Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Itthon

Már miniszterelnöki katonai iroda is segíti Orbán Viktor munkáját

A Magyar Közlöny szerint ez figyeli például azt is, hogy a haderőfejlesztési programok úgy zajlanak-e, ahogy azt Orbán
utasítások csak szerda este jelentek meg a Magyar Közlönyben .   Ugyanebben a közlönyben jelent meg a fenti szervezeti ábra
... a miniszterelnök fogja irányítani, a miniszterelnök által meghatározott, a  Honvédelmi Minisztérium és a  Magyar Honvédség

hvg.hu Kult

Nagy Feró: Örülök, hogy Orbán Viktor a miniszterelnökünk, ő vigyáz ránk

A zenész annak kapcsán beszélt a kormányfőről, hogy megnézte az új
Bemutatták a Béke – A nemzetek felett című új Trianon-filmet, a díszelőadáson részt vett több hazai és határon túli ismert személy is
... Feró. A Borsnak a bemutató után elmondta az énekes, hogy rendkívül elszomorította a film. „Rádöbbentett arra, hogy én is menekült
..., hogy Apponyi Albert (a párizsi békekonferencia magyar delegációjának vezetője) rosszul döntött, de jól csinálta, egyszerűen az esélyt

hvg.hu Itthon

A szlovák külügyminiszter szerint a magyar kormány érvkészlete olyan, mintha a Kreml kézikönyvéből olvasnák

Rastislav Káčer szerint a magyar kormány a háború előtt is blokkolta a párbeszédet
„Ezek az érvek mintha a Kreml kézikönyvéből származnának. Az érvek, amelyeket a magyar kormánytól hallunk, gyakran megegyeznek
... külügyminisztere a Denník N -nek adott interjújában, amit a 444.hu szúrt ki. Káčer szerint a magyar kormány azon kampánya
... elkezdte a V4-eket egyfajta politikai eszközként használni az Európai Uniónk belül. A magyar elnökségnek volt egy videója is arról

Nagy Iván László Világ

Nincs végeredmény a választások másnapjának hajnalán Amerikában, és ennek nagyon nem örülnek a republikánusok

biztosra a győzelmük. Az biztos: Donald Trumpnak párton belül is lesz egy nagy meccse 2024
ad a 2024-es republikánus előválasztási kampányához. Az államban magyar mintájú homofóbtörvényt és abortuszszigorítást is
... Magyar idő szerint reggel 7 órakor lezárult a szavazás az amerikai félidős választásokon, ahol mind a 435 kongresszusi helyet, valamint
.... Magyar idő szerint reggel 13 óra körül így néz ki a verseny: Minden bizonnyal meglesz a republikánusoknak a képviselőház Sokkal

Kovács Gábor Gazdaság

Az elszabadult infláció kezelése mutatja, mekkora Mekk mester a kormány

Hiába károsak az árstopok, és kérdéses, hogy fékezik-e egyáltalán az inflációt, a kormány bevezet még néhányat. Év végére a magyar
kell szorítani”, ez a magyar gazdaságpolitika jelenlegi alapvetése Nagy Márton szerint (plusz a recesszió elkerülése – a kettő nem
... holnapra, ki tudja, mit és mennyire stoppol még a kormány” mentalitás. A magyar infláció 25 százalékkal jó eséllyel
..., hogy „legalább kormányozni tudnak”. Az elmúlt száz év legsikeresebb tíz éve után a magyar gazdaság régiós összehasonlításban nem

Grantis Gazdaság

Mire számíthat, aki nem tudja fizetni a rezsit?

Miközben évtizedes rekordokat döntöget az infláció, még a rezsiemelés réme is bizonytalanságba taszítja a magyar háztartásokat. Sokakban
segítség a számla értelmezésében. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2021-ben 36 389 védendő fogyasztót

MTI Sport

32-22-re kapott ki a címvédő norvégoktól a magyar női kéziválogatott

Svájcot pénteken verte a magyar csapat, vasárnap viszont kikapott a horvátoktól - a továbbjutás azonban így is megvan
Tíz góllal, 32-22-re kapott ki a magyar női kéziválogatott a címvédő Norvégiától az Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában
... Ljubljanában, így nem visz magával pontot a középdöntőbe. A magyarok pénteken 33-28-ra nyertek Svájc ellen, majd vasárnap 21-18-ra
... és Szlovénia lesz az ellenfelük. A magyarok 18 fős keretéből ezúttal Janurik Kinga és Bordás Réka maradt ki. A horvátok ellen

hvg.hu Gazdaság

Kiszámolták, mi a magyar nagytőkések fővárosa, és igen, Felcsút az

forint jutott volna. A GKI összesítéséből az is kiderül, hogy tavaly közel 300 ezer magyar kapott tőkejövedelmet, átlagosan havi 642
2020-ban még csak 264 ezer magyar magánszemély volt, aki tőkejövedelmet vallott be a NAV-nak – azaz osztalékból, árfolyamnyereségből
... lakcímmel rendelkezik. 2021-ben 836 magyar volt, aki kriptoeszközökből származó jövedelmet vallott be a NAV-nak. Az ő bevételük

