Kulcsár-vallomások – immár Friderikusz műsorában
Öt részletet mutatott be Kulcsár Attila videóra rögzített vallomásából a Magyar Televízió vasárnap
Öt részletet mutatott be Kulcsár Attila videóra rögzített vallomásából a Magyar Televízió vasárnap
A Puskás Ferenc Válogatott néven szereplő magyar együttes jótékonysági mérkőzésen 3-1-es vereséget szenvedett a Real Madrid
... a Puskás Ferenc Stadionban. A találkozó előtt Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke köszöntötte a válogatott szerepléstől
A várakozásoknak megfelelően a Real Madrid játszott fölényben, de Ronaldóék nem diktáltak igazán nagy tempót. A magyar csapat csak
... megfelelően a Real Madrid játszott fölényben, de Ronaldóék nem diktáltak igazán nagy tempót. A magyar csapat csak időnként tudott
... a világsztárok bemutatóján, pedig időnként még Raúlék is meglepő hibákat vétettek. A szünet előtt váratlanul egyenlített a magyar
Kétnapi keresés után vasárnap délelőtt megtalálták a második eltűnt magyar sportrepülőgép roncsait Horvátország ködborította középső
A második szerencsétlenül járt magyar gép megtalálását a horvát légiközlekedési hatóságok közlésére hivatkozva megerősítette a zágrábi
... fekvő Rastovace település térségében találták meg, nem messze attól a helytől, ahol az első magyar gép még péntek este szerencsétlenül
.... A nagykövetség információja szerint a kutatást gyalogosan végző hegyimentők egyelőre még nem értek a helyszínre. Az első magyar gép
Vasárnap reggel óta folytatják a kutatást a mentőalakulatok a Horvátországban eltűnt magyar sportrepülőgép után - közölte a horvát
minisztérium helikopterein többször is átrepültek a Plitvicei-tavak térsége felett, ahol a magyar légi járműnek feltehetően nyoma
... vasárnapra virradóra esetleg hőkamerák segítségével megkísérlik felkutatni a magyar sportrepülőt, ám ez az időjárástól függ. Mivel a
... Horvátország és Bosznia-Hercegovina határához, a határ túloldalán szombaton a boszniai határőrszolgálat is kereste az eltűnt magyar
Kikapott, de döntős a magyar férfi vízilabda-válogatott a Világligában. A sorozat szabályai nehezen értelmezhetőek és rosszak, ráadásul
napján a már-már szokásos 8-7-es eredménnyel végződött. A magyar csapat kezdett jobban, két perc alatt 2-0-ra elhúzott, ám a szerbek
... világbajnok két góllal megugrott, a harmadik játékrészben azonban a hatalmas szívvel küzdő magyar válogatott ismét döntetlen közeli
... az első helyezettel szembeni eredmény rangsorolt, s minthogy a magyarokéval azonos pontszámmal végzett horvát gárda két góllal kapott
Repülőgép-balesetben életét vesztette két magyar állampolgár péntek este Horvátország középső részén - erősítette meg a zágrábi
... és a magyar légiközlekedési hatóság. Ritecz Miklós, a nagykövetség ideiglenes ügyvivője, illetve Bajkó Erika, a magyar
ám továbbra sem találják sehol az eltűnt gépet. Egy nyolc magyar sportrepülőgépből álló kötelék Zágrábból Brac szigetére tartott, de
... és felrobbant, két utasa meghalt. Ezzel kapcsolatban Ritecz Miklós elmondta: a zágrábi magyar diplomáciai szervek továbbra is
... ütközött, kigyulladt, majd felrobbant. Bajkó Erika elmondta, hogy a szóban forgó gépek magyar repülőklubok 2-4 személyes egymotoros
Repülőgép-balesetben életét vesztette két magyar állampolgár péntek este Horvátország középső részén – erősítette meg a zágrábi
... jelentését a horvát rendőri szervektől kapott tájékoztatás alapján Ritecz Miklós, a zágrábi magyar nagykövetség ideiglenes ügyvivője
A diplomata elmondta, hogy egy másik magyar sportrepülőgép eltűnt. A horvát mentőalakulatok még pénteken megkezdték felkutatását, majd
... beálltával felfüggesztették, de reggel folytatták azt. Egyelőre nem találták meg a gépet. Egy nyolc, egymotoros sportrepülőgépekből álló
... landolt, egy pedig kényszerleszállást hajtott végre Drnis közelében. Mint az ideiglenes ügyvivő elmondta: a zágrábi magyar
Imponáló magabiztossággal, négygólos sikert aratott a magyar férfi vízilabda-válogatott a belgrádi Világliga Szuperdöntő második napján
pedig számolgatást eredményezne. Magyarország-Görögország 15-11 (5-5, 4-4, 3-0, 3-2) a magyar góldobók: Kiss Cs. 4, Varga D. 3
Lezuhant péntek este egy magyar kisrepülőgép Horvátország középső részén, a balesetben két magyar állampolgár életét
A hírt megerősítette a horvát rendőri szervektől kapott tájékoztatás alapján Ritecz Miklós, a zágrábi magyar nagykövetség ideiglenes
.... A diplomata elmondta, hogy egy másik magyar sportrepülőgép eltűnt. A horvát mentőalakulatok megkezdték felkutatását, de az éjszakai
... közelében. Mint az ideiglenes ügyvivő elmondta: egyelőre nem tudni az áldozatok személyazonosságát. A zágrábi magyar diplomáciai
Hamisított, egy magyar internetes pornóoldalról származó felvételeket használtak fel az iraki lázadók annak igazolására, hogy az
