Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Vincze Szabolcs Foci-Eb

A büntetőpárbajra szétestek a horvátok, török továbbjutás

következhetett. A játék utolsó perceiben Luka Modric góljára váratlanul Semih Sentürk felelt, a büntetőkre pedig Slaven Bilic együttese pszichésen
teljesen szétestek a horvátok. Modric és Rakitic még a kaput sem találta el, Petric lövését a korábbi hibáját javító Rüstü

MTI Világ

Veszélybe került a további EU-bővítés

reformszerződés teljes ratifikálásáig. Az EU-tagországok állam- és kormányfőinek kétnapos találkozója után a német kormányfő
források szerint Cipruson sem vehető még teljesen biztosra a jóváhagyás, és némi késedelmet szenvedhet Nagy-Britanniában is.    Merkel

hvg.hu Tech

Úszó város a klímaváltozás elől menekülőknek

azoknak szánják, akiknek a globális felmelegedés következtében emelkedő tengerszint miatt el kell majd hagyni otthonaikat. A tengeri városok
szigetek célja, hogy teljesen önfenntartó lakóhelyet kínáljon a klímaváltozás következtében hontalanná válóknak. A Lilypad

HavariaPress Autó

Darázs bénította meg a forgalmat

Egy ember megsérült, egy útszakaszt pedig rövid időre teljes szélességében le kellett zárni, miután balesetet okozott egy autóablakon
A rovart a vezető ki akarta hessegetni a kabinból, de eközben a járműve az útról elkezdett lesodródni. Mikor ezt a férfi észrevette, egy
... kormánymozdulattal megpróbált visszamanőverezni, ám a kisteherautó így is letért az útról, és egy villanyoszlopot teljesen kiütött a
... rövid időre teljes szélességében le kellett zárni, a további helyszínelés félpályás útlezárás mellett folyik. A járművet vezető férfi

techline.hu Tech

Megjött a legújabb böngésző az Opera 9.5 – kétszer gyorsabb!

A mondás persze nem helyes: hiszen a MAC felhasználók teljesen kimaradtak (Safari
A mondás persze nem helyes: hiszen a MAC felhasználók teljesen kimaradtak (Safari ugye…), sőt szerintünk az sem biztos, hogy aki
... és Javascript elemeket mint elődei, ráadásul maga a böngésző is gyorsabban betöltődik. Teljesen ingyenes!

hvg.hu Shake

Miért szeretjük a sárkányokat?

rosszat, félelmeteset képviselve. Az utóbbi években a fantasy könyvek és filmek növekvő népszerűségének köszönhetően komoly
Az egyik első, igazán széles nézőközönséget elérő film, amely már nemeslelkű, bátor és okos sárkányokról mesélt, a Sárkányszív volt
... filmben is fontos szerepet játszottak az óriási mesealakok. © Agave Kiadó Az Agave kiadó egy sárkány sztárról szóló
... – alig várjuk a második és a harmadik részt. A hírek szerint Temeraire filmen is megjelenik majd, és hogy a sztársárkány megfelelő

MTI Itthon

Fidesz: politikai és gazdasági kényszer az előrehozott választás

Navracsics Tibor szerint a napokban nyilvánosságra került gazdasági adatok is a kormány teljes tehetetlenségét mutatják, így az előre
képtelen kezelni a problémákat, teljes a kormányzati tehetetlenség. Szerinte ezért az előre hozott választás nemcsak politikai, de

MTI Plázs

Biztonságos szex irányított spermákkal

A legújabb kutatások a férfiak nemzőképességének időszakos, nem végleges, de teljesen biztonságos megszüntetésére
A jelenleg alkalmazott óvszerek viszont nem teljesen megbízhatók, hiszen meghibásodhatnak, kilyukadhatnak. Az ondóvezeték elvágása

MTI Autó

Teljes útzár a 6-os főúton baleset miatt

Baleset miatt teljes szélességében lezárták a 6-os főutat Szekszárd és Kakasd között csütörtök délután - tájékoztatta az MTI-t csütörtök
sajtóreferens. A gépkocsi utasai kiszálltak, feltehetően könnyű sérüléssel megúszták a balesetet, a 6-os főutat azonban teljes

MTI Itthon

Halálos baleset Devecsernél, teljes útzár

Életét veszttette egy ember abban a balesetben, amely kedd délután történt a 8-as számú főúton Devecser határában; a baleset miatt a főutat
A sávját elhagyó autós a helyszíne életét vesztette. A vétlen autóst könnyebb sérülésekkel szállították kórházba. A főutat Devesernél

Napi 50 esetben intézkednek a BKK rendészei, pedig nincsenek elegen

Napi 50 esetben intézkednek a BKK rendészei, pedig nincsenek elegen

Pörög a lakáspiac: úgy nő a kereslet, hogy azzal a kínálat nem bír lépést tartani, és az adásvételek is kilőttek

Pörög a lakáspiac: úgy nő a kereslet, hogy azzal a kínálat nem bír lépést tartani, és az adásvételek is kilőttek

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Von der Leyen mentőövet dob az autógyártóknak: megúszhatják a százmillió eurós kibocsátási bírságokat

Von der Leyen mentőövet dob az autógyártóknak: megúszhatják a százmillió eurós kibocsátási bírságokat

Német lap: Európának semmi szüksége nincs Orbán Viktorra

Német lap: Európának semmi szüksége nincs Orbán Viktorra

Varga Mihály a jegybank élén: a kormány fiókvállalatává válik az MNB?

Varga Mihály a jegybank élén: a kormány fiókvállalatává válik az MNB?

Az akadémiai dolgozók visszautasítják Hankó miniszter állítását

Az akadémiai dolgozók visszautasítják Hankó miniszter állítását

Mártha Imre: Amit Tóni kreált rólam, azt ezerszeres szorzóval tette

Mártha Imre: Amit Tóni kreált rólam, azt ezerszeres szorzóval tette

A címlapról ajánljuk