szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Tagadja Ruszin-Szendi Romulusz, hogy minősített információkat adott volna ki Hollónak vagy másnak. A vádakról azt mondta: lóf.sz, esti fény.

Kétszer találkozott Holló Istvánnal nyílt helyen, nagyobb társaságban Ruszin-Szendi Romulusz, ezt maga a volt vezérkari főnök mondta, amikor erről kérdezték hétfőn – írja a Telex. Ruszin-Szendi arról kérdezték, hogy ismeri-e a kémkedés miatt letartóztatott Hollót. Azt tagadta, hogy minősített információkat adott volna ki Hollónak vagy másnak. Az ellene felhozott vádakról úgy fogalmazott: „lóf.sz, esti fény”.

A találkozásokról azt mondta, ez nem bizonyíték, és nem bizonyít semmit, mert nem történt semmi.

Hollóról először Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője beszélt, a Nemzetbiztonsági Bizottság zárt ülése után azt mondta, hogy „a magyar elhárítás hosszú ideje tudott egy Holló István nevű ukrán állampolgárról is, aki az ukrán katonai hírszerzéssel együttműködve Magyarországon az ország hadseregének és energetikai rendszerének megismerésére vonatkozó aktív hírszerző tevékenységet folytatott”.

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke hétfőn azt mondta, a kormány Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök letartóztatására készül. Videója végén pedig az „emberarcú fideszesekhez” szólt. Gulyás Gergelynek, Cser-Palkovics Andrásnak, Kósa Lajosnak és Navracsics Tibornak azt üzente, most még ki lehet mondani, hogy „eddig és ne tovább”, most még „be lehet húzni a féket a szakadék felé rohanó Orbán-vonaton”.

Magyar Péter szerint Ruszin-Szendi Romulusz letartóztatására készül a kormány

Az ellenzéki politikus azt mondja, ez olyan határátlépés lenne, amit már nem lehet megbocsátani.

Erre válaszul Gulyás Gergely azt írta, az ellenzéki pártvezetés sem ad felmentést a törvények betartása alól. „Aki betartotta a törvényeket, és nem működött együtt ukrán kémekkel a hazája érdekeivel szemben, annak nincs mitől tartani” – teszi hozzá.

A jelenleg letartóztatásban lévő, ungvári lakcímű Holló István egyébként együtt bizniszelt NER-es gazdasági nagyágyúkkal:

A Fidesz által leleplezett kémgyanús ukrán Holló István nemrég még a Fidesz gazdasági elitjével üzletelt, milliárdos állami megbízáshoz jutva

Kocsis Máté szerint a magyar elhárítás régóta tudott a kémkedéssel gyanúsított és le is tartóztatott ukrán férfiról, de a Fidesz még régebben tudhatott róla, hiszen évekkel ezelőtt közös biznisze volt a NER gazdasági elitjével. Közös thaimasszázs-cégük nyert el a Covid-járvány idején milliárdos állami megbízást, azóta pedig felszívódott.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!