Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Itthon

Szijjártó Péter: a magyar légierő két gépe 215 embert menekített ki Izraelből

tájékoztatás ebben az esetben is magyar állampolgárok százainak életét veszélyeztette volna – közölte a
A Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium közös mentőakciója keretében a Magyar Légierő két repülőgépe 215
....   A külügyminiszter elmondta, hogy az Izraelben zajló fegyveres konfliktus során egyik legfontosabb feladatuk, hogy a veszélyben lévő
... már biztonságban vannak, közölte a miniszter, hozzátéve, hogy az idő előtti tájékoztatás ebben az esetben is magyar állampolgárok

hvg.hu Világ

Izraeli beszámoló: „Fagyos döbbenet. Egy új korszak tárult elénk a halottak növekvő számával”

Egy Izraelben élő magyar nő mondta el lapunknak, hogyan élték meg a Hamász támadása óta eltelt időszakot
meg persze van víz és áram... Majd, ha ezek már nem lesznek, akkor elkezdhetek félni igazán” – mondta lapunknak egy neve elhallgatását kérő
... kell becsuknunk, és visszafekhetünk” – meséli Dóra.   A magyar nő szerint ez a háború nemcsak a jelenleg zajló eseményekben
... a halottak növekvő számaival” – mondta a magyar nő. – „Egész nap rengeteg üzenetre kell válaszolnom. Nem csak a közeli, de távoli, régi

hvg.hu Világ

Továbbra sem tud magyar sebesültről vagy áldozatról Izraelben a külügy

Összesen 400 Izraelben tartózkodó magyar állampolgárral tartják a kapcsolatot, folyamatosan tájékoztatják őket a biztonsági
Továbbra sem tudni magyar áldozatról vagy sebesültről – közöte a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán közzétett
... Péter elmondása szerint összesen 400 Izraelben tartózkodó magyar állampolgárral tartják a kapcsolatot, akiket olyamatosan tájékoztatnak
... az Izraelben tartózkodó magyarok hazaszállításáért. Szijjártó beszélt arról is, hogy egy 90 tagú turistacsoport tartózkodik a

Kovács Gábor hvg360

40 százalékkal drágulhat a narancslé

A nyers gyümölcs ára egyelőre nem száll el. A floridai ültetvényeket két hurrikán tépázta, Európában pedig a tavalyi aszály okoz terméskiesést. De
Szerencse, hogy az autókba nem narancslevet kell tankolni, különben a magyar kormányfő és Nagy Márton miniszter ugyanolyan buzgón
.... A terméskiesés elsősorban a lé gyártására és az alapanyag drágulására van hatással – mondja Kocsis Márton, a FruitVeB Magyar
... jelentős mértékű. A magyar boltokban kapható déligyümölcs árára a floridai terméscsökkenés várhatóan nem lesz érdemi hatással, közvetve

hvg.hu Világ

Szijjártó Péter: Jelenleg 11 magyar állampolgár tartózkodik a Gázai övezetben, többségük gyerek

A külügyminiszter egyeztetett izraeli kollégájával, Eli Cohennel is, hozzátette, minden ott ragadt magyar családdal felvették a
Szijjártó Péter külügyminiszter arról tájékoztatott, folyamatosak az egyeztetések a Gázai övezetben tartózkodó magyarokkal. A
... hozzátette, a kapcsolattartás elengedhetetlen minden magyar állampolgár biztonsága érdekében, legfrissebb információik alapján jelenleg

MTI Itthon

A külügy nem tud magyar áldozatról Izraelben, a magyar állampolgárok konzuli védelemre regisztrálhatnak

A külügyminisztérium több mint száz Izraelben tartózkodó magyar állampolgárral áll folyamatosan
Magyarország arra kér minden Izraelben tartózkodó magyar állampolgárt, hogy regisztráljanak konzuli védelemre annak érdekében, hogy a
... és tengeri támadást indított Izrael ellen a Gázai övezetből. A külügyminiszter azt írta, hogy több mint száz Izraelben tartózkodó
... állnak folyamatosan kapcsolatban, ők valamennyien jól vannak, magyar áldozatokról vagy sérültekről jelenleg nincs tudomásuk.

