Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Világ

Felbomlott a holland kormánykoalíció

Felbomlott a holland kormánykoalíció szombat hajnalban, miután két legnagyobb pártja nem tudott megegyezni az elvben idén lejáró
együtt dolgozni. E kormány számára nincs már követendő jó út." A szociáldemokratákat vezető Wouter Bos szombaton úgy nyilatkozott, hogy
... azt a hazájában kirobbant kormányválság miatt. Hivatalosan a királynőnek kell kiírnia az új választásokat. Az ellenzéki pártok

MTI Itthon

Az LMP feljelentést tervez, de MDF-s összefogást nem

Több konkrét esetre hivatkozva feljelentést tesz a Lehet Más a Politika (LMP) párt, álláspontja szerint ugyanis az ajánlószelvények
... törvénysértések sorozatát jelenti, s a pártok megfélemlítik a választókat - közölte a szervezet kampányfőnöke pénteken
miatt - közölte.     Karácsony Gergely elkeserítőnek nevezte az állapotokat, és kitért arra, hogy a párt szombaton bemutat egy
... esetében volt már támogatottjuk, a nagykanizsai jelölttel együtt már valamennyi zalai körzetben indul a párt az áprilisi választásokon
..., hogy azokat rögtön kitöltetik és úgy viszik vissza. Borsodi kisfalvakban "két-háromezer forintért vásárolják fel a cédulákat", másutt a

MTI Világ

Elsüllyedt egy iskolahajó Brazília közelében

Elsüllyedt egy iskolahajó Brazília partjainál; mind a 64 utast és tengerészt kimentették - közölték pénteken a brazil
repülőgépről három órával később, a parttól 300 mérföldre látták is a mentőcsónakokat. A szerencsétlenül járt egyetemistákat
... még a parti őrség mentőhajójának megérkezése előtt felvették más hajók. A Concordia nevű hajó egy Montreal közelében fekvő kanadai

Interjú

Bihari Mihály: Az egész politikai osztályt nem lehet bűnözőként kezelni

A kormány- és az ellenzéki pártok közötti engesztelhetetlen szembenállás egy olyan politikai kultúrát tükröz, amelyben ismeretlen a
közötti megegyezés, sőt maga a tárgyalás is árulásnak számít, a gyengeség jele. Innen fakad, hogy az egyik párt képviselői a velük
... a törvényeket egy kétharmados párt sem tehet meg mindent, nem vezethet be diktatúrát, számos hatalomkorlátozó és alkotmányos garancia
... tarthatják a pártokat. Ha egy párt demokratikus választásokon, legitim módon kétharmados többséget szerez, ezt a

MTI Tech

Elsőként magyarok elemezték a legenergikusabb részecskeütközéseket

Magyar kutatók elemezték elsőként az eddigi legnagyobb energiájú részecskeütköztetésekből származó eredményeket - olvasható a Magyar Tudományos
az ELTE doktorandusz hallgatója publikált tanulmányt a Journal of High Energy Physics című szaklapban. Mint az MTA honlapja kiemeli
... részecskékből a fizikusok kiszűrhessék az igazán figyelemre méltó, ritkán észlelt részecskéket. Az MTA-honlap szerint a kapott

MTI Itthon

Negyven párt indulna az áprilisi választásokon

Újabb pártot vett nyilvántartásba az Országos Választási Bizottság (OVB) pénteken, ezzel negyvenre nőtt azoknak a jelölőszervezeteknek a
ezt azzal indokolta, hogy a Magyarországi Zöld Párt bírósági nyilvántartásában szerepel a rövidítés, a másikéban nem. Az indulni
... az alábbi pártokat vette nyilvántartásba: Civil Mozgalom (CM); Vállalkozók Szövetsége a Reformokért (VSZ); Magyar Szocialista
... Szociáldemokrata Néppárt (ÚSZNP); Demokrata Unió (DU); Magyarok Egymásért Szövetsége (MESZ); Magyar Republikánus Politikai Párt (MRPP

MTI Itthon

LMP-sek kiirtására buzdított a Szent Korona Rádió?

Az LMP feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen közösség elleni izgatás bűntettének gyanúja miatt, mert közlése szerint a pártot
Schiffer András, a párt országos listavezetője csütörtökön azt közölte, hogy a Fővárosi Főügyészségen tesz feljelentést. Mint mondta, a
... Rádió honlapján a pártról olvasható egyik cikk kimeríti a közösség elleni izgatás bűntettét azzal, hogy "kiirtandónak
... párt tagjait". A február 10-én megjelent cikk szerint ugyanis az LMP egy "nemzetellenes formáció", mely "tűzzel-vassal irtandó minden

MTI Itthon

Kövér állítólagos voksvásárlási tervéről játszott le hangfelvételt az MSZP

a szocialisták szerint a választójog korlátozását jelentik. A Fidesz szerint Kövér László egy szlovák párt ironikus ötletét
az ötletet egy cseh párt találta ki, de neki ez már hamarabb eszébe jutott. Furcsának nevezte, hogy nincs szavazati joga azoknak a
... is így maradjon, meg kell védeni köztársaság intézményét. Fidesz: Kövér László egy szlovák párt ironikus ötletét ismertette A
... szóvivője szerint egy szlovák liberális párt ironikus ötletét ismertetette Kövér László azon a hangfelvételen, amelyet a szocialista