amelyeket az iraki felkelők terjesztenek az amerikai katonák kegyetlenkedéseiről, hiszen ezeket az anyagokat valójában egy pornográf tartalmú
... jegyezte meg a magyar pornóoldalról származó felvételeket. A főparancsnok a bírósági dokumentumokban kifejtette, hogy ezeket a
A Kongresszus külügyi bizottságának magyar származású korelnöke szerint minden esély megvan arra, hogy George W. Bush felismeri 1956
Öt hajó összeütközött pénteken Bécsben a Dunán a Reichsbrücke közelében, egy személy könnyebben megsérült, s a balesetben egy magyar
a partnál horgonyzó, magyar zászló alatt közlekedő Prottes tartályhajónak. Az ütközés láncreakciót váltott ki, amelynek további két
A Németországban adócsalással vádolt magyar cégek ügyében felállított német-magyar vegyesbizottság tárgyalásainak
A Németországban működő magyar vállalkozások elleni akciók áldozatait tömörítő munkacsoport azért fordul a strasbourgi bírósághoz, mert
... dolgozó magyar vállalkozó ellen arra az uniós iránymutatásra hivatkozva, mely szerint csak az a cég működhetne Németországban, amely
... magyarországi árbevétele, a német hatóságok vélekedése szerint kötelesek lennének magyar munkavállalóik után Németországban is
A magyar válogatott magabiztos győzelmet aratott Németország csapata ellen a férfi vízilabda Világliga belgrádi döntőjének első
Magyarország-Németország 16-10 (3-3, 5-2, 6-2, 2-3). A magyar góldobók: Biros 7, Kiss Cs., Varga D., Katonás 2-2, Steinmetz Á
..., hiszen a magyar válogatott első kilenc góljából egymaga hatot vállalt. Ezt követően már a fiatalok is remekeltek, különösen a harmadik
... negyedben 16-8 után valamelyest felzárkóztak a németek, ám a rendkívül magabiztos magyar diadalt egyáltalán nem fenyegette veszély
A magyar találmányok közül több is hangos sikert aratott külföldön az utóbbi hónapokban, ám a legtöbb hazai tervező még szabadalma
Magyar tudósjelölt sikere Rátai Dániel találmánya - amely 25-30 ezer forintos ráfordítással a közönséges személyi
... szabadalmi bejelentések száma az utóbbi két év során folyamatosan csökken – olvasható a Magyar Szabadalmi Hivatal (MSZH) éves
... is – például ha a feltaláló maga jegyezteti be a szabadalmat. © Magyar Szabadalmi Hivatal A vállalkozások gyakran csak
A Magyar Rádióban zajló elnökválasztási procedúra mindinkább az abszurd dráma szabályait követi. A fantomlétből előugró, megélhetési
utcai épület most már esetleg nem tőlük függ majd. Őszintén szólva, jómagam akkor kezdenék el vacogni, ha a szabad sajtó ügye a Magyar
nyomtatási útvonalat - közölte Magyar Bálint. A jövőben felsőoktatási intézménybe 78 pont alatt nem lehet bekerülni, s csak azért az
kombinálásának lehetőségét megszüntessék - mondta Magyar Bálint. Változás még, hogy bár továbbra is két nyelvvizsgáért jár
... logisztikai, nyomtatási útvonalat. A tételek digitális változata titkosított adatcsatornán jut majd el a nyomdához - mondta Magyar
Szinetár Miklós e hónap elejétől ismét a Magyar Televízióban (MTV) dolgozik, főmunkatársként az elnöki kabinetben - közölte Rudi Zoltán
"Részben a Magyar Televízió nemzetközi fesztiválokon való aktívabb megjelenítése a feladata", de "mint kultúrában, művészetben, zenében
... az archívum hasznosításához is hozzájárul tévés szakértőként, és a Magyar Televízió "nagy öregjeit" elismerő Örökös Tag Alapítványának
... Miklós ez év június 1-jén, másfél évvel mandátumának lejárta előtt, közös megegyezéssel távozott a Magyar Állami Operaház főigazgatói
Jogi eljárást indított az iparűzési adó kérdésében a Magyar Állam és a Fővárosi Önkormányzat ellen a Hungária Közraktározási Rt
az adókockázatot teljes egészében kiküszöböli. A Magyar Állam és a Fővárosi Önkormányzat ellen indított peres eljárásban az Rt. a
... a magyar szabályok szerint jelenleg fennálló iparűzési adó fizetési kötelezettsége a jövőre nézve a lehető leghamarabbi időpontban
... szerezzen a közösségi jog szabályainak. Mindezekhez a magyar bíróságnak nem kell bevárnia a manapság sokat emlegetett olasz IRAP ügy
Várhatóan érvényesnek, de eredménytelennek nyilvánítja a Magyar Rádió új székházának tenderét a közszolgálati médiumot felügyelő
", így pozitív eredményt hirdetni törvénysértő volna - mondta Gellért Kis Gábor. "Abban a pillanatban, amikor kiderült, hogy nem lesz elnöke a
... a Magyar Rádió Rt. székház-pályázatát - erősítette meg az MTI információját múlt csütörtökön a testületet vezető Gőblyös István
.... elnökének kell meghoznia, de - tekintettel a szerződés értékére - ehhez bírnia kell a kuratóriumi elnökség felhatalmazását. A Magyar
Szombaton kezdi vetíteni minden idők legköltségesebb magyar sorozatát a TV2. Mi már láttunk öt részt.
Ilyen az, amikor Orbán Viktor nem avatkozik be más államok belügyeibe.
Európa nehéz döntések előtt áll Ukrajnával kapcsolatban.
De ő csak röhög ezen. Azt is elmondta, miért menekült Amerikába.
A színház- és filmrendező 72 éves volt.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.