A színházon kívül unatkozik és magányosnak érzi magát a Katona József Színház művésze, aki Pintér Béla új darabjában a nyomulós, mégis kicsit szerencsétlen erdélyi színésznő-áldozatot játssza. Interjú.
Lassulni látszik Magyarországon a szolgáltató központok szaporodása, miután egyre nehezebben találnak nyelveket beszélő, az informatikához is értő fiatalokat.
Laura Huhtasaari mindenben más állásponton van, mint a finn politikai fősodort képviselő pártok. Nem akar migránsokat, elvenné a homoszexuális párok jogát a házassághoz, ellenzi, hogy a melegek gyermekeket fogadjanak örökbe és megszüntetné a svéd nyelv kötelező oktatását a finn iskolákban, miközben az 5,5 millió finn állampolgár közül 300 ezernek a svéd az anyanyelve.
A miniszter nevével fémjelzett törvénymódosítás azt mondja, ki kell adni, de a HVG-vel a Miniszterelnökség közölte, ez nem automatikus dolog, ráadásul ha vissza is adják, az "nem eredményezi a tulajdoni igény eldöntését”.
A leggazdagabb japán az üzleti életben hajlamos rögtönözni, az ösztöneire hagyatkozni. Ám Szon Maszajosi a bukásai után sem volt hajlandó változtatni. Sikerei is őt igazolják: magánvagyonát 22,7 milliárd dollárra becsülik.
Zeneszerző, karmester, zongorista, pedagógus, író, polgárjogi aktivista, békeharcos, a társaság lelke. A reneszánsz és a modern ember csodálatos szintézisének tartott fenomén ismét a koncerttermek ünnepelt sztárja.
Már tizenegy éves korában dolgozott, s élete első felét szegénységben élte le Oleg Gyeripaszka, Oroszország egyik legbefolyásosabb oligarchája. Élete második fele már sokkal izgalmasabb.
Megoldódni látszik Macedónia és Görögország 27 éves névvitája, így elhárulhat a macedón EU-tagság megadásának fő akadálya. Az unió nem zárja ki a többi nyugat-balkáni állam felvételét sem, amivel újabb szabadságharcosok csatlakozhatnak.
Akarva-akaratlanul szívességet tettek a szocialisták a Jobbiknak, hogy Gyöngyös sikeres MSZP-s polgármestere helyett alig ismert helyi elnöküket indítják Vona Gábor ellenében. A háttérben egy rejtélyes figura sziluettje is kibontakozik.
Informatikai guruk és spekulánsok egyaránt felfedezték maguknak a forradalminak minősített blokklánc technológiát, ezt Magyarországon is cégek tucatjának alapítása bizonyítja.
2011-ben jelent meg a Netscape alapítójának, Marc Andreessennek az esszéje: Hogyan falják fel a világot a szoftverek? De nem vettük komolyan. Azt hittük, ez csak egy metafora. És most már az internetes monopóliumok fogai közül kellene kimentenünk a világunkat.
A szociális partnerség rendszerében repedések keletkeztek, az Osztrák Szociáldemokrata Párt eladósodott, ideológiailag tanácstalan. Az ellenzékbe került SPÖ vezére még nem döntött, megy vagy marad.
Hangos kisebbség, direkt lapító képviselők, a háttérben meghúzódó érdekek, valamint egy tömérdek pénz. Ez mind az erzsébetvárosi bulinegyed, amiről vasárnap népszavazáson mondhatnak véleményt a lakók, legyen-e éjféli zárás. De a probléma ennél sokkal bonyolultabb, például azért, mert hiába írták ki a referendumot, valójában azt nagyon kevesen akarják.
Miközben a közvélemény-kutatási adatok szerint a Fidesz népszerűbb, mint valaha, Balázs Péter egykori uniós biztos és külügyminiszter a rendszer külső és belső repedéseiről, s már a Fidesz utáni idők forgatókönyvéről beszél.
A neurális hálózatok segítségével sokkal jobb fordításokra képesek a gépek – immár magyar nyelven is –, ám az emberi fordítók teljesítményének eléréséhez gondolkodásra is szükség lenne.
Harc dúl a közép-európai országok között az újabb szolgáltató központi befektetések elnyeréséért. Az esélyeket befolyásolja, hogy a fővárosok mellett mennyire rúghatnak labdába a vidéki települések.
