szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Néhány nap leforgása alatt akkora visszhangot váltott ki egy amerikai kisváros vezetésének rendelkezése, melyben bekérték a hozzájuk jelentkező álláskeresők közösségi oldalalakon használt jelszavait, hogy azóta közleményt adtak ki, melyben elnézést kértek az érintettektől.

Mint arról a hvg.hu is beszámolt, a montanai Bozeman városában bevezették azt a megkérdőjelezhető gyakorlatot, mely szerint, aki a közszférában szeretne dolgozni a településen, annak – a közbiztonság érdekében – be kell szolgáltatnia a különböző közösségi oldalakon használt felhasználóneveit és jelszavait.

Az eset óriási felháborodást váltott ki, s a helyi tévécsatorna által végzett közvélemény-kutatás eredményei azt mutatták: a lakosok 98 százaléka ellenzi a magánszférába történő ilyen mértékű behatolást, amely egyébként munkajogi és alkotmányos szempontokból is aggályos.

Mostantól azonban nem kell aggódnia a személyiségi jogvédőknek, Bozeman vezetése a C|Net értesülései szerint ugyanis már nem igényli, hogy az álláskeresők a virtuális életük e részleteit is megosszák a jelentkezési lapjukon. A városvezetés által kiadott közlemény szerint „a jelentkezők jelszavaira, felhasználóneveire és egyéb internetes adataira vonatkozó igényünk, úgy tűnik, átlépte azt a határt, amely még elfogadható a közösség számára. Tiszteletben tartjuk azokat a panaszokat, amelyeket az állampolgárok megfogalmaztak ezzel kapcsolatban és elnézést kérünk, ha ez rossz fényben tüntette volna fel Bozeman városát”.

A településen a közlemény szerint átfogó vizsgálat alá veszik a korábbi rendelkezést. A helyi tévé riportja szerint egyébként a bozemani önkormányzat már évek óta csak úgy engedte az álláskeresőket felvételizni a különböző városi pozíciókba, ha jelentkezési lapjukon feltüntették a Facebookhoz és MySpace-hez hasonló közösségi oldalakon használt belépési adataikat.

Az internetes szabadságjogokért küzdő Electronic Frontier Foundation komolyan bírálta ezt a gyakorlatot.

„Nincs mentség egy ilyen rendelkezésre, amely betör a magánszférába, emellett sérti a munkavállalók jogait, az amerikai alkotmány első kiegészítésének értelmében” – nyilatkozta az EFF ügyvédje, Kevin Bankston a C|Net-nek. „Felmerül a kérdés, meddig lehet ezen a téren elmenni? Legközelebb már a naplóbejegyzéseinket is lefénymásolják?”

Chris Kukulski, az önkormányzat munkatársa az egyik tévécsatornának nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy a szenzitív adatokat nem igényelték egészen addig, amíg a jelentkezőknek feltételesen fel nem ajánlották az állásokat. A CBS egyik helyi forrása szerint a már a városvezetés tulajdonában lévő jelszavak bizalmas adatként továbbra is a település tulajdonában maradnak.

hvg.hu Karrier

Bekérik a közösségi oldalon használt jelszavakat az állásinterjún

Az amerikai Montana állam Bozeman nevű városának vezetősége meghökkentő rendelkezést hozott: aki a közszférában szeretne dolgozni a településen, annak – a közbiztonság érdekében – be kell szolgáltatnia a különböző közösségi oldalakon használt felhasználóneveit és jelszavait.

hvg.hu Tech

A közösségi hálózatok a cégek életében

A közösségi hálózatok már jópár éve alakítják át az internetfelhasználók keresési, médiafogyasztási és információkezelési szokásait. A vállalatok azonban még csak ismerkednek az új trendekkel és szokásokkal. Az idei év minden bizonnyal a céges közösségi hálózatok kiépítésével és hatékonyságának felmérésével fog telni. Összeállításunkban bemutatjuk, hogyan tudja segíteni a dolgozókat a vállalati szociális szoftverfelhasználás.

A legtöbb szereplőm egyszer csak rájön, hogy a világ más, mint hitte – interjú Chuck Palahniukkal, a Harcosok klubja írójával

A legtöbb szereplőm egyszer csak rájön, hogy a világ más, mint hitte – interjú Chuck Palahniukkal, a Harcosok klubja írójával

A nyugatos magyar politika kudarcai és esélyei

A nyugatos magyar politika kudarcai és esélyei

Hatékonyabb, jobb és nagyobb hulladékudvar-hálózat

Hatékonyabb, jobb és nagyobb hulladékudvar-hálózat

Tűz okozta füstben halt meg egy férfi Hortobágy-Szászteleken

Tűz okozta füstben halt meg egy férfi Hortobágy-Szászteleken