részt vesz az eseményen? A szervezők szerint nem, ameddig nem jelennek meg a pártzászlók, pártlogók.
El tudják képzelni, ahogy enyhe undorral megkóstolja az első magyar a paradicsomot? Ne vessük el azonnal az étkezési rovarokat. Egyelőre egzotikus élelmiszer, de komoly lehetőségeket rejt a magyar cégeknek, és sok szempontból kíméli Földünket.
Aranyvízum, arany útlevél, megvásárolt EU-s állampolgárság – a pénzmosás és az adócsalás kiváló eszközei. A világ fejlett piacgazdaságait tömörítő szervezet, az OECD írja ezt most közzétett elemzésében.
Ezt a VIII. kerület maga vallotta be Józsefváros testületi ülésén, a dokumentumokat majd oda is fogja adni a képviselőnek. A politikusok Soros Györgyről vitáztak épp.
Guillermo del Toro víz alatt rejlő csodákról, a furákról és a saját boldogságunkról, Steven Spielberg a nyilvánosság védelmező erejéről mesél. Kritika.
1987-hez képest megduplázódott a romák száma Magyarországon a Debreceni Egyetem kutatása szerint, miközben az ország lakossága 10,7 millióról 9,9 millióra csökkent. A romák az ország két sarkában lévő járásokban különösen tömbösödve találhatóak.
Ahogy egyre többet hallunk az önvezető autók terjedéséről, úgy egyre kevésbé hökkenünk meg azokon a prognózisokon, hogy húsz éven belül, vagy akár hamarabb eltűnhetnek a sofőr állások. De számos olyan foglalkozás van még, amelyet az automatizáció két évtizeden belül megszüntethet, ezekből mutatunk be párat a cikkünkben.
A kőbányai Fideszes képviselők egyelőre ragaszkodnak a kilakoltatásokhoz, A Város Mindenkié (AVM) aktivistáit nem hagyták felszólalni a képviselőt-estületi ülésen.
Oroszország egyáltalán nem segíti a második világháború után elhurcolt magyarok százezreinek emlékének méltó ápolását, egyáltalán, a tisztánlátást. Orbán Viktor és kormánya pedig annyira nem köti az ebet a karóhoz, nem mer konfrontálódni.
Jó évet zárt tavaly a magyarországi IKEA, a három budapesti áruház 61 milliárd forintos forgalmat bonyolított le, s ez 14 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban. Beindult az online rendelés is, a cég hamarosan bejelenti a szállítási díjak csökkentését.
Velünk született probléma, hogy minden üggyel szeretnénk orvoshoz szaladni – jelentette ki a Fidesz alelnöke, amikor a sürgősségi ellátáshoz kapcsolódó halálesetekről kérdezték.
Európában ebben az üzletágban az egyik legnagyobb cég az olasz Costa Croisiere (Costa Crociere), amely jelenleg 15 óriáshajót üzemeltet. Ez a vállalat kezdeményezte a reformot.
Négynapos munkahéttel és kötelező katonai kiképzéssel kampányol többek között a hivatásos katonaként, később belügyesként, majd a Nemzetbiztonsági Hivatalnál is szolgált Schiller László legújabb szociáldemokrata pártja.
Az Amnesty International éves emberi jogi jelentése szerint a különféle kormányok és politikusok gyűlöletre és félelemre építő retorikája a világ minden táján érezteti hatását, és komoly fenyegetést jelent mindannyiunkra nézve. És ebbe a nemzetközi trendbe Magyarország is betagozódott.
Feljelentéskiegészítést rendelt el a Debreceni Járási Ügyészség a Kósa Lajos tárca nélküli miniszter feleségéhez feltűnően olcsón került tanácsadó cég, a Tócó-Pece Kft. ügyében.
Ítéletet hirdettek a Fővárosi Ítélőtáblán B. Krisztián, a lúgos orvosként ismert volt kórházigazgató ügyében. A férfinek ez a negyedik bírósági eljárása, első fokon négy, majd másodfokon kilenc év börtönre ítélték korábban, később azonban a Kúria hatályon kívül helyezte a másodfokú ítéletet. Most ismét kilenc évet kapott, de még nincs vége.
