Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Itthon

Lajos Iván élete és halála - I. fejezet

kurzus diktálta németbarát közhangulattal, s már a könyv előszavának címében is arra figyelmeztetett: „Mindenki felelős!” azért, hogy milyen irányba
esélyei a német szakirodalom tükrében” címet viselte. Az 1930-as évek végén a magyar sajtó is tele volt a háborús latolgatásokkal
... a Milotay István főszerkesztette szélsőjobboldali Új Magyarság című napilapban pedig olyan, egyébiránt a sulykolt közvélemény által
... sorsfordulat idején, akár szóval, akár írásban, akár csendes félrehúzódással milyen irányba segítettünk fordítani a magyar sors

MTI Világ

Füstmentes lesz a pekingi olimpia is

Az elmúlt két évtized játékainak hagyományait követve a 2008-as pekingi nyári olimpia ideje alatt a létesítményekben, az
Füstmentes olimpiát először 1988-ban, Szöulban hirdettek meg, a kezdeményezést Barcelonában folytatták, és azóta a mindenkori

MTI Világ

Megérkezett Jakartába magyar mentőosztag

Megérkezett Jakartába a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Főnix Speciális Mentők orvoscsoportja, amely a földrengés sújtotta Jáva
Magyar idő szerint csütörtök hajnalban kezdik meg a munkát a földrengés sújtotta Jáva szigetén a területen, Yogyakarta térségében
... Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat közép-magyarországi régiójának elnöke korábban elmondta, hogy a szeretetszolgálat, valamint a
... tölt el a katasztrófa helyszínén. Az orvosok között sebész, szemész, traumatológus is segíti a természeti katasztrófa sérültjeit. A

MTI Tech

Megállapodást kötött az MTA és a szabadalmi hivatal

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke, a három évre
... E. Szilveszter, az MTA elnöke és Bendzsel Miklós, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke látta el kézjegyével az Akadémia székházában
oltalmat élvező alkotások minél nagyobb számban hasznosuljanak, a Magyar Szabadalmi Hivatal az akadémiai intézmények vezetőinek és
... szellemitulajdon-védelem gyakorlati kérdéseiről, a kutató intézmények iparjogvédelmi feladatiról, a hasznosítás lehetőségeiről.  A
..., s ennek háromszorosa lenne arányos a magyar alapkutatás eredményeit tekintve. Bendzsel Miklós hozzátette: az évi kétezres nagyságrendű

MTI Világ

Vacognak a turisták az üdülőövezetekben

Az évszakhoz képest szokatlanul hideg, télies idő honol a környező országok magyar turisták által is gyakran látogatott
köztük a magyar turisták által is gyakran használt L197-es főúton is, amely az Arlberg-hágón vezet keresztül. Két településen

MTI Világ

Angol-magyar: mindkét fél elégedett

Sven-Göran Eriksson, az angol és Bozsik Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya is elégedett volt a két csapat 3-1-es
míg a bal oldal sokkal vérszegényebb. "Nem véletlen, hogy két gólt is jobbról kaptunk" - tette hozzá kissé keserűen a magyar kapitány
..., hogy nem volt sok helyzete a magyaroknak" - mondta a svéd szakvezető. Eriksson Bozsik válogatottjával kapcsolatban elárulta, hogy jobb

MTI Média

Az MTV felmondja szerződéseit a külsős munkatársakkal

A Magyar Televízió úgy döntött, a külsős, nem az intézmény állományába tartozó munkatársakkal kötött korábbi szerződéseit május 31-ei
A Magyar Televízió reorganizációja keretében megvizsgálta a közszolgálati feladatok ellátásához szükséges humánerőforrásait, s úgy
..., nem az intézmény állományába tartozó munkatársakkal kötött korábbi szerződéseit május 31-ei határidővel egységesen felmondja - közölte a

MTI Gazdaság

A regisztrációs adóról tárgyal az Európai Bíróság

A regisztrációs adó jogosságát megkérdőjelező magyar ügyet tárgyal csütörtökön az Európai Unió saját jogi testülete, az Európai
joggal. Az alapügyben egy magyar magánszemély egy Volkswagen Passat típusú, használt gépkocsit hozott be Németországból
... egy nemzeti jogszabály közösségi joggal való összhangjának kérdése. A magyar bíróság szerint az importból származó használt autót
... motortérfogata és környezetvédelmi besorolása bír jelentőséggel. A magyar bíróság szerint a kérdés az, hogy a regisztrációs adó