HVG HVG Hetilap

Nem kacsa

azt a Wang Deqinget, aki a Magyar–Kínai Rendőri Egyesület ügyvezető elnöksége mellett a magyar és a kínai rendőrség

Szabó Yvette HVG Hetilap

Napellenzős politika

A magyar kormány egyelőre nem használja ki az energiaválságot a klímavédelmi célok gyorsabb elérésére, helyette inkább önti a pénzt
szekerét tolta. A Magyar Közlönyben egyszer csak megjelent, hogy az Ormosszén Zrt. felett már a Belügyminisztérium kötelékébe tartozó
... üzemanyaga fogyott a magyar benzinkutakon. Az év első kilenc hónapjában 1307 millió liter, 23 százalékkal több a tavalyinál. A káros

HVG HVG Hetilap

Élő közvetítés

 országgyűlési képviselő, volt elszámoltatási kormánybiztos feljelentése alapján. Erről a kormánypárti Magyar Nemzet a saját forrásai
..., ahol ők – szemben a Magyar Nemzettel – még csak nem is kaphatták meg a gyanúsítás alapját képező feljelentést. Mivel sem a NAV, sem
... millió forint lehetett. A feljelentés arra is kitért a Magyar Nemzet szerint, hogy az Avogadro Kft.-t kifejezetten azért hozták létre

HVG HVG Hetilap

Szemtől szemben

Legalább 26 százalékkal kell emelni a minimálbért – jelentette be konkrét igényét a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A munkavállalói

HVG HVG Hetilap

Futnának még

csinálna egy élhető Twitter-alternatívát – érvelt minap a TechCrunch online magazin szerzője. Szerinte az iparágban egyedül
A két éve a magyar kormánymédia és Toroczkai László Mi Hazánk-vezér által feltűnően nagy lelkesedéssel fogadott Hundub már másfél éve

HVG HVG Hetilap

Bírósági adok-kapok

az OBT megvédte a tagjait, s a Magyar Bírói Egyesület elnöksége is visszautasította a „valótlan tényállításokat és súlyosan

HVG HVG Hetilap

Hadinformatika

R4 Kft.) nevű új vállalat 51 százalékban a magyar, 49 százalékban pedig a német cég tulajdona. Az R4 Kft. 2023-tól informatikai
... vállalat 2021 novemberében szállt be az állami közbeszerzéseken taroló és intenzív felvásárlási lázban égő magyar informatikai
... 2022 elején stratégiai megállapodást is kötött. Ennek egyik első gyümölcse a Magyar Honvédséggel márciusban aláírt szerződés, amelynek

HVG HVG Hetilap

Felbujtás

„Amilyen színvonalon van most a székely néplélek, az a magyar szónak köszönhető, a televízión keresztül beérkezett mocsok miatt. Vagy
... hallgatni Parászkát, hát ha az ilyeneket a magyarok nem tudják felakasztani, maguk közül nem tudják kiiktatni, akkor nem csoda, hogy
... akasztással fenyegethet egy újságírót; „Tudom, hogy a magyar közbeszédben gyakori az ilyen, de itt nem, és nem is lesz” – mondta

„Ha isten megadta nekünk a vagyont, hogy kiváltságosok legyünk, akkor erkölcsi felelősséggel tartozunk a társadalomnak”

„Ha isten megadta nekünk a vagyont, hogy kiváltságosok legyünk, akkor erkölcsi felelősséggel tartozunk a társadalomnak”

Nincs vége az árcsökkenésnek a benzinkutakon

Nincs vége az árcsökkenésnek a benzinkutakon

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Palkovics abban bízik, hogy egyszer kezet foghat Elon Muskkal egy MI-beruházás alapkőletételénél

Palkovics abban bízik, hogy egyszer kezet foghat Elon Muskkal egy MI-beruházás alapkőletételénél

Kapjon le egy könyvet a polcáról, mert rengeteg előnye van, ha napi szokássá teszi az olvasást

Kapjon le egy könyvet a polcáról, mert rengeteg előnye van, ha napi szokássá teszi az olvasást

Meztelenruhák, habcsókruhák és szoborszerű ruhák: így vonultak fel a sztárok az Oscaron és a díjkiosztó utáni partin

Meztelenruhák, habcsókruhák és szoborszerű ruhák: így vonultak fel a sztárok az Oscaron és a díjkiosztó utáni partin

Új csúcsmobilok csúcskamerával: teszten a Leica optikával szerelt Xiaomi 15 és 15 Ultra

Új csúcsmobilok csúcskamerával: teszten a Leica optikával szerelt Xiaomi 15 és 15 Ultra

1000-szer kevesebbet fogyaszt, mégis jobb 20%-kal: új korszak jöhet az időjárás-előrejelzésben

1000-szer kevesebbet fogyaszt, mégis jobb 20%-kal: új korszak jöhet az időjárás-előrejelzésben

Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója

Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója

A címlapról ajánljuk