Rablás, kifosztás bűntettében és lopás vétségében mondta ki a Debreceni Törvényszék jogerősen bűnösnek azt a négy tizen- és huszonéves fiatalt, akik két trafikot és két kisboltot raboltak ki késekkel felfegyverkezve.
Bemutatjuk egy nemzetközi, szüléssel kapcsolatos fotópályázat nyerteseit. A képek az otthonszülés és a szoptatás intim közegét, a császáros szülés első pillanatait ragadják meg, a vajúdásról készült fotókon pedig szinte érezzük a hosszúra nyúló, fájdalmas perceket. Több mint ezer kép érkezett a Birth Becomes Her című nemzetközi fotópályázatra, ezek közül három ország zsűrije 20 fotót választott ki díjazottként. A képekkel a születés, szoptatás, vajúdás, a szülés utáni pillanatok és az anyaság kategóriákban lehetett nevezni. Az abszolút nyertes kép egy belga fotóművész alkotása lett, Marijke Thoennek azt a pillanatot sikerült elkapnia, amikor egy kislány először pillantja meg az anyukájából kibújó kistesvtérét. A képet igazán különlegesség az teszi, hogy a testvér számára is végignézhetővé tett szülés pontosan rímel arra, hogy az anya egy átlátszó kádban vajúdott.
Elvándorlás, apátia, kiábrándultság, az oktatási rendszer helyzete és magyarok, akik emigráltak – ezeket a kérdéseket járták körbe a kilencedik Magyar Nemzet Szalon résztvevői, Andor László volt uniós biztos, Szelényi Iván szociológus és Róna Péter közgazdász.
Előfordulhat, hogy a családnak van egy tehermentes lakása, rendelkezésre áll némi önerő, de még így sincs meg a teljes vételárhoz szükséges összeg. Ha épülő társasházi lakás a kiválasztott ingatlan, arra azonnal nem kapható hitelt. Mi a megoldás?
Az amerikai pénzügyi hatóságok 10 év alatt, a pénzügyi válság kezdete óta 243 milliárd dollár bírságot szabtak ki bankokra. Az összeg nagyjából az éves magyar GDP kétszerese.
A környezetvédők – élükön a Greenpeace-szel – magukon kivül vannak, és ez teljességgel érthető. Kínai cégek ugyanis újra megszerezték a jogot arra, hogy több százezer hektár értékes erdőt kivágjanak a kongói medencében. Ez a világ tüdeje, az Amazonas után a legnagyobb erdőség. Épp ezért 2002 óta külön törvény szabályozta a fakivágás feltételeit.
Úgy tűnt, nyertek a panamagyanús ingatlanügylethez kapcsolódó megaberuházást ellenző újbudaiak, de most újabb fordulatot látszik venni az ügy. Az aggódók most a kerület fideszes országgyűlési képviselőjéhez, Simicskó Istvánhoz fordulnak. Igaz, a kerületnek is egy fideszes, Hoffmann Tamás a polgármestere.
Az Egyesült Arab Emírségek űrügynöksége a „UAE Space Agency” pályázatot írt ki. Az emirátusok polgárai is jelentkezhetnek űrhajósnak, abban a reményben, hogy eljutnak a Nemzetközi Űrállomásra, angol rövidítéssel az „ISS”-re. Háromezren jelentkeztek eddig.
Gulyás Márton és a Közös Ország Mozgalom vitákat szervez több választókerületben, hogy kiderüljön, ki a legesélyesebb jelölt. A főváros XVIII. kerületében indul Kucsák László Fidesz-képviselő is, azt mondta, nem kapott meghívót. De kapott.
Pénzügyi átláthatatlansággal vádolja meg a civileket Deutsch Tamás, annak a Fidesznek az egyik "arca", amely ezernyi módon akadályozza a tisztánlátást a pénzügyeiben.
A demokráciát szerető emberek cselekedjenek elveik szerint, akkor is, ha világszerte válságba került a demokrácia. Két legendás egykori demokratikus ellenzéki gondolkodó, Adam Michnik és Kis János Budapesten beszélgetett a 90 éves Kornai János tiszteletére rendezett eseménysorozat alkalmából.