Kovács Zoltán szerint a Guardian újságírója nem tartotta be a játékszabályokat a Kormányinfón, ezért nem panaszkodhat, hogy nem kapta meg a szót, amikor megkaparintotta a mikrofont. És különben is: elfogult a kormánnyal, hitelteleníti a lapját – bár az nem egyértelmű, hogy ettől miért nem kérdezhetett.
Az ország legtöbbet látott biztonságpolitikai szakértője már 2016 nyarán is erről beszélt. Most újra elmondta, majd mindenkit arra kért, szavazzon a Fideszre.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter január végén jelentette ki egy hódmezővásárhelyi fórumon, hogy az országban javul a közbiztonság, mert többen ülnek börtönben, és mert a közmunka mellett nincs idejük lopni az embereknek. Most tovább magyarázza a dolgot.
Amikor január végén a magyar miniszterelnök Bécsbe utazott, találkozott Heinrich Pecinával is. Először nem sikerült megmagyarázni a találkozó tényét, másodjára sikerült.
Az identitás kérdése lesz a legfontosabb kérdés, erről szól majd a politika Európában, mondta Orbán Viktor a kereszténydemokrata pártokat tömörítő Centrist Democrat International (CDI) vezetőségi ülésén után tartott sajtótájékoztatón.
Az olimpiai bajnok úszó is ott van Pjongcsangban a téli olimpián, nem szurkol, nem is úszik, sportdiplomáciai feladatokat lát el, részt vett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság sportolói és végrehajtói bizottság ülésén. Beszélt a jövőjéről is, meg arról, ott lesz-e még az úszás legjobbjai között.
A Nézőpont Intézet kutatása azt mutatja, egyre több kritikus cikk jelenik meg Magyarországról külföldön. Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint koordinált támadás zajlik Magyarország ellen.
A korábban a választójogi trükközésről valló fideszes házelnökről most újabb felvétel szivárgott ki, amelyben arról beszél, megbarátkozott azzal a helyzettel, hogy a mindenkori hatalom kialakítja a vele barátságos, közpénzből finanszírozott médiakörnyezetet.
Kőkemény nyilatkozatot adott ki az ENSZ menekültekkel foglalkozó szervezete, az UNHCR. Magyarország szerintük megszegi a nemzetközi kötelezettségeit. A Stop Sorost nem szabad elfogadni.
A kisfogyasztóknak továbbra is az állami közműcégek kínálják a legjobb gázárat, amivel a többi energiacég nem tud versenyezni – egyebek között erről is beszélt egy szakmai konferencián Kádár Andrea Beatrix, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energetikáért felelős helyettes államtitkára.
Ha valaki az állampapírok által biztosított hozam dupláját akarja elérni, alapvetően két dolgot tehet. Van egy kockázatos és egy kevésbé rizikós lehetőség. A Bankmonitor mindkettőt bemutatja.
Patyi András nem érti, miért beszél az ellenzék annyit a visszalépésekről, hát nem győzni szeretne mindenki? Hasonló szellemiségben nyilatkozott a rengeteg induló pártról is.
Rossz a sínek állapota, emiatt 24 helyen kell sebességkorlátozást beiktatni, ami miatt 4-5 perccel is lassabb a nagykörúti villamos a menetrendnél. A BKK korábbi vezérigazgatója is kiakadt az állapotok miatt.
A Valentin-napot választotta híres boltja bezárására Steven Telvi. A Manhattan Upper East Side negyedében található, The Source nevű drogéria 37 éven át Manhattan egyik leglátogatottabb üzlete volt, most mégis vége. Nincs egyedül.
Leleplezőnek szánt dokumentumot talált a köztévé Híradója az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosának tollából, de ő csak a bekövetkezett eseményeket jósolta meg majdnem helyesen.
Július 7-én, délután kettőkor találkoznak majd a felvonulók a Városligetben, onnan indul majd a tömeg a Kossuth térre. A szervezők mindent megtesznek azért, hogy a felvonuláshoz útközben is tudjanak csatlakozni, tehát nem akarnak rendőrségi kordonokat.
Szigorodnak a vélelmezett áramlopás esetére vonatkozó eljárási szabályok, a február 19-étől érvényes Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) rendelete a fogyasztót is védi – mondta Baranovszky György, a Budapesti Békéltető Testület (BTT) elnöke.