MTI Kult

Díj a MÜPÁ-nak: a tervező örül

A Lágymányosi híd pesti oldalánál lévő épületkomplexum által elnyert kitüntetés - amelyet a szakma Oscar-díjának is szoktak nevezni - egyben a
... kultúra és a magyar építészet rangos elismerése is - hangsúlyozta Zoboki Gábor, az épület tervezője, akit Bangkokban értünk utol, ahol

MTI Itthon

Elfogadták az alkotmánymódosítást

Az Országgyűlés 323 igen, 27 nem szavazattal és egy tartózkodással elfogadta kedden a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló törvény
Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló törvény módosítása lehetővé teszi, hogy a kormány szerkezetét a kormánytöbbség szabadon

MTI Gazdaság

Kedvelik Magyarországot a szlovák és cseh turisták

A Magyar Turizmus Zrt. felmérése szerint a Magyarországra látogatott cseh és szlovák turisták jól érezték magukat; az ide látogatott
szolgáltatásokat - áll az Magyar Turizmus Zrt. közleményében. Az utazások során végzett tevékenységek közül a szlovák turisták körében

Gramofon

Szonáták, mit akartok?

A Magyar Rádió „Világjáró művészeink” sorozatában május 22-én Csalog Gábor adott koncertet a Márványteremben, a műsort a Bartók adó
Csalog Gábor zongoraestje Km.: Varga István (cselló) Mozart, Debussy és Brahms művei Május 22., Magyar Rádió Márványterme
...). A kompozíciót április 11-én, a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében is előadta Csalog, sok indulattal, őszintén és a mű markánsabb

MTI Gazdaság

A Magyar Telekom növelheti részesedését a MakTelben

Még tíz százaléknyi részvényt szerezhet a Magyar Telekom a macedón telefmokkunikációs társaságban, ezzel növelve 51 százalékos
A Magyar Telekom további 10 százaléknyi részvényt szerezhet a macedón MakTelben, növelve a már meglévő 51 százalékos tulajdonát
...) lévő 45 százalékos részesedését. Mivel a Magyar Telekom érdekelt a társaságban fennálló befolyásának növelésében, a MakTel közgyűlése
... és a vételár pontos mértékét a megállapodás aláírását követően jelentik be. A Magyar Telekom jelenleg a MakTel 51 százalékát birtokolja

MTI Világ

Szélsőjobbos szónoklat a szlovák közszolgálatiban

középiskolai tanárt hívei vezérnek szólítják, keresztény és fehér Szlovákiát akar és nácinak nevezte a szlovákiai magyar pártszövetség
figyelmeztették Kotlebát, hogy megszakítják a programot, miután a politikus nácinak nevezte a szlovákiai magyar pártszövetség tagjait

Az amerikai kivonulás Európából nem lesz olyan békés – jöhet a japán atomfegyver a WSJ szerint

Az amerikai kivonulás Európából nem lesz olyan békés – jöhet a japán atomfegyver a WSJ szerint

A londoni csúcstalálkozón egy új szövetségesi rendszer alapjait rakták le – Magyarország nélkül

A londoni csúcstalálkozón egy új szövetségesi rendszer alapjait rakták le – Magyarország nélkül

Amorim szerint a bajnoki cím a cél Manchesterben, Wayne Rooney kemény beszólással reagált rá

Amorim szerint a bajnoki cím a cél Manchesterben, Wayne Rooney kemény beszólással reagált rá

Világrekorder harcsát fogott a Dunából egy román horgász

Világrekorder harcsát fogott a Dunából egy román horgász

Nemzetközi lapszemle: Mennyire bölcs dolog elhappolni mások ásványkészletét?

Nemzetközi lapszemle: Mennyire bölcs dolog elhappolni mások ásványkészletét?

Az evangélikusok vették át Iványiék intézményeinek egy részét

Az evangélikusok vették át Iványiék intézményeinek egy részét

Matolcsynak hét évvel ezelőtt odaítéltek egy díjat, amit eddig nem adtak át neki

Matolcsynak hét évvel ezelőtt odaítéltek egy díjat, amit eddig nem adtak át neki

Eljött a nagy pillanat a kis napelemeseknek: szombattól piaci áron veszi át tőlük az áramot egy hazai cég

Eljött a nagy pillanat a kis napelemeseknek: szombattól piaci áron veszi át tőlük az áramot egy hazai cég

Náci söpredék, Oroszországba menj síelni – így várták J.D. Vance alelnököt Vermontban

Náci söpredék, Oroszországba menj síelni – így várták J.D. Vance alelnököt Vermontban

A címlapról ajánljuk