Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Itthon

Húsz év fegyházbüntetésre ítélték a Blaha Lujza téri vasrudas emberölés vádlottját

A férfi cigit kért, de nem kapott, ezt torolta meg. Visszaeső, korábban a Nyugati téren is életveszélyes sérülést okozott
vasrúddal úgy megütött egy embert a budapesti Blaha Lujza téren, hogy belehalt a sérüléseibe. A vádlottat visszaesőként 20 év
... cigarettát kért egy, a téren beszélgető társaság egyik tagjától, aki elutasította. A vádlott erre meg akarta ütni, ám az illető kivédte
... és segítséget kért a helyszínen szolgálatot teljesítő rendőröktől. Az egyenruhások elküldték a térről a vádlottat, aki azonban egy, a

hvg.hu Itthon

Kiengedték a kitörés napi támadás elkövetőit

Kiengedték az őrizetből azt a két gyanúsítottat, akik szombaton kora délután, vélhetően az előző napi, antifasiszták által elkövetett támadásra
szombaton három embert vertek meg a szélsőségesek Budán, a Széll Kálmán tér és a Retek utca sarkán. Az ötfős társaság éppen ebédelni

HVG360 hvg360

Kínai való világ – 1. rész: A Nagy Testvér mindenkit figyel

Mi köze van a vaskézzel uralkodó kínai elitnek a kommunizmus eszméihez? Hogyan működik az országban a cenzúra a kultúrában és a digitális
városban mindenütt ilyeneket találunk. Sanghajt nem csak elektromos kerítésekkel rakták tele. A háztömbök fölött súlyos

hvg.hu Itthon

Budán három embert vertek meg szélsőségesek szombaton, minden ok nélkül

Őrsi Gergely a Széll Kálmán tér sarkán történt atrocitás után azt mondta, Budán nincs helye az erőszaknak és a gyűlöletnek
„Szombaton a Széll Kálmán tér és a Szilágyi Erzsébet fasor találkozásánál megvertek három békés járókelőt minden ok nélkül, a támadók
... nevű radikális lap korábban azt írta, „a Betyársereg két antifa-fészek ellen indított támadást, egyet a Széll Kálmán téren, egyet a
... olyan külföldi antifasiszták lehettek, akik a kitörés napja miatt jöttek Budapestre ellentüntetőként, de erre a rendőrségi közlemény nem

hvg.hu Gazdaság

A Pick megmagyarázta, miért drágább itthon a szalámi, mint Németországban

Szerepet kap benne a szalámi áfája, az eltérő értékesítési jogszabályok, valamint az energiaválság
így könnyen eshetünk abba a hibába, hogy különböző típusú, illetve eltérő minőségű termékek árát próbáljuk meg összehasonlítani
... a termékekre érvényes áfakulcsok eltérő mértékéből fakad. Németországban ugyanis a szalámi áfája 7%, míg Ausztriában 10
...%. A gyártó szerint a különbözetet az eltérő árazási gyakorlat is okozhatja, ugyanis a német kereskedő megteheti, hogy egy akció

hvg.hu Itthon

Videón mutatta be Karácsony Gergely, hogyan gyorsult fel a belvárosi tömegközlekedés

Így akár kettővel korábbi metrót el lehet érni a Deák Ferenc
a buszközlekedés, a Krisztina tér és a Deák Ferenc tér közötti út például átlagosan három perccel lett rövidebb. A 3-as
... két, a Ferenciek terei és a Deák Ferenc téri állomását is könnyebb már elérni: az átszállás ideje a Deákon 3-4,5 perccel lett rövidebb
... köszönhetően. A Krisztina tér felől ugyanis korábban az Erzsébet és a Deák téren is át kellett vágniuk az utasoknak ahhoz

Csatári Flóra Dóra Itthon

Donáth Anna: Nincs messiás, munka van

Nagyszabású eseményen tért vissza Donáth Anna a politikába, annak ellenére, hogy azt állítja, igazából el sem tűnt. Radikális
szoruló pártja élére sem tér vissza – ahogy azt a Momentum nem győzte sietve hangsúlyozni az egész plakátolósdi kezdetén. Ilyen
... viszonylag könnyen elintézte: majd összeomlik, ahogyan összeomlott a Horthy, a Rákosi- meg a Kádár-rendszer is. A Momentum visszatérő
... lennie kell az igazi megoldások megvalósításához – mondta. Milyen szerepben tért vissza Donáth? Amikor Donáth sziluettje

MTI Sport

Visszatér Conor McGregor

Conor McGregor, a kevert harcművészet (MMA) egyik legismertebb alakja visszatér és a ketrecharcosok csúcsbajnokságának számító Ultimate

1
48 49 50 51 52
716
180 milliós pénzbüntetést és egy év börtönt kapott a több minisztériumot is érintő korrupciós ügyben egy üzletember

180 milliós pénzbüntetést és egy év börtönt kapott a több minisztériumot is érintő korrupciós ügyben egy üzletember

Tízezres tömeg tüntetett Robert Fico ellen Pozsonyban

Tízezres tömeg tüntetett Robert Fico ellen Pozsonyban

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

5000%-kal többen akarják törölni a Facebook-fiókjukat, mert megszűnik a tényellenőrzés

5000%-kal többen akarják törölni a Facebook-fiókjukat, mert megszűnik a tényellenőrzés

Miért kerül 300 millió forintba ez a 40 éves Audi?

Miért kerül 300 millió forintba ez a 40 éves Audi?

Érte aggódott Orbán Viktor Indiából: Mahamat Déby csádi elnök, azaz Nagymama tábornok portréja

Érte aggódott Orbán Viktor Indiából: Mahamat Déby csádi elnök, azaz Nagymama tábornok portréja

Kék villogó, páncél, V12: kipróbáltuk a 4,2 tonnás kancellári über Mercedes S-osztályt

Kék villogó, páncél, V12: kipróbáltuk a 4,2 tonnás kancellári über Mercedes S-osztályt

Négy magyarnál mutatták ki a HMPV-fertőzést

Négy magyarnál mutatták ki a HMPV-fertőzést

Megvan, ki viszi tovább Ray Stevenson szerepét a Star Wars-univerzumban

Megvan, ki viszi tovább Ray Stevenson szerepét a Star Wars-univerzumban

A címlapról ajánljuk