Az LMP politikusa azt szerette volna megtudni Simicskó István honvédelmi minisztertől, hogy mik a sorozatszámai a HM által értékesített 30.000 gépkarabélynak.
Kortárs írókat kért fel az Örkény Színház, hogy írjanak egy rövid szöveget az Élő Írók Társasága projekt számára. Az írásokat – mindennap egyet – színészek tolmácsolásában láthatjuk itt, a hvg.hu-n is. Ma megtudjuk – mert Tasnádi István leírta, Gálffi László pedig elmondja –, hogy "le lett írva az összes szó, az összes bölcs, fennkölt, vicces, trágár, meghökkentő, sablonos és mélyenszántó gondolat. Le lett írva minden, ami az emberi nyelvek szókészletével és logikai alakzataival egyáltalán lehetséges".
A jövőben jóval magasabb bírságokkal számolhatnak a vállalkozások a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által indított versenyfelügyeleti eljárásokban. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor a GVH számos olyan lehetőséget kínál a vállalkozásoknak, amelyekkel hatékonyan csökkenthető a bírságkitettség.
Az elmúlt években látványosan gyarapodott az EMIH ingatlanvagyona, miközben a rabbi a Fidesz közelébe sodródott. A vagyon gyarapodásáról Köves a HírTV Alinda című műsorában azt mondta, erre tulajdonképpen büszke és örül neki. Köves Slomó azt mondja, a Fidesz-KDNP-nek is vannak antiszemita tagjai.
A legnagyobb amerikai hedge-fundok év végi portfólióiról készült jelentésekből kiderült, hogy Soros György alapja sok más társával együtt olyan részvényekből vásárolt, amelyek kereshetnek az emelkedő béreken és a növekvő infláción. Vagyis ezekbe a szektorokba vándoroltak a dollármilliók.
A Demokratikus Koalíció elnöke azt mondta az Inforádió Aréna című műsorában, hogy a DK választási listája végleges, szerinte nem a különböző pártok miniszterelnök-jelöltjeivel, hanem Orbán Viktor kormányfővel kellene vitázni.
A kormánypártok egyhangúlag döntöttek a Stop Soros törvénycsomag támogatásáról, amelynek tárgyalása jövő héten megkezdődhet az Országgyűlésben, de döntés a választások után várható róla – mondta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője a kormánypártok kihelyezett, együttes frakcióülése után, csütörtökön Visegrádon.
Az OLAF jelentése csak "véleményjelentés", és az ott dolgozóknak is lehetnek politikai elfogultságaik - bár ez a 4-es metró ügyében fel sem merült. Nem lépünk ki az ENSZ-féle migrációs tárgyalássorozatból, viszont egyre jobban megéri napelemparkot létesíteni földműveseknek. A Kormányinfón Lázár hangja elcsuklott, Kovács Zoltán majdnem kivezettetett egy külföldi újságírót, aki később sem kérdezhetett. Lázár biztos abban, hogy a Fidesz nyeri a választásokat, és nem lát abban gondot, hogy Homolya Róbert és baráti köre még mindig ezer szállal kötődnek a magyar közbeszerzésekhez.
Velkovics Vilmos műsorvezető Kálló Dániellel, a Független Diákparlament szóvivőjével készített interjút, de interjú helyett a beszélgetés inkább számonkérés és szívatás volt. Mészáros Lőrinc csatornája most mindenhonnan megpróbálja eltüntetni a nyomokat.
Pályafelújítás miatt módosul a vonatok menetrendje a Budapest–Pusztaszabolcs–Pécs-vonalon február 26-tól július 15-ig – közölte a Mávinform az MTI-vel.A közlemény szerint jelentős menetrendváltozásra, és pótlóbuszos átszállásokra kell számítaniuk az utasoknak a vonalon és a csatlakozó vonalakon.
Növelt létszámú szakértői állománnyal készül a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) az új európai adatvédelmi rendelet hatálybalépésére – a hatóság elnöke erről egy szakmai konferencián beszélt.
Bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett költségvetési csalással vádol a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség tizenhat pedagógust, aki két tánciskola több mint nyolcszáz nem létező diákja után az évek alatt 61 millió forint állami támogatást vett fel jogtalanul.