EUrologus EUrologus

Egy migrációs nyilatkozatot vétózott meg a magyar–lengyel tandem Granadában

A magyar és a lengyel kormányfő megvétózta a Granadai nyilakozat migrációra vonatkozó részét, ezért azokat a mondatokat egy külön
válaszok, az uniós bővítési folyamat és a migráció. Kezdve az utóbbival, előzetesen várható volt, hogy itt lesz a legnagyobb szakadék a
... Európai Tanács elnökének  külön nyilatkozataként adtak közre. Ebben egyébként egyetlen szóval sem említik a migrációs paktumot. Sőt, olyan, a
..., az embercsempészet és emberkereskedelem elleni határozott küzdelemmel”. Illetve, amit valóban nem szeretnek hallani magyar és lengyel

EUrologus EUrologus

Orbán: „Jogi értelemben megerőszakoltak bennünket"

Az uniós bővítési fáradtságot, Koszovót és az új migrációs paktum elfogadását bírálta a magyar miniszterelnök, amikor megérkezett
tárgyalásokra. Ezt a lengyel és a magyar kormány ellenezte, azonban ilyen ügyekben minősített többséggel dönt az EU, nincs vétójog
... azonban migrációs ügyben nem hozhatnak új döntést. A csúcstalálkozóra érkezve Orbán a lengyel kormányfőhöz hasonlóan arra hivatkozott, hogy a
....   A magyar miniszterelnök üzent a koszovóiaknak is, mert szerinte a szerbek rendszeresen koszovói provokáció áldozataivá váltak

hvg.hu Kult

L. Simon László megakadályozta, hogy az MMA tiszteletbeli elnöke legyen Vashegyi György

A Magyar Művészeti Akadémián új elnökséget választottak, de előtte kisebb botrányt okozott L. Simon László napirend-módosítása
Turi Attila lett a Magyar Művészeti Akadémia új elnöke a szavazatok 91 százalékát begyűjtve, ami nem túl meglepő, mert mint Turi az
...- és Ybl-díjas építész, Budakalász főépítésze, a Pest Megyei Építész Kamara elnökségi tagja. 1989 óta a Kós Károly Egyesülés, 1990 óta a
... Kamara, 2011 óta a Magyar Építőművészek Szövetségének tagja. 2012-től a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja. 2016-tól

Riba István hvg360

Magyarellenességet gerjesztenek nem csak az orosz, de a szlovák és román történelemtankönyvek is

Nemcsak az új orosz, hanem a szlovák és a román tankönyvek is torz képet adnak a magyar történelemről. A kormány nem foglalkozik
Felkavarta a kedélyeket, hogy egy orosz tankönyvben visszatértek az 1956-os magyar forradalom régi, szovjet értelmezéséhez. A minden
... történelemoktatása szinte szó szerint Megyinszkij szavai szerint jár el, ha a magyarokról vagy Magyarországról van szó
... negatív sztereotípiákat sorolnak a magyarokról és történelmükről, az ottani diákoknak ezt verik a fejébe a történelemórákon. Mivel

hvg.hu Gazdaság

Visszavonja a kormány a vendégmunkástörvényt, szigorúbb szabályozás jön

A Gazdaságfejlsztési Minisztérium szerint a magyar munkaerő és a magyar lakosság védelme érdekében átfogó beavatkozásra van
lépő vendégmunkástörvényt, és új szabályozást készít – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. Mint írják, a magyar munkaerő és a
... közlése szerint az új törvényjavaslat minden harmadik országból érkező számára egyértelművé fogja tenni, hogy Magyarországon csak a
... vendégmunkások nélkül Mint beszámoltunk róla, Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján

Kína tovább növelné a Tajvanra gyakorolt nyomást

Kína tovább növelné a Tajvanra gyakorolt nyomást

70-es táblánál 111-gyel száguldott egy autós a Szentendrei úton

70-es táblánál 111-gyel száguldott egy autós a Szentendrei úton

Az EU püspökei kiálltak Ukrajna mellett, és odaszúrtak Trumpnak

Az EU püspökei kiálltak Ukrajna mellett, és odaszúrtak Trumpnak

Itt a magyar hőssztori, amiről eddig csak álmodott a kormány – megnéztük a Hunyadit

Itt a magyar hőssztori, amiről eddig csak álmodott a kormány – megnéztük a Hunyadit

Hamarosan bármelyik rendelőbe lehet interneten időpontot foglalni

Hamarosan bármelyik rendelőbe lehet interneten időpontot foglalni

„Amerika visszatért!” – Trump megtartotta első beszédét a kongresszusban

„Amerika visszatért!” – Trump megtartotta első beszédét a kongresszusban

„FUCK NER” feliratú pólóban jelent meg a forgatókönyvíró a 16 milliárdos állami támogatással készült Hunyadi díszbemutatóján

„FUCK NER” feliratú pólóban jelent meg a forgatókönyvíró a 16 milliárdos állami támogatással készült Hunyadi díszbemutatóján

Az EU orosz gázt ajánl a szlovák vétó ellen

Az EU orosz gázt ajánl a szlovák vétó ellen

Hibáztak a Gene Hackman halála ügyében nyomozó rendőrök, egy másik kutyát azonosítottak a házban

Hibáztak a Gene Hackman halála ügyében nyomozó rendőrök, egy másik kutyát azonosítottak a házban

A címlapról ajánljuk