Vona Gábor és pártja mindenkinek ígért valamit, kivéve a radikálisoknak, mert néppártosodás van. Százmilliókat venne el az oligarcháktól, nem lépne ki az EU-ból, és nem bontaná le a határkerítést.
Egy maroknyi képviselő folytatta le a Stop Soros-törvénycsomag parlamenti vitáját, abban a tudatban, hogy dönteni csak az új összetételű Országgyűlés fog róla. Mirkóczki Ádám szerint agymosást folytat a kormány, már az ötévesek is Soros Györgyről vitatkoznak.
A tavalyi amerikai koncertkörút után 2018-ban Európában turnézik a King Crimson. Sokak örömére most Budapest is csatlakozik az eddig bejelentett helyszínekhez, hiszen a zenekar Uncertain Times című turnéjának június 29-i állomása nem más lesz, mint a Müpa hangversenyterme.
A francia és holland légitársaságot tömörítő Air France–KLM vállalati szövetség vezérigazgatója jelentette be, hogy áprilisban 195 eurótól elérhető jegyárral Európa–Amerika-járatokat indítanak. De most ez fapados vagy nem fapados?
A „Magyar szívvel, józan ésszel, tiszta kézzel” nevet viselő program 67 oldalon mutatja be, milyen konkrét lépésekkel kívánja a párt Magyarországot a mostani leszakadóról felemelkedő pályára állítani.
Megrázó vallomásban mondja el Szilágyi Liliána úszónő, olimpikon, hogy gyerekkora óta a túlzott elvárásokkal és ennek következtében evészavarokkal, bulimiával küzd.
Legalábbis a hatóságok így gondolják, ezért erőteljes razziákkal nyugtalanítják ezeket az intézményeket Thaiföld tízmilliós fővárosában. Erkölcsi felháborodás sarkallná a katonai diktatúrát, mely vaskézzel irányítja a délkelet-ázsiai országot? Szó sincs róla.
Nem tartja be a kormánypárt, de több más párt sem az információvédelmi hivatal ajánlásait a párthonlapok és az adatkezelés tekintetében. Aki a Fideszbe akar lépni, biztonsági kockázatnak teszi ki magát.
A színházak gazdasági, a szakma politikai környezetéről, a mostanában sokat emlegetett tao-kérdésről, az elmúlt 5 év alkotói eredményeiről, és új igazgatói pályázatáról nyilatkozott a Nemzeti Színház igazgatója.
130 millió forintért fejlesztik a soproni Jereván-lakótelepnél a biciklis infrastruktúrát, egy soproni lap olvasója azonban csak annyit lát ebből, hogy lefestették a széles, elég rossz állapotban lévő járdákat.
Migráns? Bevándorló? Menekült? A vajdsági származású színésznek, Molnár Áronnak, azaz NoÁrnak elege lett a fogalmi zűrzavarból, és elrappelte a különbséget Romhányi-díjas rímekkel tűzdelve.
Bár a Dunaferr helyzete meglehetősen ingatag, a cég jelentős bérfejlesztésről írt alá megállapodást a munkavállalói érdekképviselettel. Ráadásul vezérigazgatója, valamint Szijjártó Péter szerint a cégnek sikerült talpra állnia.
Tamás Barnabás arról is beszélt, hogy a választás után megnézheti magát az, aki nem a Fideszre szavazott, azt is megérti, hogy nem kap támogatást az a település, ahol nem fideszes a képviselő, hiszen ő sem adna.
Négy évvel ezelőtt az MSZP jelöltje Budapest XVIII. kerületében 56 szavazattal kapott ki a fideszes Kucsák Lászlótól, miközben a minimum megtévesztő nevű Együtt 2014 párt jelöltje – a párt nem összekverendő azzal, amit korábban Bajnai vezetett, semmi köze nem volt hozzá – 197 szavazatot kapott. Kunhalmi Ágnes, az MSZP arca a Közös Ország Mozgalom hétfő esti vitáján azt mondta, ha nem neki lesz a legnagyobb esélye legyőzni a Fideszt, elgondolkodik a visszalépésen – a győzelem érdekében.