Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Világ

Az MSZP az EP elé vinné a vajdasági magyarok ügyét

tűzze napirendre a vajdasági magyar kisebbség elleni erőszakos bűncselekmények
le akarnak számolni a Vajdasági Magyar Szövetség vezetőivel, és félő, hogy egy koncepciós pert indítanak el". Tabajdi Csaba szerint
... időben ismét elszaporodott, vajdasági magyarokat érő atrocitások megfékezése kapcsán a kétoldalú politikai eszközök nem vezetnek
... magyarokat érintő erőszakos cselekmények ellen, és szorosan együttműködött az EP korábban a Vajdaságba utazott tényfeltáró

Hazai gazdaság

Autópályán Splitig

Napokon belül már Splitig autópályán lehet végigszáguldani a magyar határtól – ennek köszönhetően vélhetően az eddigieknél is többen
szerint a magyarok legkedveltebb külföldi tengerparti üdülőhelye Horvátország: a GfK Hungária Piackutató Intézet napokban közzétett
... van, amelyek zömmel díjkötelesek - tette hozzá a lap. A magyar turisták már a horvát határtól autópályán mehetnek a tengerre, akár

MTI Világ

Tysont elverték, s visszavonul

Bejelentette visszavonulását Mike Tyson egykori nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnok, miután a magyar idő szerint vasárnap hajnali

MTI Kult

A Nagy Könyv: megvan a tizenkét kedvenc

Lezárult A nagy könyv olvasásnépszerűsítő játék második fordulója. A Magyar Televízió szombat esti élő műsorában ismertették a top
helyezett mű fele-fele arányban magyar, illetve külföldi regény, s a legkedveltebb magyar és külföldi könyv csaknem azonos

MTI Világ

Magyar lovak húzzák a brit királynő születésnapi hintóját

A szokásos birodalmi pompával ünnepelte szombaton London népe a ceremóniára magyar lovak húzta hintóban érkező II. Erzsébet királynő
a Buckingham-palota és az Admiralitás között húzódó Mall sugárút vörös aszfaltján ragyogó napsütésben hajtatott végig két magyar szürke

MTI Gazdaság

Soko Bunda: magyar jegyzék a német nagykövetnek

Somogyi Ferenc a Külügyminisztériumba kérette Németország nagykövetét, Ursula Seiler-Albring asszonyt, és jegyzéket adott át neki a
"A jegyzék felidézi az elmúlt hetekben történteket, és felsorolja azokat a kérdéseket, amelyek ügyében a magyar kormány határozott
... vár el a német hatóságoktól" - áll a közleményben. A jegyzék átadása szerdán történt. Polgár Viktor szóvivő közlése szerint a
..., hogy mégiscsak van három magyar őrizetben a Bunda fedőnevű áprilisi akció következményeként. A német pénzügyminisztériumnak az

MTI Itthon

Elfogták az áfa-csalás miatt elítélt Magyar Ildikót

Magyar Ildikót kora este saját villájában fogták el, ahol egy szekrény mögötti rejtekhelyen találtak
Magyar Ildikót a nyomozó iroda a rendőrséggel közösen fogta el – mondta Horváczy Emese szóvivő, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője. A
... műsorában azt közölték, hogy a szökésben lévő Magyar Ildikót kora este saját villájában fogták el, ahol egy szekrény mögötti
.... Mint elhangzott, az áfacsalás miatt elítélt nőt néhány héttel ezelőtt többször látták nyilvános rendezvényeken. Magyar Ildikót, Benkő

Vélemény

Állami zeneforradalmárok

zenei klubforradalom egyik szépséghibája: elfeledkezik a ma már világszínvonalú magyar elektronikus zenéről
a végre-kitörők országhatárokon túlmutató befuttatására, több magyar zene a rádiókban, rocktörténeti kiállítások, legális utcai zenélés
... ismertek és-vagy elismertek külföldön. A program tálalásában (lásd a miniszterelnök a Magyar Narancs Szüret című hülyeségrovatába illő
... jelenik meg. Ami ne kerteljünk, igazán anakronisztikus sznobizmus. A minisztériumban arról sem nagyon lehet tudomás, hogy a magyar

MTI Kult

Kicsiny Balázs kiállítása képviseli Magyarországot

Pénteken ünnepélyes megnyitóval és bejárással veszi kezdetét az 51. velencei képzőművészeti biennále, melynek magyar pavilonjában
A központi ünnepség után a magyar pavilon kiállítását Bozóki András, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának vezetője nyitja meg
... területén pedig a jövőbe tekintő Mindig egy kicsit távolabb címmel nyílik bemutató (Rosa Martínez rendezésében). A magyar pavilonban
... kiállítás, Kicsiny Balázs műgyűjtési koncepciója - Fitz Péter művészettörténész, a magyar pavilon kurátorának jellemzése szerint - egy