Az Echo TV már az övé, most a Story TV körül sejlik fel, Csík Zoltán – akit a felcsúti polgármester emberének tartanak – nem tagadta a vásárlásról szóló értesülést.
Debrecen, Győr és Veszprém jutott tovább a 2023. évi Európa Kulturális Fővárosa címért folytatott verseny magyarországi előválogatásán – közölte az Európai Bizottság.
Nils Muiznieks egykori lett miniszter, 2012 óta az Európa Tanács emberi jogi biztosa ismét rárontott az Orbán-kormányra Stop Soros-ügyben, meg is kapta, most éppen Halász Jánostól a magáét. De lássuk, eddig mivel vívta ki a centrális erőtér haragját.
De most már rozmárnak tartja magát az ügyvéd, aki elindul a választásokon, Siófokon méretteti meg magát függetlenként, baloldali pártok támogatásával. A Balaton a mindene, képes órákat a vízben töltetni. Az ügyvéddel és politikus-jelölttel készült portrét a csütörtökön megjelent HVG-ben olvashatja.
Merthogy a Budapest–Belgrád-vasútvonal magyarországi szakaszának megépítése nem lesz kis dolog, a jobbikos Szilágyi György szerint a Budapest–Kelebia-vonal megépítése Magyarország várhatóan legdrágább vasútépítése.
Első osztályú ellátás Párizsban vagy New York-ban, alig 6600 jenért, átszámítva 15 500 forintért. Nem csoda, ha az ár hallatán a First Airlines kezdeményezése mágnesként vonzza a turistákat. Még akkor is, ha maga az utazás nem valódi.
Afganisztánban a helyzet változatlan: ezrek halnak meg továbbra is civilek a harcokban, öngyilkos merénylők és egyéb aljas támadások következtében. Lázár János és a kormány szerint azok az oltalmazottak, akik nálunk védelmet kapnak, nincsenek már otthon, mert hazamentek – Ön hazamenne egy ilyen országba?
Nils Muiznieks, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa csütörtöki közleményében aggodalmát fejezte ki a Stop Soros törvénycsomag tervezett bevezetésével kapcsolatban, amely véleménye szerint tovább súlyosbítja a szabadságjogok helyzetét Magyarországon.
A most közzétett hivatalos becslés szerint a román GDP 2017-ben hét százalékkal nőtt (a magyar néggyel). Ezzel szomszédunk a kontinens legjobbjai közé tartozik, már ami a statisztika szerint kimutatott bővülést illeti. De azért vannak szkeptikus hangok.
Sok mindent félbehagy a távozó Országgyűlés, és az sem világos, mikor akarnak szavazni a „Stop Soros” törvénycsomagról. A jövő heti kétnapos ülésen határozni csak a decemberben már megtárgyalt területrendezési törvényjavaslatról fognak.
Hitelfelvételnél milliókat is lehet bukni hosszú távon egy elhamarkodott, rossz döntéssel. Egy megfontolt, jó választással a nyereség lehet ugyanennyi. Melyiket választja?
A bírósági iratokhoz, határozatokhoz, valamint a közhiteles nyilvántartáshoz lehet majd hatékonyabban hozzáférni a jövőben a most induló Digitális Bíróság projekt nyomán. Az elektronikus hozzáférést 2,7 milliárd forint európai uniós támogatással építik ki a bíróságok.
Ovádi Pétert indítja a nagyobbik kormánypárt Veszprémben az árpilisi országgyűlési választásokon, beszédet is tartott a minap, hóban hallgatták őt a gyerekek.
Már nem csak megbélyegez, hanem a létükben fenyegeti a civileket a Stop Soros törvényjavaslat, mondják egyes civil szervezetek, miután tanulmányozták a szöveget, amely túl képlékeny meghatározásaival az önkénynek ágyaz meg. A 70-es években jobb volt a szabályozás, mint ez a törvény – amely elfogadása esetén erős nemzetközi tiltakozóhullámot hozhat el.
A Fekete Párduc megint egy olyan Marvel-film, amelyen átüt a rendező személyisége, s ez jó. Ryan Coogler megmutatta, hogy ebben a szigorú franchise-ban is lehet okosan táncolni.
