Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Gazdaság

GKI: lassan megkezdődhet a kamatcsökkentés

A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az Erste Bank együttműködésével készített – előrejelzése szerint a konvergencia-program idei része szinte
lassult, januárban már alig haladta meg az 1 százalékot. Eközben az idei első hónapban a bruttó keresetek 7,1 százalékkal, a nettó
..., míg a magyar tőkeexport magasabb lett a korábbinál. Részben a forint ingadozási sávjának megszüntetésére irányuló spekuláció

MTI Világ

Cunami a Salamon-szigeteken

Szökőár zúdult a Csendes-óceán déli részén fekvő Salamon-szigetek több településére, miután erős földrengés rázta meg a térséget

hvg.hu Gazdaság

Befektetési tanácsok április elejére

A külföldi befektetők továbbra sem tartanak nagyobb korrekciótól. A forint erősödése csak részben köszönhető a hazai makrogazdasági
mérsékelt emelkedését láthattuk, minden nagyobb, robbanásszerű kilengés nélkül. Az is érdekes tény, hogy a forint erősödése most is csak

MTI Világ

Izrael: a palesztin kormányfő 1 millió dollárt utalt a Hamásznak

Iszmáil Haníje palesztin kormányfő több millió dollárt kapott egy szaúdi adományozótól, és az összegből 1 milliót a Hamász radikális
  Az izraeli források szerint a palesztin miniszterelnök március 15-én, két nappal a palesztin egységkormány megalakulása előtt
... és az egységkormány helyzetének megingatását célzó izraeli kampány részei. Hamad azt mondta, hogy Haníje nem kapott pénzt
... ki Ehud Olmert izraeli miniszterelnök vasárnap Nancy Pelosit, az amerikai képviselőház elnökét fogadva. Olmert a március 17-én

MTI Itthon

Mucsi, Badár és Csányi újra ellenőrködött és dedikált

Április 1-je alkalmából a Kontroll című film szereplői kérték felmutatásra a jegyeket és bérleteket a Deák téri metróállomáson - a
hogy mindenki épségben megússza az ellenőrzést, amelyen április 1-jére tekintettel senkit nem büntettek meg. Az akcióban

MTI Itthon

Gyurcsány: úgy beszélek, mintha valaki lehallgatna

Magyarország jelenlegi problémáit részben az okozta, hogy az utolsó hat évben 40 százalékkal nőtt a bérek vásárlóértéke, és a kormánynak
a jövedelmek nem fognak tovább csökkenni. Gyurcsány szerint gyávaság volt a politikusok részéről, hogy az elmúlt években mindig azt

hvg.hu Gasztro

Kié a legjobb pálinka?

Ismét bizonyítottak a hazai párlatok a szakma legnagyobb közép-európai versenyén, a Destillata 2007-en. Magyarország – akárcsak tavaly
desztillátumok vehettek részt. A kóstolás során a nemzetközi zsűri négy fő szempont alapján értékelte a párlatokat: az illat
....: 1 bronz Békési Pálinka Zrt.: 1 arany Bestillo: 1 arany, 7 ezüst és 1 bronz Brill Pálinkaház: 5
...: 1 ezüst és 1 bronz Kökötö Kft. / Thummerer Vilmos: 3 ezüst és 1 bronz Miskolci Likőrgyár Zrt. / Prekop

MTI Itthon

Előzetesben az olaszliszkai ügy újabb gyanúsítottja

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság pénteken azt a fiatalembert, akit a rendőrség azzal gyanúsított meg, hogy tevőlegesen részt
aki a rendőrség gyanúja szerint részt vett az olaszliszkai bűncselekményben. Vele együtt már nyolcan vannak előzetesben - mondta a
... letartóztatásba helyezte őket. A nyomozó hatóság ekkor nem zárta ki, hogy további személyeket gyanúsít meg. A gyanúsítottak köre tavaly november

hvg.hu Világ

Hatalmas meglepetés: kiesett a címvédő a vízilabda vébén!

A világ- és Európa-bajnok Szerbia vízilabda csapata 10:7 (3:1, 3:1, 2:1, 2:4) arányú vereséget szenvedett
! Nagy meglepetésre - a meccseleji 1-0-ás szerb vezetést leszámítva - Horvátország csapata végig vezetve legyőzte Szerbiát, és

hvg.hu Vélemény

Szembemegy a fővárossal a szocialista Szanyi Tibor

Szanyi Tibor, a parlament gazdasági bizottságának tagja, angyalföldi MSZP-s képviselő tíz szocialista társával együtt 2007. március 5-én
konzultáltam. A Főtáv vezetői mégis azt terjesztik rólam, hogy egyszerűen nem értem meg a kalkulációikat, az én képességeimben van a
.... Levelük szerint elszomorítja őket, hogy egy felelős politikus – ez én lennék – mindenféle tájékozódás nélkül nyilatkozik a távfűtés

MTI/hvg.hu Itthon

Történelmi győzelem: megvertük az olimpiai bajnokot

A magyar jégkorong-válogatott kilencezer szurkoló előtt történelmi sikert aratott: 2-1-re nyert hosszabbítás után az olimpiai és
1935-ben és 1937-ben 3-0, 1936-ban pedig 1-0-ra nyert a skandináv együttes. A Papp László Arénában telt ház, kilencezer néző fogadta
... diadalmaskodtak. A két csapat pénteken 18 órakor Debrecenben, a Főnix-csarnokban is megmérkőzik egymással. Eredmény: Magyarország-Svédország
...-0, 0-0, 1-0), hosszabbítás után gól: Majoross (25.), Palkovics (64.), illetve Stralman (15.)

