Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

HVG HVG Hetilap

Hungarikum lett

így korábban 11 százalék körüli részesedésükből nem sokkal több, mint 6 százalék maradt. Mivel a Hungarikum a tőzsdén is
... már meghaladja az 55 százalékot. Rajtuk kívül 5 százalékosnál nagyobb részvényes nem is maradt a CIG-ben. Keszthelyi Erik korábban azt
... eltelt két hétben 410 forint fölé hajtották a jegyzést, azaz eddig majdnem 25 százalékkal drágították a részvényeket. Kérdés, meddig

HVG HVG Hetilap

Visszatérő gondok

arra, hogy egyre komolyabb a feszültség az átmenetet vezénylő civilek és a katonák között. A háttérben a gazdasági válság húzódik meg
... százalékos. Az IMF-fel kötött megállapodás az 50 milliárd dollárnyi adósság elengedését reformokhoz, például állami támogatások

HVG HVG Hetilap

Köhögősen indul

a kormányfő erre ragadtatta magát a parlamentben, ami abból a szempontból érthető, hogy az egész világ erre keresi a választ. A gazdaság és
... emberek ugyanis annyira alkalmazkodtak már a koronavírus-járványhoz, hogy ismét egyre nagyobb az igény a különböző termékekre, miközben

HVG HVG Hetilap

Lovak között a gyeplő

több mint 15 százaléka bizonyult pozitívnak. Ha a teszteltek között a fertőzöttek aránya meghaladja a 4–5 százalékot

HVG HVG Hetilap

Padlógázzal

Csaknem 13 százalékkal emelkedett hétfőn a Tesla részvényének árfolyama, és ezzel az elektromosautó-gyártó tőzsdei értéke átlépte

HVG HVG Hetilap

Végjáték

Gergely bejelentette, hogy a tudásközpontnál „a törvényi kritériumoknak megfelelt, de a jó erkölccsel nehezen összeegyeztethető

HVG HVG Hetilap

Mindennek a teteje

Montparnasse-toronyhoz, és más, egyedül álló európai magasházakhoz hasonló „izzadságszagú erőlködés”, amelyek „úgy állnak a kialakult

HVG HVG Hetilap

Orosz és román epicentrum

lakosságának 74,2 százalékos átlagos átoltottsága alatt van szinte valamennyi keleti tagország (Magyarországon a 18 év felettiek teljes
... százalékos). Az alacsony esetszám ellenére Kínában a zéró tolerancia jegyében újabb korlátozásokról döntöttek, Pekingben elhalasztották

Balla István Élet+Stílus

„A kert nem a kutya helye, a kutya helye a nagyváros”

Normális, hogy egyre több kutya van a városban, sőt jó lenne, ha még több lenne a munkahelyeken, a tömegközlekedési eszközökön, a
is, amely, mint megtudjuk, az ország első kölyökkutya-iskolája. (Hogy egyből, a dolgok közepébe vágva eláruljuk, hogy a
....” Egyre gyűlnek körülöttünk a gazdi-kutya párosok, miközben Korom Gábor hosszasan sorolja, mi vezetett az ezredforduló környéki
..., az ember szoros környezetébe. Egyre több kutya él a városokban. Ma már sok család úgy vásárol házat, autót, úgy szervezi a nyaralását

MTI Világ

Romániában azt remélik, hogy már tetőzhetett a járvány

A halálesetek számában még nincs tetőzés. Az elmúlt 24 órában 523 koronavírusos beteg halt meg. Ez 35 százalékkal haladja meg az utóbbi
kerül a kimutatásba. A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) legfrissebb jelentésében szereplő 16 765 új eset 17 százalékkal
... az utóbbi két hét átlagát, de 11 százalékkal elmarad a múlt keddi csúcstól, maga a kéthetes mozgóátlag pedig az utóbbi napokban már nem
... koronavírusos beteg hunyt el. Ez 35 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát, és csak 9 százalékkal marad el