MTI Itthon

Keresik a Szovjetunióban politikai okokból elítélt magyarokat

Az elmúlt években több ezer volt magyar politikai elítélt bírósági semmisségi határozata érkezett Moszkvából Magyarországra, de ezek
a Szovjetunióban politikai okokból elitéltek ügyét, ami pár száz magyar állampolgárt érintett, s ezek többségében az ítéletet

MTI Gazdaság

ÁPV Rt.: még nincs meg az MTV-székház új tulajdonosa

Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. még nem zárta le a Magyar Televízió Rt. (MTV) székházának eladásáról folyó tárgyalásokat. Az
Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. még nem zárta le a Magyar Televízió Rt. (MTV) székházának eladásáról folyó tárgyalásokat
... végén annak a reményének adott hangot, hogy a Magyar Televízió új székházának felépítési munkálatai "még az idén megkezdődhetnek, és
... úgy, hogy magántőkebevonásával épül fel a Magyar Televízió új székháza Budapesten, a parlament az idén májusban jóváhagyta, hogy a

MTI Világ

Slota ismét feljelentette Durayt

Ján Slota ismét bűnvádi feljelentés tett Duray Miklós ellen, mert a szlovákiai magyar politikus a trianoni békediktátum évfordulóján azt
Duray, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) ügyvezető alelnöke, a párt parlamenti képviselője június 4-én, egy szlovákiai megemlékezésen
... után az SNS követelni fogja a minisztertől, hogy váltsa le a kulturális tárca Magyar Koalíció Pártjához (MKP) tartozó államtitkárát
... és tegyük a földdel egyenlővé Budepestet". A magyarokat gyakran ázsiai hordaként, a szlovák anyák hasából karddal csecsemőket

Szűcs Gergely Gazdaság

Élet a bankhitelen túl

Nem kis részben az állami szerepvállalásnak és a hazai befektetők megjelenésének köszönhetően egyre több kockázati tőkéhez juthatnak a
szerint (2002-2004) © Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület A hagyományos, viszonylag alacsonyabb hozammal kecsegtető iparágak
.... A hagyományos ágazatok problémáira jelentenek megoldást az állami finanszírozású befektetők. A Magyar Fejlesztési Bank Rt. (MFB) KKV
... tartoznak. Nem feltétlenül a számítástechnikára vagy a biotechnológiára kell gondolni: a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület által

A Republikánus Párt azt javasolja képviselőinek, hogy ne tartsanak nyilvános fórumokat

A Republikánus Párt azt javasolja képviselőinek, hogy ne tartsanak nyilvános fórumokat

Harvey Weinstein reagált arra, hogy az ő gyerekeinek is hálálkodott az Oscar-díj átvételekor Adrien Brody

Harvey Weinstein reagált arra, hogy az ő gyerekeinek is hálálkodott az Oscar-díj átvételekor Adrien Brody

Palkovics abban bízik, hogy egyszer kezet foghat Elon Muskkal egy MI-beruházás alapkőletételénél

Palkovics abban bízik, hogy egyszer kezet foghat Elon Muskkal egy MI-beruházás alapkőletételénél

Egy hónapos részleges tűzszünetet javasol Ukrajnában Franciaország és Nagy-Britannia

Egy hónapos részleges tűzszünetet javasol Ukrajnában Franciaország és Nagy-Britannia

3,2 millióan lehetnek veszélyben, azonnal törölni kell ezeket a bővítményeket a Chrome böngészőből

3,2 millióan lehetnek veszélyben, azonnal törölni kell ezeket a bővítményeket a Chrome böngészőből

Amerikának is odaszúrtak a legjobb dokumentumfilm rendezői az Oscar-gálán

Amerikának is odaszúrtak a legjobb dokumentumfilm rendezői az Oscar-gálán

Már 220 megkopott olimpiai érmet küldtek vissza a párizsi játékok után

Már 220 megkopott olimpiai érmet küldtek vissza a párizsi játékok után

Fehér Ház: Donald Trump szünetelteti az Ukrajnának nyújtott katonai segélyt

Fehér Ház: Donald Trump szünetelteti az Ukrajnának nyújtott katonai segélyt

Az új kapusszabály csak a jéghegy csúcsa, ismét nekiugranának a foci megreformálásának

Az új kapusszabály csak a jéghegy csúcsa, ismét nekiugranának a foci megreformálásának

A címlapról ajánljuk