Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

HVG HVG Hetilap

Juttatás extrákkal

„Száguld a gazdaság, ezért lehet majd nyugdíjprémiumot fizetni” – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Vasárnapi

HVG HVG Hetilap

Hullámverés

200 ezren kértek és kaptak – jellemzően olyanok, akiket korábban a kínai készítménnyel oltottak. A tempót csak azzal sikerült kisebb

HVG HVG Hetilap

Ellentmondó nyilatkozatok

Egy másik szerint a palesztin szélsőségesek 4 ezer rakétát és aknát lőttek ki izraeli településekre, válogatás nélkül polgári

HVG HVG Hetilap

Összevissza tartozók

kifizetetlen számlák összege – derül ki a Magyar Államkincstár által közölt legfrissebb adatokból. 2020-ban ugyanekkora
...Július végére 46 milliárd forintra növekedett a kórházak adóssága a beszállítóikkal szemben, vagyis egyetlen hónap alatt 4,6 milliárddal
... idő alatt, november végéig halmoztak fel az egészségügyi intézmények; a kormány akkor konszolidálta az adósságukat. A kórházak

hvg.hu Kult

Hiába maradt el ByeAlex koncertje Bánkon, a gázsit ki kell neki fizetni

A zenész menedzsere szerint a szerződés szerint ki kell fizetni a fellépti
mint amelynek ByeAlex a frontembere, akár 1-2 millió forintot és elkérhet egy fellépésért, s bár ez hatalmas összegnek tűnik, ebből
... a bérelt technikát is. "A szerződésben benne van, hogy ha nem teljesülnek a feltételek, a fellépő elállhat a koncerttől, de kötbérként ki kell

hvg.hu Gazdaság

Kilenc hónapja nem fizetnek a kórházak az egészségügyi beszállítóknak

Az adósságuk összesen 46 milliárd forint volt július végére
konszolidálta az adósságukat. Az Orvostechnikai Szövetség főtitkára, Rásky László a lapnak azt mondta, "a kórházak a tavaly
... adósságkonszolidáció óta lényegében nem fizetnek beszállítóiknak, vagyis a 60 napos fizetési határidejű számlákat is
... Egyetem 2,9, a Szegedi Tudományegyetem 2,8 milliárdos adóssággal. A Napi.hu információi szerint van olyan intézmény, ami faktorcég

Parti Nagy Lajos hvg360

Parti Nagy Lajos az én hetemben: Parodisztikus Szent Istvánnal a nemzeti dicsőség giccsőséggé lesz

Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Parti Nagy Lajosnak most
civilek és a kinti magyarokat segítő afgánok, például tolmácsok kerültek sorra. Más afgán menekültekből nem kér az Orbán-kormány.)
... a mélyen megalázó, ám remélem, hogy betarthatatlan uszítványról, a homofób törvényről, meg annak végrehajtási utasításáról. S mit
... maradhat a címlapon, a másik meg nem? Legalábbis a templomok és iskolák kétszáz méteres közelében? Lesz, ahogy lesz, most már így

Kovács Gábor Gazdaság

Jön az új ingyen áruhitel, ami veszélyes függőséget okoz

Nyugaton egyre elterjedtebbek a “vedd meg most, fizess később” nevű áruhitelek, vagyis inkább részletfizetési lehetőségek. Az a baj
... fintech fizetési szolgáltatók nyújtják, mint a PayPal, és se egymást, se a hagyományos hitelpiacot nem látják, nem tudják, mennyire
kéri késedelem esetén, míg máshol fix, pl 30 dollár a késedelmi díj. Továbbá a fizetési szolgáltatók a kereskedők felé
... A koronavírus-járvány az egész e-kereskedelemmel együtt hatalmas lökést adott az úgynevezett “vedd meg most, fizess később” (angolul
... az adott termék teljes árát leszurkolnia - innen a konstrukció neve. Az ár fennmaradó összegét részletekben kell kifizetni, amelyek