Mi áll a gyöngyösi szocialista önkasztrálás hátterében? Hogyan kerül a képbe Fodor Gábor mérhetetlen támogatottságú pártja? Ki lesz az újabb balos bénázás haszonélvezője? Ennek jár utána a HVG legfrissebb száma.
Szalay Zoltán, Pulitzer-emlékdíjas és Táncsics Mihály-díjas fotográfus, a magyar sajtófotográfia kiemelkedő személyisége, a Magyar Sajtófotó Kiállítások elindítója, szellemi atyja és 30 éven át a rendezője 2017. február 14-én, 82 évesen hunyt el. Sokszínű tematika jellemezte a munkásságát, amely az 50-es években kezdődött igazolványképek készítésével. A későbbiekben országos lapok és hetilapok munkatársa, rovatvezetője, képszerkesztője volt és fotósgenerációk nevelkedtek fel a keze alatt. Az elmúlt hatvan évben készült riport- és zsánerképei ma már olyan dokumentum értékűek, amelyek a magyar társadalomábrázolás, politika- és kultúrtörténet és a magyar fotográfiatörténet számára is nélkülözhetetlenek.
Az ELIOS-féle minta máshol is felbukkant az OLAF-vizsgálat szerint, és ez a gyanú Homolya Róbertre is rávetült. Aki szerint 3,3 milliárd visszafizetése bagatell tétel.
Nem mondhatjuk, hogy nem figyelmeztettek, valóban szigorították a Stop Soros néven futó hármas törvénycsomagot. De az meglepő, mely területen keményítettek be. Mostantól ugyanis a teljes legális migráció is célpontba került. A jövő héten kezdődő tavaszi ülésszakban kizárólag erről a törvényről beszélne a Fidesz. Ezért még egy kétharmados szavazást is magára vállalt. Cirkuszt akar, de tapsot nem vár.
Bár Kocsis Máté romaügyi ténykedése finoman szólva megosztotta a közvéleményt, a kerületi roma önkormányzat azért kitüntette tízéves példamutató munkájáért.
16 milliárd euró van Kadhafi olajbefektetési alapjának számláján, melyet Brüsszelben vezetnek. Az osztalékokat és kamatokat szorgosan fizetik is rendszeresen erről a számláról olyan ügyfeleknek, akik a számláikat Bahreinben és Luxemburgban vezetik. Kik ők?
Több ezer tüntető vonult utcára Szarajevóban, hogy követelje évtizedek óta visszatartott járandóságait. A Hidrogradnja egykori jugoszláv állami vállat volt alkalmazottairól van szó, akik a bér- és nyugdíjharc élharcosai.
Kortárs írókat kért fel az Örkény Színház, hogy írjanak egy rövid szöveget az Élő Írók Társasága projekt számára. Az írásokat – mindennap egyet – színészek tolmácsolásában láthatjuk itt, a hvg.hu-n is. Ma Nádasdy Ádám mesél Kókai Tünde hangján egy különös utazásról.
Ma tárgyalja az Országgyűlés Házbizottsága azt, az ellenzéki pártok által benyújtott törvénymódosítást, amely megelőzné a gyermekes családok hajléktalanná válását. Amennyiben A Város Mindenkié Csoport által kezdeményezett javaslat sürgősségi tárgyalásához a bizottság nem járul hozzá, úgy a kilakoltatási moratórium májusi lejártával gyermekes családok sokasága kerülhet utcára.
A szakma és a szakmapolitika számára is javaslatokat fog tenni a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság annak érdekében, hogy javuljon a sürgősségi osztályok, illetve az ott dolgozók megítélése.
Lázadnak a szülők a menzaételek ellen egy I. kerületi iskolában, és panaszkodnak Zuglóban is. Mindkét önkormányzat területén a Hungast szolgálja fel az ebédet. A vállalkozás a közétkeztetési piac egyik dinamikusan fejlődő, fideszes kötődésű cége. A jól dokumentált panaszok ellenére a Hungast egyre-másra nyeri a közbeszerzéseket.
"Szerintem dolga a színháznak, hogy kommentálja, amiben vagyunk, nem kell behúzni fület, farkat! Akinek ez nem illik az alkatához, ne csinálja, de akinek kedve van hozzá, miért ne tegye?" – mondja a 36 éves marosvásárhelyi Székely Csaba, a kortárs magyar irodalom egyik legkülönlegesebb személyisége. Bánya-trilógiájával (Bányavirág, Bányavakság, Bányavíz) futott be, most jelent meg drámáinak gyűjteménye Idegenek címmel, de dolgozott az Alföldi-féle Passio XXI.-en és írt egy történetszálat a Terápia harmadik évadába is. Interjú.