Dobos Emese Zhvg

Szatmárból a japán Michelin-csillagos éttermekig jutott a magyar szilvalekvár

Egyre tudatosabbak a vásárlók, akik egyre inkább értik és érzik, mitől jó egy olyan lekvár, amiben a gyümölcsön kívül más
.... A klímaváltozást azonban ők is egyre vészesebben érzik a bőrükön – pontosabban a terményeken
a piros paradicsomszószban” – mondják a cég munkatársai. De hogy miért pont lecsó, amikor a szilvának lenne szezonja? A válasz
.... „Minden egyes friss gyümölcs szezonja előtt informálódunk, hogy mennyi az adott gyümölcs felvásárlási ára. Ez befolyásolja az abból
... szempont a szilvabefőttet követően a lekvárgyártásnál, hogy a szilva teljesen érett kell, hogy legyen, míg a befőtt esetében 80

hvg.hu Itthon

A romáknak kevésbé hajlandóak válaszolni az önkormányzatok a közérdekű kérdésekre

Az önkormányzatok válaszadási hajlandósága durván 15 százalékkal nagyobb akkor, ha nem merül fel a feladó roma identitása a neve alapján
is a levelek alján. Minden felkeresett önkormányzat két levelet kapott, egyet romának, egyet pedig nem romának tűnő címről
... leveleinek mintegy 60 százalékára, a romának tűnő kérdezőkének viszont csupán 45 százalékára érkezett válasz. Vagyis az
... durván 15 százalékkal nagyobb akkor, ha nem merül fel a feladó roma identitása a neve alapján. A terepmunka második fázisában azt

MTI Világ

Ausztriában karantén várhat a be nem oltott emberekre

Az intenzív osztályok 30 százalékos telítettsége esetén léphet életbe az új szabály. Az érintettek ennek hatálya alatt csak nyomós
... hagyhatják el lakhelyüket. Most 11 százalékos telítettségnél tartanak az osztrák intenzív
szeptember közepén elfogadott több fokozatú terv kiegészítése értelmében. Az elképzelések szerint az intenzív osztályok 25 százalékos
.... Az utolsó lépcsőben, vagyis az intenzív osztályok 30 százalékos telítettsége esetén karantént rendelnek el az oltatlanok számára. Az
.... Mint mondta, reméli, hogy a tervek serkentik majd az oltakozási kedvet. Jelenleg az ausztriai kórházak intenzívosztályai 11

Egy budafoki napelemcég lett Magyarország leggyorsabban növekvő vállalata

Egy budafoki napelemcég lett Magyarország leggyorsabban növekvő vállalata

Jön a ChatGPT a windowsos Jegyzettömbbe, de csak akkor, ha fizet

Jön a ChatGPT a windowsos Jegyzettömbbe, de csak akkor, ha fizet

Szekrénypénzt szedett a diákok mobiljának elzárásáért egy iskola

Szekrénypénzt szedett a diákok mobiljának elzárásáért egy iskola

A transzferguru szerint Kerkez Milos nyáron távozhat a Bournemouth csapatától

A transzferguru szerint Kerkez Milos nyáron távozhat a Bournemouth csapatától

Váradi Péter: A magyar egészségügy négy nagy baja

Váradi Péter: A magyar egészségügy négy nagy baja

Trump egészségügyi minisztere vitamint és csukamájolajat ajánl a kanyaró ellen, miközben tombol a járvány

Trump egészségügyi minisztere vitamint és csukamájolajat ajánl a kanyaró ellen, miközben tombol a járvány

Jelentősen emelkedtek a számlaköltségek: jöhet az állami korlátozás?

Jelentősen emelkedtek a számlaköltségek: jöhet az állami korlátozás?

Csattanós választ adtak az ukránok Trump öltönyös kötekedésére

Csattanós választ adtak az ukránok Trump öltönyös kötekedésére

Már itt is a döntés: az Orbán-kormány 470 millióval tolja meg a szombathelyi sportklubot

Már itt is a döntés: az Orbán-kormány 470 millióval tolja meg a szombathelyi sportklubot

A címlapról ajánljuk