MTI / hvg.hu Világ

Eltűnt egy magyar férfi a Grand Canyonban

A nyilvánosság segítségét kérik az amerikai hatóságok a Grand Canyon Nemzeti Parkban eltűnt magyar férfi
A szárazföldön és a levegőből is keresték a környéken, de a kutatás nem hozott eredményt, ezért kérték most a nyilvánosság segítségét

hvg.hu Tech

Bevezetnek egy hasznos funkciót a Mastercardnál, az online vásárlásoknál lesz előnyös

A webshopokban történő vásárlás esetén egy animáció és egy különleges dallam is jelzi majd az ügyfélnek, ha sikeres volt a
volt a kártyás fizetés – áll a kártyakibocsátó és a CIB Bank közös közleményében. A dallamot Linkin Park zenésze, Mike Shinoda
... mutattuk be saját márkadallamunkat, amivel azóta számos fizikai kereskedőnél találkozhattak a kártyabirtokosok. A dallam megerősíti, hogy a
... ] A cég nemrég mutatta be a Fizetési Élmény Riport című jelentésének legfrissebb eredményeit, melyek szerint az emberek 40,4%-a

hvg.hu Élet+Stílus

A gyöngyösiek megszavazták, hogy akarnak-e tűzijátékot

Online szavazáson dönthetett Gyöngyös lakossága arról, hogy legyen-e idén augusztus 20-án tűzijáték. A szavazók több mint 70 százaléka nem
minden évben megoszlanak a vélemények a tűzijáték szükségességéről, idén arra kérték a gyöngyösieket, hogy egy online szavazás
... a tűzijáték mellett vagy ellen. Kárpáti István alpolgármester szerint végül összesen 1300 ember szavazott, és a többség (mintegy 74 százalék) nem

MTI Kult

Kimenekítettek Kabulból egy világhírű afgán filmrendezőnőt

Sahraa Karimi korábban nyílt levélben kérte a világot, hogy ébredjen rá a tálib hatalomátvétel
az ukrán határőrszolgálat szóvivője hétfőn az Ukrajinszka Pravda hírportálnak elmondta, hogy az evakuált afgánok közül kilencen menedéket
... Ukrajnában, egy részük más országokba utazott tovább. Arról egyelőre nincs hír, hogy a filmendezőnő kért-e menedéket Ukrajnában. Az

Kezdhetnek félni a magyar logisztikai vállalkozások ettől a kínai gigacégtől

Kezdhetnek félni a magyar logisztikai vállalkozások ettől a kínai gigacégtől

Der Spiegel-vezércikk: Amerika immár Európa ellenfele

Der Spiegel-vezércikk: Amerika immár Európa ellenfele

Vigyázat: adathalász üzenetekkel próbálják átverni a Fővárosi Vízművek ügyfeleit

Vigyázat: adathalász üzenetekkel próbálják átverni a Fővárosi Vízművek ügyfeleit

Addig változtatta az ÁSZF-et a Mozilla, hogy most már magyarázkodnia kell, mi is történik

Addig változtatta az ÁSZF-et a Mozilla, hogy most már magyarázkodnia kell, mi is történik

„Bevett magyar szokás, hogy a hatalom minden válságnál megpróbálja visszatolni a konyhába a nőket”

„Bevett magyar szokás, hogy a hatalom minden válságnál megpróbálja visszatolni a konyhába a nőket”

Tusk Orbánról: „Az európai érdekek árulója vagy hasznos idióta”

Tusk Orbánról: „Az európai érdekek árulója vagy hasznos idióta”

EU militarizálódása esetére ellenlépéseket lengetett be a Kreml

EU militarizálódása esetére ellenlépéseket lengetett be a Kreml

Nagy újítást tesztel az Instagram, jöhetnek a 250 fős chatszobák

Nagy újítást tesztel az Instagram, jöhetnek a 250 fős chatszobák

Teljesen beszakadtak a Tesla-eladások a németeknél és a norvégoknál

Teljesen beszakadtak a Tesla-eladások a németeknél és a norvégoknál

A címlapról ajánljuk