Két hónappal az országgyűlési választások előtt az volt a célunk, hogy találjunk olyan választókerületet, ahol nem borítékolható a Fidesz győzelme és van esély ellenzéki győzelemre. Baranyában több ilyen csatatér is található, most a Baranya 1-es körzetre fókuszálunk, amelynek nagy részét Pécs városa és annak lakói adják.
Nagyot megy mostanában Németh Szilárd Fidesz-alelnök, a kolbászos tepertőkrém receptje és az Arany Jánost elemző mondatai után ma a szabad piac, a gázár és a politikai kampány összefüggéseit elemezte – Önök pedig eldönthetik, hogy igaza van-e.
Hatszorosára drágult a kék agávé felvásárlási ára az elmúlt két évben, amit a kisebb tequilafőzdék már nem engedhetnek meg maguknak. Hiány lesz az olcsó mexikói párlatból.
Havonta több mint ezer forinttal alacsonyabb számlát ígér az E.ON, mint amennyit az állami szolgáltatónál kell fizetni. A rezsibiztos megmagyarázta a dolgot.
Bár a munkajogi szabályok védik az emberi reprodukciós eljárásban részt vevő női munkavállalót, a helyzet így sem egyszerű. Beavassuk-e a munkáltatót vagy sem? Mettől meddig tart egy eljárás? Mikor mondhatjuk, hogy befejeződött? Meddig nem szüntetheti meg a munkáltató felmondással a munkaviszonyt? Az újabb kezelés tartamára is jár védelem? Tudja meg az Adózóna cikkéből!
A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szakmai anyaga felhívja a figyelmet arra, hogy a politikai kampányokban és a politikusok által szervezett rendezvényeken milyen típusú gyermekrészvétel sérti a gyermekjogokat, és ajánlásokat fogalmaz meg a valódi gyermekrészvétel érdekében.
Január elején előállt tizenegy ismert ember, akikből mára tíz lett. Készek kormányfőjelöltet is támogatni, Mellár Tamás és Magyar György mögé is beállnának. Lévai Katalin kiszállt a V18 csoportból és pártot alapított, tevékenységét zavarónak tartja a csoport.
A dohányzás visszaszorítására létrejött francia állami testület (CNCT) hivatalos bűnügyi feljelentést tett „az emberi élet és egészség veszélyeztetése miatt” a világ négy nagy dohánycégének francia leányvállalatai ellen.
Bajban vannak a nyugdíjasok Nagy-Britanniában (is). Elég fölütni a konzervatív bulvárlapot, a Daily Mailt, hogy egy friss összeállításból megtudják: ők az utolsók a fejlett államok között az OECD listáján, még Kelet-Európa és Latin-Amerika országai is jobban állnak náluk. Az állami nyugdíj a szigetországban ugyanis csak az átlagfizetés 29 százaléka.
King Krule a Czech One klipjében az egyik pillanatban elemelkedik a földtől, hogy aztán föld és az ég között lebegve merengjen múlton, jelenen, jövőn. Olyan, mint a Birdman, vagy a Jupiter holdjának hőse, levitál, mi meg lent, a földről fürkésszük. Tudjuk, hogy valami különleges történik, csak nem nagyon értjük. Nagyjából ezt a pillanatot nyújtotta egyórásra budapesti koncertjén a King Krule, Archy Marshall itthon is népszerű punk/jazz/hiphop formációja.
Kortárs írókat kért fel az Örkény Színház, hogy írjanak egy rövid szöveget az Élő Írók Társasága projekt számára. Az írásokat – mindennap egyet – színészek tolmácsolásában láthatjuk itt a hvg.hu-n is. A mai epizód Bodor Ádám története a falánk ötvenesről és a fád pizzafutárról – Pogány Judittal és Novkov Mátéval.
Közleményt juttatott el a sajtó részére, amit a Patent Egyesület közölt. Az elmúlt napok hírei megszólalásra kényszerítették, pedig nem közszereplő és semmilyen formában nem kíván volt élettárs közéleti tevékenységében részt vállalni.