MTI Világ

Tornádó áldozata lett három ember az USA-ban

Legalább három ember halálát okozta az a tornádó, amely szerda este az Egyesült Államok középső részén söpört
forgószél keletkezett Nebraska nyugati részén. Ezek is házakat döntöttek romba és összesen 16-19 kilométer hosszúságú elektromos

hvg.hu Vállalkozás

Mitől jobb a franchise hálózat egy hagyományos üzletnél?

Miért jobb a franchise, mint a hagyományos üzlet? Hogyan működik a területi kizárólagosság? Mi a különbség a franchise forma és a jogok tényleges
Miért részesít előnyben a fogyasztó egy franchise egységet egy sima üzlettel szemben? A fogyasztó nem tesz különbséget egy
... működik a területi kizárólagosság? A területi kizárólagosság ténye mindkét fél részére – az átadótól és az átvevőtől is –
... a leginkább alkalmasak az átvevők számára? A döntéshez az átvevőnek célszerű meghatároznia a főbb képességeit, készségeit: 1

MTI Világ

Száz tonna gázolaj szennyezi Lettország legnagyobb folyóját

Nagy mennyiségű gázolaj ömlött Lettország legnagyobb folyójába, a Daugavába: a szennyezés Fehéroroszországból ered, és a 150 kilométer hosszúságú
el Fehéroroszország északi részén, de a helyi hatóságok csak hétfőn tájékoztatták a közvéleményt. A vezetéket állítólag szerda estére

hvg.hu Itthon

Fotópályázat 18 éven felülieknek

Amatőr és profi fotósok részére hirdet fotópályázatot a Magyar Sörgyártók Szövetsége - áll a szakmai szervezet közleményében. A „Sörözni

MTI Itthon

Európa-csúccsal bronzérmes Cseh László, Phelps a világbajnok

Cseh László 1:56.92 perces Európa-csúccsal a harmadik helyen végzett 200 méter vegyesen a melbourne-i úszó-világbajnokságon
! Cseh László Európa-csúccsal a harmadik helyen végzett Melbourne-ben, míg Kerékjártó Tamás a hatodik lett 1:59.57-tel. Győzött az
... Michael Phelps 1:54.98-as világcsúccsal. Cseh, aki 1:57.61-gyel tartotta a kontinensrekordot, végig a harmadik helyen
...: Michael Phelps (Egyesült Államok) 1:54.98 perc - világcsúcs (régi: 1:55.84, Phelps, 2006.08.20, Victoria) 2. Ryan

Trump elhalasztotta egyes mexikói termékek megvámolását

Trump elhalasztotta egyes mexikói termékek megvámolását

Az ALDI büntető szóviccet sütött el Jancsó Dávid Oscar-jelölésének a tiszteletére

Az ALDI büntető szóviccet sütött el Jancsó Dávid Oscar-jelölésének a tiszteletére

Sokak félelme vált valóra: emberekre támadt egy humanoid robot – videó

Sokak félelme vált valóra: emberekre támadt egy humanoid robot – videó

Munkaadói márkaépítés és gyors toborzás: ezt adja a legnagyobb állásbörze a cégeknek

Munkaadói márkaépítés és gyors toborzás: ezt adja a legnagyobb állásbörze a cégeknek

Manfred Weber: Elegünk van Orbánból!

Manfred Weber: Elegünk van Orbánból!

A Magyar Hang kérdéseket küldött Schmidt Máriának, aki arra hivatkozva nem válaszolna, hogy külföldről finanszírozzák az újságot, és így „külföldi szervezetekhez” kerülhetnek az adatok

A Magyar Hang kérdéseket küldött Schmidt Máriának, aki arra hivatkozva nem válaszolna, hogy külföldről finanszírozzák az újságot, és így „külföldi szervezetekhez” kerülhetnek az adatok

Elon Musk „mindent” privatizálni akar, a postával és a vasúttal kezdené

Elon Musk „mindent” privatizálni akar, a postával és a vasúttal kezdené

Központi Nyomozó Főügyészség: Kiss Lászlót többször is megpróbálták kihallgatni, de ő megtagadta a vallomástételt

Központi Nyomozó Főügyészség: Kiss Lászlót többször is megpróbálták kihallgatni, de ő megtagadta a vallomástételt

Megjött a válasz Orbán levelére, amelyben a Moszkvával való közvetlen tárgyalást javasolta az uniós vezetőknek

Megjött a válasz Orbán levelére, amelyben a Moszkvával való közvetlen tárgyalást javasolta az uniós vezetőknek

A címlapról ajánljuk