MTI Világ

Magyarul is kampányolna az új szlovákiai párt

A magyar választókat is meg akarja szólítani a Szabadág és Szolidaritás (SaS) nevű új szlovák párt, de speciális kisebbségi programja
... a párt választási kampányában egyáltalán nem lesz a magyaroknak szánt téma - állítja Somogyi Szilárd, a SaS 12 tagú országos tanácsának
 "Speciális, magyaroknak szánt programunk, témánk azonban nem lesz, nincs is ilyen témánk, programunk. Mivel polgári párt vagyunk
... is van, amelyet a Magyar Koalíció Pártja (MKP) sem nagyon hangoztat. Saját kisebbségi politikát tehát nem akarunk kialakítani, de ha az
..., s ez a szélsőségek elleni küzdelem szempontjából is fontos. "A párt főleg gazdaságpolitikai alapokra épült, ez az erős oldala a

Novák Zoltán Publicisztika

Fidesz kampány: erőkultusz, finomra hangolva

A Fidesz kampányában az erő fogalomköre nemcsak a retorikában és szóhasználat tekintetében vált dominánssá, hanem a párt
... is egyfajta finomra hangolt erőkultusz hatja át. Ez kihat a párt harcmodorára, érvrendszerére és a tartalmi mondanivalóra egyaránt. A
kommunikációjában, tulajdonképpen nem újdonság, hisz az már a párt 2007-ben közreadott Erős Magyarország című alapprogramjában is
... koncepció megszületése óta a párt nem frontálisan, hanem differenciáltan támad, az elégedetlenség akkumulációjára alapoz, és
... igyekeztek csökkenteni Orbán Viktor szerepléseinél, és ebbe a tendenciába illeszkedik a párt finomra hangolt erőkultusza is, amelyben

MTI Itthon

Horváth Csaba az MSZP főpolgármester-jelöltje

helyén Horváth Csaba szerepel, így ő lesz a párt főpolgármester-jelöltje, ha ezt jövő héten a fővárosi küldöttértekezlet is jóváhagyja
mandátumáról, miután a párt budapesti elnöksége erre kérte a BKV-botrány miatt. Egyéni választási körzetében Katona Tamás pénzügyi
... 2002-ben volt jelölt. Közülük Katona Bélát a párt a tavaszi országgyűlési választások után visszaléptette, a másik két politikus pedig

MTI Itthon

Csökkent a Fidesz támogatottsága

Február második hetében szignifikánsan csökkent a Fidesz támogatottsága, az ellenzéki pártra most vasárnap az aktív szavazók 43
Az intézet megállapítása szerint a korábbi Fidesz-szavazók inkább elbizonytalanodtak, és nem pártoltak át más párthoz. Az aktív
... között. Az előző heti eredményekhez képest mind a Jobbik, mind az MSZP táborának nőtt az elkötelezettsége, így a hűsége saját
... között. Ennek köszönhetően magasabb arányuk választaná második szavazatával is jelenlegi pártját.  A Fidesz-szimpatizánsoknak

MTI Világ

Hóeltakarításért mondatnák le a hamburgi parlament elnökét

Lemondásra szólították fel szerdán az ellenzéki pártok az önálló tartománynak számító Hamburg parlamentjének elnökét, aki - miközben az
számlájára, de vezeklésének ez a formája ismét csak heves felháborodást váltott ki. A parlamenti elnök által elkövetett hivatali visszaélés saját
... polgármestere, Klaus Wowereit sem. A szenátus (tartományi kormány) ellenzéki pártjai ismételten bocsánatkérésre szólították fel a

Ötven éve halt meg Németh László

Ötven éve halt meg Németh László

Révész Sándor: A kormány ellen fordítható a választások előtti ígéretcunami

Révész Sándor: A kormány ellen fordítható a választások előtti ígéretcunami

Sok felnőtt gyanítja, hogy ADHD-s, de akár még rossz kezelést is kaphatnak

Sok felnőtt gyanítja, hogy ADHD-s, de akár még rossz kezelést is kaphatnak

A Fidesz ráhajtott a harmincas-negyvenes nőkre, de mit ajánl nekik a szülésen kívül, és mit kínál Magyar Péter?

A Fidesz ráhajtott a harmincas-negyvenes nőkre, de mit ajánl nekik a szülésen kívül, és mit kínál Magyar Péter?

Kanállal szúrta ki egy beteg az ápoló szemét a kaposvári kórházban

Kanállal szúrta ki egy beteg az ápoló szemét a kaposvári kórházban

Amerikának is odaszúrtak a legjobb dokumentumfilm rendezői az Oscar-gálán

Amerikának is odaszúrtak a legjobb dokumentumfilm rendezői az Oscar-gálán

Milyen illatosítót használ? Találtak egyet, ami olyan veszélyes lehet, mintha dízelfüstöt lélegezne be

Milyen illatosítót használ? Találtak egyet, ami olyan veszélyes lehet, mintha dízelfüstöt lélegezne be

21 561 ember rá a bizonyíték: így változik a bél egészsége a különböző étrendek miatt

21 561 ember rá a bizonyíték: így változik a bél egészsége a különböző étrendek miatt

Megtagadták egy magyar katonai repülőgép leszállását Bosznia-Hercegovinában

Megtagadták egy magyar katonai repülőgép leszállását Bosznia-Hercegovinában

A címlapról ajánljuk